“2022.07.16 Burger King Ultra Lupa-tó versenyén a 109 kilométeres távján váltóban 6 fővel indult az UltraUfók nevű csapatunk is. A Zebegényi váltóponton tartottunk, amikor észrevettünk egy rosszulléttel küszködő versenyzőt.

A 109 kilométert egyéniben szerette volna teljesíteni. Sajnos mérlegelnie kellett az állapota miatt, és a verseny feladása mellett döntött.

Amennyit tudtunk, segítettünk az állapotát javítani. Vele maradtunk, amíg a szervezők gondjaira nem tudtuk bízni. A verseny utáni napokban felvettük vele a kapcsolatot. Örömmel olvastuk, hogy már jól van. Jó érzés volt segíteni, főleg, hogy tudtuk, futóként mit élhetett akkor át. A verseny szervezői értesültek a történtekről. Megköszönték a hozzáállásunkat és egy gyönyörű Fair Play kupával ajándékoztak meg minket. Ezúton is köszönjük az elismerésüket!

Kérünk benneteket, soha ne menjetek el úgy egy másik kimerült futó mellett, hogy meg ne kérdeznétek:
-Jól vagy? Segíthetek valamiben? -Szükséged van valamire?

Ha teheted, mondj neki pár lelkesítő szót. Nem leszel szegényebb pár perccel, de lehet, hogy ő ebből tud majd erőt meríteni.

Hajrá mindenkinek !”

Menü