PUB: Haraszti Tamás beszámolója

Nagy álmom vált valóra tavaly, amikor októberben végre célszalagot tarthattam magasba Balatonfüreden. Adva volt az idei cél is. Próbáltam csavarni egyet a dolgon, már a nevezés pillanatában tudtam: kísérő nélkül vágok neki a körnek. A naptár viszont egy jó kis őszi kihívással lesz teljes, így gondoltam. Ha már a nagy versenyen nehezítek magamnak, akkor miért lehetne még egy lapot húzni a 19-re?

Januárban jó ötletnek tűnt.

Sikerült áprilisban mezőnyben, mi baj lehet?!

 

A nyár megmutatta; világossá vált ha kitart a kánikula, jó ha Keszthelyig elérek. Szerencsére szeptemberben erre kevés az esély. De mint tudjuk az élet az erőfeszítéseket, és nem a kifogásokat jutalmazza. Úgyhogy csak készültem, ahogy tudtam.

Szeptember 10.

Reggel fél hatkor indulás. Időben odaértünk, piszok furcsa volt az üres parkolóból szép csendben elrajtolni.

A segítőim; Zsuzsa a párom, és Zsolti a sógorom kiváló munkát végeztek.

Alvás, pihenés nélkül lesték a kívánságaim. Barátaim az éjjel folyamán meglátogattak, szurkoltak nekem, futottak velem, imádtam!

 

Siófokon aztán beütött minden.

A jó kis végtelen egyenesek, jobb térdem egyre jobban fáj….

Mi lesz még? Le van tojva, futás.

 

Azért a futás idézőjelbe szigorúan, mert lehet hogy egy idős néni is lehagyott volna banyatankkal.

Legalább haladok. Idővel jól álltam csak feszültem a lassulás miatt.

Az utolsó 40 km. masszív szenvedés, zombi üzemmód. De nem állok meg, tudtam. És szép lassan (a lassan-on van a hangsúly) Füredre értem.

 

Nagyon kíváncsi voltam, miben lesz más így egyedül futni. Talán egy kicsit lapos a nagy rendezvényhez képest, semmi bulika, csak a táv. Hamar beigazolódott hogy nincs igazam.

Felhajtás valóban nincs, de a kedvesség, amit idegen emberektől kaptam, leírhatatlan.

A legváratlanabb helyeken névre szóló szurkolás, bíztatás! Rám voltak kíváncsiak, tudták hogy miért vagyok itt! Nagyon megható volt.

Amikor arra kapom fel a fejem hogy: Tamás szép egyenletes a tempó, hajrá!

Köszönök mindent!

 

A vége felé, abszolút eco módban vánszorogtam Csopakon keresztül, mire ismét taps és bíztatás. Egy csinos hölgy Idei U.B. eseménypólóban kérdezi hogy futhat-e velem? Akkor már válaszolni is komoly erőfeszítéseket igényelt.

Természetesen örültem hogy csatlakozott, bíztatott. Láttam hogy kellene mozognom hogy futónak tűnjek🙂. Elég sokáig kísért. Vagy csak a méterek fogytak lassan, nem tudom. De hálás vagyok neki is.

 

A célban család és barátok vártak, bearanyozva a napom.

Úgy voltam mint Forrest Gump:

Kicsit elfáradtam.

Nagyon örülök hogy sikerült, ebben nagy szerepe volt a megfelelő dátum kiválasztásának. És nem lehetek elég hálás a családomnak, barátaimnak!

 

Jövőre a rajban tali!

Mert a Balaton nagy szerelem.