PRIVÁT ULTRABALATON

A PUB útvonala letölthető, GPX formátumban itt található meg. FONTOS, hogy a letöltéshez a jobb egér, majd a link mentése másként funkciót kell használni! A letöltött gpx. fájlt fel lehet tölteni bármelyik okos eszközre. Az útvonal, engedélyek függvényében változhat!
PUB #23 2021. JÚNIUS 19-ÉN REGGEL 7:00 ÓRÁTÓL, A RAJTVONALON BENKE GYÖRGY, aki 2021 év nyolcadik próbálkozójaként,  segítővel szeretné teljesíteni a kört!
PUB PÁLYACSÚCS: BÓDIS TAMÁS – PUB#3 – 19 ÓRA 09 PERC

…NN UB EGYÉNI KICSIT MÁSKÉPP…

Egy évben kétféle nap létezik. 364 olyan, amikor nem rajtol el NN UB egyéni verseny, és egyetlen olyan, amikor igen.

Mostanáig…

Arra gondoltunk, hogy az NN UB egyéni teljesítés lehetőségét más formában is szeretnénk életre hívni, és az igazán felkészültek számára lehetőséget biztosítani egy egyedi szabályrendszerben történő, dokumentált teljesítésre. Célunk, hogy az NN UB aktuális útvonalát egyéniben ily módon teljesítő ultrafutók, velük együtt pedig maga a sportág is jóval nagyobb figyelmet kapjon. Bízunk benne, hogy a 221 km teljesítői sokakat inspirálnak majd arra, hogy kedvet kapjanak és tekintetüket a maratoni távokat meghaladó ultrázás irányába fordítsák.

A PUB nehézségét mi sem bizonyítja jobban, hogy eddigi tizenöt rutinos próbálkozó közül tíznek sikerült célbaérkeznie. Pályacsúcs közeli idővel ért célba Bódis Tomi és Csécsei Zoltán, a hazai ultrafutás jelenlegi legerősebb versenyzői. Kamenszki Anikó az egyedüli hölgy aki eddig szintidőn belül teljesítette a távot. Takács Krisztián Csipi, pedig első olyan versenyző volt aki segítő nélkül és képes volt 30 órán belüli teljesítésre. Blaskó Misi szeptember első hétvégéjén a segítő nélküli kategória pálya csúcsát javitotta meg 26 óra 40 percre! 2020 év őszén még nem sejthettük, hogy Ador József lesz az utolsó indulónk a 2020-as évben, mivel a korlátozások miatt sajnos több indulót nem tudtunk fogadni.

Január közepén beköszöntött a hideg, és Gyöngyösi Robi 31 óra 27 perc alatt segítő nélkül írta be magát a PUB és a hazai ultrafutás történetébe! Robi, teljesítését nehezítette a hideg idő, de a kör második felében roppant kiegyensúlyozott versenyzéssel a szintidőt stabilan maga mögött tartva ért célba, ahol a PUB történetében elsőként már TV stáb várt rá!

2021 február végén Bódi István fantasztikus  versenyzéssel 25 óra 32 perc alatt az eddigi PUB-ok harmadik legjobb idejét futotta meg!

Takács Krisztián Csipi és Blaskó Misi 2021 évben is sikeresen teljesítették a Privát Ultrabalatont  így jelenleg ők a kétszeres teljesítőink!

SZABÁLYOK

  • A  jelentkezés feltétele legalább egy kvalifikációs verseny teljesítése (lásd lentebb).
  • A teljesítés dátumát te magad választhatod ki a lenti táblázatból, szándékodat és az induláshoz szükséges teljesítések igazolását a hello@ultrabalaton.hu e-mail címre küldheted.
  • A rajt és a cél helyszíne megegyezik a nagy verseny helyszínével, tehát Balatonfüredről, az Annagora Aquapark parkolójából indulsz és ide is érkezel majd vissza.
  • A teljesítést a választott dátum szombat reggelén, 7:00-kor kell megkezdened.
  • Az útvonal 221 km hosszú és megegyezik a 2019. évi verseny egyéni útvonalával, a szintidő 32 óra.
  • A Balatont az NN UB egyéni verseny irányával megegyezően kell teljesítened, tehát az északi parton Keszthely felé indulsz, majd a déli parton Siófok irányába kerülöd meg a tavat.
  • Minimum 14 nappal a rajt előtt kell a próbálkozási szándékod jelezni (a fenti e-mail címen), a következő formátumban: név – teljesítés dátuma – kvalifikációs verseny (és ennek igazolása) – segítővel, vagy segítő nélkül teljesíted az egyéni kört.
  • Segítőd az NN UB egyéni verseny mintájára kerékpáron vagy autóval is közlekedhet az útvonalon. Kerékpáros kisérőd Aszófő és Keszthely között kizárólag elötted vagy utánad haladhat. Ezen szakaszon autóval lépésben kísérni a futót tilos! 
  • Az indulási lehetőséget és időpontot  e-mailben igazoljuk vissza.
  • Egy naptári évben maximum két alkalommal próbálkozhatsz a teljesítéssel, ha nem sikerül a teljesítés, DNF-ként kerül be a ranglistára.
  • A nevezés ingyenes.
  • Egy időben csak egy teljesítő tartózkodhat a pályán.
  • A táv kizárólag futva vagy gyalogosan teljesíthető; semmilyen járművet nem lehet igénybe venni útközben.
  • Az NN UB szervezők által biztosított nyomkövető használata kötelező, az eszköz által mért trackkel bizonyítod majd, hogy sikeresen teljesítetted a távot.
  • Tilos az iramfutó társ segítsége; nem állhat be friss, pihent futó egy szakaszra sem melléd.
  • Saját felelősségre indulsz, vállalod a KRESZ szabályainak betartását; jelentkezéseddel igazolod, hogy a táv teljesítésére mind mentálisan, mint fizikálisan készen állsz és tudomásul veszed, hogy az útvonal során a szervezők útvonalbiztosítást és frissítést nem adnak.
  • Segítő használata megengedett – de nem kötelező -, így a “segítővel kategóriában” az útvonalon bárki frissíthet téged. Ebben az esetben “segítséggel teljesítve” bejegyzés szerepel majd a ranglistában teljesítésednél.
  • Hiszünk az indulók jó szándékában és becsületességében; bárminemű csalás a Balatonman Triatlon Kft.  által szervezett összes versenyről és eseményről történő örökös kizárást vonja maga után.
  • Az időmérésre szolgáló eszközt ( 2 db – egy az indulásra, egy pedig tartalék, a meghibásodás esetére) minden indulónak a verseny hetében, a Maratonman DEPO-ban kell átvennie, és ide is kell visszahoznia a próbázást követő 72 órán belül.
  • A szintidőből kicsúszó próbálkozó a versenyt nem folytathatja, számára a verseny véget ért.
  • A díjazásban felsorolt indulási jogok és átvételének feltétele a teljesítést követő egy héten belüli élménybeszámoló megküldése, melyet a szervező feltölt a web és Facebook oldalakra.

SEGÍTŐ NÉLKÜLI KATEGÓRIA KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYAI

  • A teljesítés során külső segítőtől, szurkolótól nem adható át semilyen eszköz és frissítés. A futó minden számára szükséges eszközt saját erőből kell magával vigye, frissítéséről saját erőből kell gondoskodjon.
  • Vizet és élelmiszert a nyitva lévő boltokban vendéglátóhelyeken vásárolhat, akár kérhet az útvonalon található személyektől, akik nem a PUB szurkolók vagy családtagok, tehát semmilyen módon nem kapcsolódnak a teljesítéshez és a futóhoz.
  • Az útvonalra nem lehet előre deponálni semmilyen ruhát vagy futáshoz használható eszközt sem frissítést, folyadékot. 
  • A futót sem futva sem más eszközzel kísérni nem szabad. 
  • A nyomkövető adatai alapján az esetleges pályatévesztés során ha a teljesítő ezáltal előnyre tesz szert,  az előnyt jelentő szakasz szintidejének dupláját kapja időbüntetésként.  Extrém esetben ez a szintidőből való kicsúszást is eredményezheti.
  • A rajtot követően nincsen mód kategória módosítására. Amennyiben az útvonal bármely pontján mégis külső segítséget vesz igénybe akkor számára a verseny véget ér.

Hálásak vagyunk azon szurkolóknak aki időt és energiát nem kímélve az útvonalon szurkolással segítik a teljesítőket, de kérjük az alábbi szabályokat tartsák tiszteletben! A segítő nélküli kategóriát választók önerőből szeretnének körbeérni, és a részükre felajánlott és kihozott éllemiszer felajánlása nem segíti elő céljuk elérését!

DÍJAZÁS

Amennyiben hasonlóságot vélnél felfedezni eseményünk és a Csanya & DonRazzino által életre hívott “A KÖR” között akkor nem jársz messze az igazságtól!
Mi, az NN UB szervezői ezúton is köszönjük neki és csapatának az ihletet, a tanácsokat és javaslatokat, amelyeket tőle kaptunk az NN Ultrabalaton az ultrafutás ilyetén népszerűsítéséhez!

Menü