Sziasztok!
Azt gondolom kellő akarattal álltam hozzá a felkészüléshez októberben, a tavaszi DNF után próbáltam pozitívabban, pontosabban elvégezni a szükséges edzésmunkát. Edzőmmel Evetovics-Balla Hajnalkával a PUB előtti héten végül mindezt úgy értékeltük, hogy fizikálisan és mentálisan is több vagyok mint a feladáskor, így minden adott a teljesítéshez. Rajtam múlik mit hozok ki magamból adott napon. Kísérőim Csalló Gergő és Likavcsán Ferenc csapattársaim, már egy-egy alkalommal velem voltak. Gergő a tavalyi UB-n szintén autóval, Feri pedig az ULT-n szintén bringával.
Pénteken már a helyszínre utaztunk, Gergővel Almádiban találkoztam, átbeszéltünk egy-két dolgot és a reggeli indulást, Ferivel pedig a szálláson találkoztunk. Reggel rövid egyeztetés után bepakoltunk az autóba, és az üres Versenyközpontban vártuk a rajtot. Egy-két fotó, jeladó bekapcsolás, rajt előtti frissítő bevitel, majd mikor minden szerint 7.00 volt elindultam.
Az első akadály az Annagora alján volt, a kijárat drótkerítéssel lezárva. Nem volt annyi eszünk hogy ezt előre ellenőrizzük, Én átmásztam, Feri került vissza. Ez legyen a legnagyobb gondunk ma. Az időjárás olyan volt amilyen, mindenki tudja milyen körülmények voltak az ország nagy részén. Az időpontot Én választottam, az időjárás nem lehet akadály, csak egy nehezítő körülmény. Az első ötven kilométeren erős volt a szél végig, főként szemből kaptuk, de bevallom Én sokkal rosszabbra számítottam. Persze volt, hogy néha úgy éreztem egyhelyben futok, sőt láttam csóró madarakat hátrafelé repülni, de sok volt a szélvédett hely is. Ez a szakasz gond nélkül lement, időben is hoztam azt az átlagot, amit erre a szakaszra terveztem.
Szigligeten volt az első nagyobb szerviz, bevittem egy kevés szilárd ételt illetve cipőt cseréltem. Talán itt volt az első és utolsó olyan rész, ahol elhagyta a számat valami cifra káromkodás a szél kapcsán. A vár parkolójától a 71-es deltáig – talán három kilométer – gyakorlatilag folyamatos oldalszelem volt, ráadásul az addig tapasztalt legerősebb fajtából. Ez egy picit csípet a morálomból. Györök előtt sajnos újra cipőcsere.
Haladtunk gyakorlatilag tervszerűen, a tavaszi időmhöz képest szűk egy órával álltam ezeken a pontok jobban. Berényben megbeszéltük, hogy hamarosan éjszakai ruhát húzunk, mert nagy rövid idő alatt 6-7 fokot esett a hőmérséklet, ahogy a nap készült a lefekvésre. Közben végig jól ment a frissítés, srácok lesték mire van szükségem, illetve az előre elkészített terv alapján adagolták belém az elektrolitos-szénhidrátos italom.
Következtek a hosszú, egyenes, rendkívül ingerszegény szakaszok, kihalt településekkel, csöndben, sötétbe. Picit több lett belesétálás, de alapvetően a lábaim még vittek előre, Máriafürdő, Fonyód, Boglár, Lelle, Földvár, Szántód, Zamárdi.
A tavalyi egyéni versenyen itt estem szét, és bár nem voltam már teljesen fitt, tudtam, hogy ez most nagyon kell a sikeres teljesítéshez. Zamárdit belül mosolyogva hagytam magam mögött, alig vártam hogy a Széplaki pontra érjek, ahol tavaly levettem a rajtszámomat. A részleteket fedje jótékony homály, lényeg, hogy testben és lélekben megkönnyebbülve haladtunk innen tovább.
Attól, hogy ez a része könnyebb volt, tisztában voltam vele, hogy a neheze még hátra van. Sajnos ahogy haladtunk az időben előre, egyre fáradtabb lettem. Nem a lábaimmal volt gond, nehezen haladtam, úgy éreztem elalszok. Kicsit görnyedtem előre, a légzés nem volt tökéletes, továbbá kevés koffeint vettem itt magamhoz, bár a srácok tömték volna belém, valamiért ellenálltam, és csak néhány korty energia italt, majd kólát ittam, kávét egyelőre nem.
Ez volt a legnehezebb rész. Gergő és Feri itt rendkívül jól kezelték a helyzetet sikerült feljutnunk a balatonvilágosi emelkedőn, persze jött a vonat, piros jelzést kaptunk. A fáradtságon át kellett lendülnöm valahogy, végül kérésemre úgy döntöttünk, hogy megpróbálok egy rövidet aludni hátha segít. A rizikó persze benne volt, hogy akár vége is lehet történetnek. 27 percig hagytak aludni, majd – fogalmam sincs honnan – összekapartam az utolsó tartalékom és kis visszamelegedés után újra tudtam „futni”. Az álmosság elmúlt, ment a koffein, ment az energizálás kicsit sikerült összekapnom magam, persze az is dobott a dolgon, hogy közben felkelt a nap, újra világos lett, talán a sok réteg ruhából egyet-kettőt le is lehetett venni.
Jött Akarattya, Kenese, Fűzfő, Almádi. Azt hiszem itt már elhittem 100%-ban, hogy sikeres lesz a teljesítés. Olyan sok időm volt a szintidőből, hogy gyakorlatilag ha csak sétálok akkor is beérek. Utólag is elnézést azoktól, akik követték a térképet, gondolom, hogy idegesítően lassú volt a végét nézni. Nem volt különbség séta és futás között, a vége nagyon lassú lett, elhagytuk Csopakot, tényleg elérhető közelségben volt a cél. Beértünk Balatonfüredre, Kisfaludy, Tagore. Már látszott a távolban, a benzinkút amiről tudtam hogy a 100 méterre van a céltól. 30 óra 14 perc ha jól emlékszem ezt mutatta az órám.
Beértem. Beértünk.
Megcsináltam? Nem. Megcsináltuk!
Hiába egyéni szám volt, ez nekem a CSAPAT volt. Talán a valaha volt legjobb csapatom…
Gergő és Feri fotóit láttátok, jó hangulat volt, számtalan pozitívum is volt közben természetesen, mindenkinek köszönöm. Ficzere Ádámnak a bíztatást, azoknak, akik a pálya szélén bíztattak Siófokon, Alsóörsön, Csopakon, Füreden és a Célban, azoknak, akik Veszprémből jöttek miattunk, a sok biztatást ismerősöktől, ismeretlenektől. Tudom, hogy ilyenkor szinte mindenki azt mondja, hogy soha többet, és 99%-ban a következő alkalommal izgatottan újra ott toporgunk a rajtban…
Nem tudom mit hoz a jövő, az biztos hogy ez egy örök élmény és emlék lesz Nekem, köszönöm az NN Ultrabalatonnak, Mukinak, az egész stábjának, összes kollégájának.
……májusban találkozunk az UB-n, ahol Ferit és Gergőt kísérem, kerékpáron…………….