Az előkészületeket is tartalmazó hosszabb beszámoló, egyszer talán felkerül a saját oldalamra…
A 2023.09.02-ai PUB teljesítés tervezésénél az nem nagyon merült fel bennem, hogy kísérő nélkül teljesítsem a távot. Már csak az volt a kérdés, hogy kiket kérjek fel eme, nemes feladatra (értsd kivel akarok „kicseszni”). András kollégám elsőként és önként jelentkezett kerékpáros kísérőnek, pedig nem is terveztem olyat. Sőt próbáltam lebeszélni róla, mondván nekem nem lesz erőm még arra is figyelni a 30 óra alatt, hogy vele mi van, bírja-e. De hát nem lehetett eltántorítani. Neki ez volt a 10. jubileumi körbetekerése, igaz eddig picivel talán gyorsabban abszolválta a távot… Utólag nézve nagy segítség volt, hiszen a hivatalos track folyamatos nyomon követése és a plusz kulacs víz rendelkezésre állása, nagyon jól jött. Végig jól bírta, néha még mondani is kellett neki, hogy igazán panaszkodhatna kicsit, mert amikor nekem már fájt, Ő még mindig zokszó nélkül tekert mellettem… Az autós kísérőimnek és akik a frissítést biztosították, szintén a legjobbakat sikerült kiválasztani. Báttyám és két régi barátom (Sanyi és Attila) akik szintén futnak, alkották a teljes csapatot és oldották meg eme „izgalmas” feladatot.
Fontos még megemlítenem, hogy a futást megelőző 2 hétben jött az a gondolatom, hogy jó lenne ezt az eseményt felhasználva, kicsit nemesebbé tenni a szenvedésem (értsd mások számára is értelmet adni neki) és némi adományt gyűjteni az általam kedvelt és preferált SUHANJ! ALAPÍTÁNY részére. Nem szaporítom a szót, de minden képzeletemet felülmúló gyorsasággal és aktivitással gyűlt össze a kitűzött 211.000 Ft, már a versenyt megelőző napon, sőt aztán még szépen meg is haladta azt. Ilyen szívmelengető előzményekkel felvértezve jött el a szeptember 2.
Balatonfüred reggel 7:00.
A 3 póló cserét követő „kötelező” fotók és átöltözések után végre a rajt szerelésemben állva vártam, a rajtom pillanatát. Tökéletes futó idő volt. Egész napra meleg, felhőmentes, de nem kánikulát ígértek a jósok. Eredetileg csináltam egy ütemtervet, hogy hova, mikor kell érkeznem. A terv az volt, hogy átlag 8 km-enként lesz frissítés (7 perc pihi) és 50 km-enként 25 perc hosszabb pihenő. A rajtot követően minden terv szerűen zajlott. Futottam a saját könnyű tempómban átlag kb. 90-es pulzussal (talán egyszer volt olyan, hogy hírtelen felugrott 100-ra, amikor Siófokon éjszaka egy autó majdnem kikanyarodva elgázolt, de azért sikerült ezt a bónusz feladatot is megugrani) Kellemesen beszélgettünk Andrissal, közben készültek a képek (Ő volt a „média felelős” is), fogyott a táv, élveztük a tájat és a viszonylag kihalt, békés Balatont. Az autós kísérők tették a dolgukat, sőt még annál is többet. Andris meg is jegyezte, hogy ez olyan, mint egy 5* hotel. Valóban így lehetne röviden jellemezni, hiszen nagyon profi volt a frissítésem (ahol ilyen és ehhez hasonló párbeszédek is zajlottak olykor: „Na még egy hari banán!!! Neeeem!! Na jó akkor még egy kis energia szelet! Neeeem”) ha kellett kérésemre a komplett ruhatárat cserélték, vagy láb masszázst kaptam, nappal jeges nyak és kar hűtést adtak. Napközben az előre meghatározott frissítő pontok mindig az árnyékos részen voltak kialakítva. Az nem számított, hogy adott esetben ez a nagytemplom előtt a téren, vagy a kávézó előtt a járdán volt. Mindig ott volt a mini oázis, ahol azt az útvonal megkövetelte.
A tervet 101 km-ig (Balatonfenyves) perc pontosan sikerült tartani. Ott a céges üdülőben volt egy melegétel frissítő a kísérőknek. Én ezt kihagytam, helyette kényelmesen el tudtam menni intézni a dolgomat, ami egy hosszú futásnál nagy kincs. Visszajelzés a szervezettől, hogy folyamatos az emésztés és minden rendben.
A táv második fele is egészen jó hangulatban és iramban indult. Aztán persze jött egy két combosabb emelkedő pl. a magas partnál, amit azért már nem futottam meg. Jöttek a monoton hosszú egyenesek is, de a lelkesedés itt is kitartott. Teljes volt az összhang a kísérők és köztem. Persze olykor előfordult, hogy úgy értünk a kocsihoz, hogy még a parkban aludtak a srácok, nade a jó levegő könnyen elnyomja az embert…
Hajnal tájban volt az első olyan holtpont, ami azért tovább is elhúzódott. Nem éreztem, hogy fogyna a táv, hiába haladtam ugyan úgy, ahogyan azt megelőzően. Andris is érezte ezt, mert kicsit Ő is hasonló melankóliával tekert, hol mellettem, hol mögöttem, hol előttem. Futótársam, Roli barátunk hívása volt az, ami kiszakított eme apátiából. Mondott néhány nagy igazságot. Kb. olyanokat, hogy csak tenni kell a lábakat egymás elé és nem számolni a métereket a végéig. Ezen gondolatok szinte teljesen újak az ultra futás világában…mégis sikerült átlendülni a „Te akartad, ne picsogj” hozzáállásba és ezután már újra haladt minden a megszokott jó ütemben. Természetesen voltak fájdalmak az út során, leginkább a korábbi kopások a térdben és derékban, meg persze 1-2 vízhólyagot is kezelni kellett, de összességében ez így teljesen rendben volt.
A futás során szerzett érzéseket, élményeket nehéz szavakba önteni, talán az lenne a legjobb, ha azt mindenki maga tapasztalhatná meg. De azért az az érzés, amikor ismeretlen emberek, akik a PUB tracket követve szurkolnak, buzdítanak, futva, bringáról, kocsiból vagy éppen az út szélén állva, az magával tudja ragadni a futót. Azért egy gyors fotó mindig belefért azokkal a kedves ismerősökkel, akik kijöttek szurkolni a Balaton partra vagy azzal a hat fős ismeretlen társasággal, akik lufit lengetve nevemen szólítva szurkoltak. Folyamatos volt az érdeklődés és drukkolás otthonról és mindenhonnan, ami nagyon inspiráló volt, még akkor is ha nagyrészt már csak a verseny vége után tudtam olvasni és megköszönni mindazt.
Jó érzés volt befutni Balatonfüredre 29 órával az indulás után. Hosszúra nyúlt a teljesítés ideje, de nem is terveztem sokkal korábban beérni. Nem versenyeztem senkivel és semmivel. Szerettem volna minél jobban megélni ezt a privát futást, mert tudtam, hogy ez most az enyém, amit meg kell becsülni és értékelni kell.
Jó volt megélni azt, hogy teljesült egy olyan futó álmom, amibe az eddigi versenyeimmel ellentétben sokkal jobban bele tudtam vonni a hozzám közel állókat is. Talán kicsit azoknak is át tudtam adni abból az érzésből, teljesítésből valamit, akik eddig nem láttak bele ennyire az ultra futás világába.
Sok embernek tartozom köszönettel, akik akár csak egy kicsit is tettek a sikerem eléréséhez, adományoztak, vagy csak pozitívan gondoltak rám a futásom során. Meg sem próbálok felsorolni mindenkit, hiszen akinek tudtam már úgyis megköszöntem.
Akik kimaradtak a köszönetnyilvánításból az a MaratonMan csapata. Köszönöm nekik is és persze azoknak is akik tudtomon kívül szurkoltak.
