Sziasztok!
Az a mennyiségű tűzifa, amit dobtatok abba a bizonyos kazánba, kitartana még egy második PUB-ra is. Hihetetlenek vagytok!
Szóval. Tavaly nagyon sokat paráztam már indulás előtt, hogy egyáltalán megpróbáljam-e, most meg nagyjából tudtam, hogy mire számítsak. Az idő ideálisnak ígérkezett, kellőképpen lehűlt egy kellemes futáshoz. Sikerült jól aludnom és reggelizni is tudtam rendesen. Kata, az első kísérőm – aki ráadásul az UB csapatunk főnöke – persze joggal volt morcos, hogy nem öt perccel az indulás előtt kéne még habzsolni. Jutalomból tuti kapok még néhány plusz kilométert a csapatversenyen… A tavalyihoz képest több pihenővel, valamelyest tudatosabban terveztem a napot. Nem is volt gond a futással, egészen kb Szepezdig, ahol egy autó állt keresztbe, szemmel láthatóan amiatt, hogy akadályozzon a továbbhaladásban: az első meglepetés, Norbi barátom jött utánam Pestről-Füredről, és a Varga Pincészetig a megállásoknál tudtunk néhány mondatot váltani. Ott elköszönt, sanda gyanúm szerint nem véglegesen.
Tudom, hogy a sporttal nem összeegyeztethető, mégis a Római úton beiktattam egy plusz frissítést szőlőcukor mínusz cukor plusz sok szóda kombóval. Persze lebuktam a csékánál, úgyhogy tuti nem úszom meg harmadikán a büntit. Szigligetnél már várt Judit (illetve, ha jól emlékszem, egy-két perc erejéig már Badacsonyörsnél is taliztunk futtában), aki ugyanúgy, mint előző évben kielemezte a telemetriai adataimat, és mondta, hogy ránézésre is minden OK.
Fagyizni szerettem volna, puncsot nyalni. Futni kellett helyette. Ha már ugye puncs vs futás, mazsola került azért bele (nem szeretem benne) egy méhcsípés formájában Szigligetnél, de a Jóisten velem volt, mert szinte rögtön küldte a jégesőt Edericsnél, hogy ne fájjon. A keszthelyi kanyar, hát még a berényi ráfordító! Ez feldobott egy kicsit, nem kevésbé, hogy ketten itt is kijöttetek. Szeretnék bocsánatot is kérni, amiért csak mentem, mint az ökör, ahelyett, hogy meg is álltam volna (jelentkezzetek légyszi!)
Fenyvesnél csere, Kata átadott fiamnak, Ákosnak, aki innen bicóval jött velem/előttem öt kilométerenkénti szusszanással. Tudtam, hogy jóval többet fogok pihenni a második felében, mégsem aggódtam, mert sokkal jobban éreztem magam, mint a tavalyi PUB-on. Hogy aztán kb 140-nél elkezdjen bohóckodni a gyomrom: game over, villant át a gondolat. Már néztem Ákosnak a hajnali vonatot, illetve a 0-24-es recepciós szállást, hogy legalább kialudja magát. De ne szaladjunk ennyire előre (ha ha ha)! Időközben Monorról becsatlakozott Attila és Györgyi is Fonyódligetnél, Boglárnál és Siófokon, frissítővel, meleg ruhával, takaróval fogadtak minket. Kellet is, mert erősen verte a szél a hullámokat, tépett minket is. Ákosnak jóval kellemetlenebb lehetett a nyeregben, de kitartott. Sokáig nem maradtunk kettesben, Norbi becsatlakozott ismét Aligánál és meg-megállt mindig Fűzfőig bezárólag. Akarattyánál elkövettem egy majdnem végzetes hibát, jóllehet, nem ez volt végül is a baj, de én úgy éreztem. Megkívántam egy full másmilyen izót, és utána elkezdtem Tankcsapda-klipet forgatni: belekiabáltam a kagylóba, aztán kijött belőlem minden.
Talán a túl sok bor, a kevés kóla.
Kérlek vigyetek haza innen!
Megállt bennem az ütő, ilyen nincs! Amitől féltem, bekövetkezett, remegett kezem-lábam. Ránéztem az órára, kb 180 km. Ránéztem Ákosra, Norbira… utána pedig az ásványvizes flakonra. Nem lehetett más választásom, folytatni kellett. Kissé megroggyantam, de úgy éreztem, hogy be tudom fejezni, a történtek ellenére időben, mentálisan jobb voltam a tavalyi önmagamhoz képest. Hát még Ákos hogy bírta! A lejárón két bak kiugrott közvetlen elé, és csak a még meglevő jó reflexeinek köszönhette, hogy a bringával nem kapta el egyikőjüket sem. Vaddisznóra készültünk, őzre nem igazán.
Ha lassan is, de fogyott a távolság, szinte eseménytelenül, mígnem hatalmas ricsajra lettem figyelmes Fűzfőnél. Három sporttárs tartotta épp a reggeli edzését. Irigykedve néztem, hogy még tudnak futni, megpróbáltam hát én is 190-hez közeledve. Egy-egy 6-6:30 perc/km sikerült is, közte némi sétával. Hiába, no, nem vagyok profi, elfáradtam rendesen. Az ajándék füredi lejtőt még bezsákoltam, a Tagorén már séta volt csak sajnos. Az Annagorán még egy 150 métert beletekertem, hogy lenyomhassam a pumpát. A célnál várt személyesen Ákos, Attiláék, akik Paloznak óta újra besegítettek, meg Norbi, illetve ti virtuálisan, akik kitüntettetek figyelmetekkel.