PUB: Haraszti Tamás beszámolója

A PUB-om.

Ahogy a bemutatkozómban is megírtam, tavaly novemberben feladtam a Privát UB- t.. Akkor az esőt, erős szél váltotta 5 fokos hőmérsékletben, ami sokkal kevesebbnek tűnt.
Kicsinált.
Tisztában vagyok a határaimmal, nem kerestem (ebből a szempontból) extra kihívást. Így a szabad időpontok közül a szeptemberit választottam. Kicsit előreszaladva: szombaton 8-11-ig eső, utána viharosig erősödő szél volt a hétvégén.

Szombat reggel 7-kor rajt az aqua park bejáratánál.
Kis megbeszélés, a csapatom fejből tud mindent. Csak a következő találkozási pont helyét egyeztettük. Az előrejelzéseknek megfelelően egy óra múlva eleredt az eső. Nem gond, számoltunk vele. A Varga Pincészetig esett.

Mire Keszthelyre értünk, már a nap is kibukkant a felhők közül. Szél nélkül tökéletes futó idő lett volna. De hát ez van, szabadtéri sport…

A frissítés jól ment, okultunk a tavalyi tapasztalatokból. Az autós csapat: Zsuzsa és Zsolti néhány ponton meleg teával és levessel várt minket. Sanyi a bringán fagyoskodva vigyázott rám. Komoly holtpontom nem volt, Siófokon kicsit rendetlenkedett a gyomrom, ezenkívül minden rendben volt.

Mire hajnalodott, megnyugtató előnyöm lett a “Toyotával” szemben.
Volt idő megélni az “utazást”. Barátaim meglátogattak, lejöttek szurkolni, legjobbak vagytok! Szintidő előtt bő két órával sikerült beérnem, amivel tökéletesen elégedett vagyok. Ami miatt másodszor, és utána harmadszor jelentkeztem erre a kihívásra az a kedvesség amit az emberektől kapok az úton, Idén ez hatványozottan igaz volt az elejétől a végéig.

Nem telt el óra ismeretlen szurkolók nélkül. Kaptam rengeteg bíztatást, teát, sütit emberektől, akik éjjel kijöttek elém.
Hálás vagyok nektek!

Köszönöm szépen mindenkinek aki szurkolt nekem valamilyen módon.
Illetve Mukinak és a Maratonman stábnak a lehetőséget. A végére hagytam a csapatom, akiknek mindent köszönhetek. Zsuzsa a menyasszonyom, Sanyi és Zsolti barátaim rám áldozták a hétvégéjüket.
Köszönöm szépen!

Menü