“Nekem a Balaton a riviéra, ettől nem tántorít el a tél, a fagy”
Elhagyom Balatonfüredet, az indulás izgalmát lassan felváltja a haladás békéje. A bringaút táblája szerint Keszthely hatvanvalahány km. Jaj, de sok van még addig is, és onnan a végéig… Segít a táv feldarabolása ebben a rendszerben: mindig a következő település és Keszthely. Azon morfondírozok, Keszthely után vajon mi lesz a következő etap? A főút mellett kocogok, csodálom a kora reggeli színeket, a Balaton vize csillog az alacsonyan ragyogó napfényben. Fürdetem én is az arcom ebben az aranyárnyalatban, és hálát adok a fentieknek a csodás időért. Egy autó dudálása zökkent ki, na nem elütni akart, csak lelkesen integetve köszöntött. Ilyen epizód még párszor megismétlődött.
…
Szigliget felé haladok, egy kis erdei részen. Hangos visítozás, talán kiskecskék vannak itt egy farmon? Közeledek a hang felé, mely egyszercsak hirtelen megszűnik. Pár lépés után oldalt megpillantok a földön egy nagy barna ragadozómadarat, egerészölyv talán, sose tudom őket beazonosítani sajnos. Villogó szemmel néz rám, frissen szerzett zsákmányát szorítva őrzi. Ó szegény kis állat, gondolom, de ez az élet rendje. Mindenkinek más a rendeltetése, a vadvilág állatainak sokszor az, hogy az erősebbet táplálják. Nekem mi lehet a rendeltetésem? Ma igazán van időm merengeni ezen is.
…
Keszthely, végre. Bringaútfelújítás miatt kerülni kell, vagy nem, végül átérek valahogy. Egy autó mellém érve lassít, kedves mosoly: szia, Te futod az UB-t? Van valamire szükséged, jól vagy?” Szívet melengető a törődés, nagyon hálás vagyok, de itt vár 200 méterre a Férjem, Ádám, Ő az én egyszemélyes frissítőcsapatom. Akitől meg is kapom a vicces szemrehányást: “Későbbre vártalak, épphogy visszaértem a kis sétámból!”
…
Kisemberek utolsó mondása: á, erre a szakaszra nem viszek még fejlámpát. Persze itt kapok sorompót kétszer is (nem bántam, kiváló mini-nyújtási lehetőség a korláton abban a 2-3 percben), a találkozási pont távolságát is elszámoltuk valahogy és 4 km-rel odébb volt, úgyhogy itt a “nagyon lelassultál” beszólás várt, amíg nem realizáltuk, hogy nem ott vagyunk, ahol. Sötétedés után egy fekete alak jön szembe, megszólít, Te vagy az UB-s lány? Gyere, szelfizzünk. Cser M. Zoli volt, aki a Balathlon-t “sétálta” épp.
…
Sötét égbolt alatt pislákoló utcai lámpák végtelen egyenes vonalban előttem. A szürke-fekete aszfalt monoton fel-le üteme, ahogy lábaim elemelkednek és újra földet érnek. A légzésem 3-3-as metronómja, a csonthideg tiszta levegő betölti az orrom, a torkom, a tüdőm. Közlekedési táblák, bringaútjelzők, hosszú települések mellékutcatorkolatai suhannak el mellettem. Kihalt minden, zene se szól… Vagy mégis szól? Bal oldalon nagyobb fény sejlik fel, a megszokott ritmustól eltérő zajjal. Már hallom is: ellopták a biciklim, a piros fehér biciklim. Jól ismerem, itthon a gyerekek egy időben sokat hallgatták, önkéntelenül elmosolyodok rajta 🙂 Bent a fűtött étteremben ingujjra vetkőzött jókedvű társaság táncol és énekel. Jajj, de jó nekik. Ha csak pár percre betérnék egy forró italra, egy kis táncra. De nem. Nekem ma más dolgom van itt. Elfordítom a tekintetem, a dalt viszem tovább magammal és dúdolgatva folytatom utamat a Déli-Part magányos egyenesén.
…
Biciklis közeledik szembe az úton. Szia, Te futod az UB-t? – jön a lassan szokásossá váló kérdés. Kísérhetlek egy kicsit bicajjal? Milyen zenét kérsz, Brooklyn Bounce jó lesz? Legutóbb Rakonczayt kísértem itt, ő ezt kérte 🙂 Tökéletes. Prince és Scooter is gazdagítja a felhozatalt, napokkal később is szól a fejemben a Logical Song. Beszélgetéssel és zenével könnyebbnek tűnik az éjszaka súlya, pedig az órámat elnézve kb. ugyanaz a tempó most is, mint egyedül. Később Balatonszemesen két lány hangos kiáltozással és forró teával köszönt, annyira de annyira jól esnek ezek az apróságnak tűnő figyelmességek.
…
Mélypontra kerültem, úgy érzem, széthullok. Nem ültem le eddig egy pillanatra sem, a frissítésekkor sem. Látom a balatonvilágosi hírhedt 15%-os emelkedőt, épp a kereszteződésben vár Ádám. 164 km, 19 órája vagyok úton (7 órája éjszakában). Kevesebb, mint 50 km van hátra. Egy nyamvadt maraton meg az örömfutás a végén. Nem zuhanhatok meg. Megadom magam a testem kívánságának: beülök az autóba melegedni. Behunyom a szemem. 8 percet adj kérlek, ennyi szunyóka kell most, hogy legyen erőm felkaptatni a magaspartra, aztán a végére.
…
Varjúkárogás, hangos vészjósló rikácsolás. Ijesztően sokan vannak a nádasban, a fákon, épp felettem, körülöttem. Félek, mi lesz, ha betolakodónak vagy veszélynek tartanak és nekemrontanak. Elképzelni sem merem, de valószínűleg semmi nem maradna belőlem, talán csak az útra ejtett fejlámpám jelezné, hogy innen valaki nem jutott tovább. Elhessegetem a horrorfilmet, szaporázom a lépteim, békés hullámokat igyekszem árasztani magamból: egy vagyok közületek, nem kell félnünk egymástól. Elhagyom lassan Fűzfőt is.
…
Halványszürke, halvány- majd élénk rózsaszín és narancssárga váltja fel az éjjeli feketeséget. Belefeledkezek a napfelkeltébe, kedvenc napszakom. Annyira fázik a kezem épp, hogy nem bajlódom a telefonnal, nem kell mindent lefotózni – gondolom, persze utólag bánom már, de a kép úgyse adná vissza.
…
Egy róka áll a fás-ligetes bringaúton, Csopak környékén. Nem vesz észre, csak mikor már 30 méterre megközelítem, nem lassítok, úgyis elszalad. Nem szalad el. Rámnéz, találkozik a tekintetünk, varázslatos pillanat. Nyugodtan, lassan megfordul, lép néhányat, majd ismét visszanéz rám, s csak ezután illan el hangtalanul a fák közé.
…
Balatonfüred-kelet. A főútról rákanyarodok a tó felé vezető bekötőre. Lassít mellettem egy autó, kedves Pár üdvözöl: Te futod az UB-t? Gratulálunk!!!
Már látom a Tagore-sétányon köröző Szerelmesfüredeseket. Ennyi emberrel a teljes táv során összesen nem találkoztam, szokatlan, de nem zavaró. Becsatlakozok a mezőnybe, besorolok a megfelelő sávba és nem hagyom elhúzni magam a gyorslábú titánok tempójával (nyilván már nem is tudnám sokkal fokozni a kényelmes 6:20-6:30-at). Mosolygok, nevetek, nahát nahát, lassan célegyenes, és micsoda befutó élmény ez itt! Néhányan tudják, ki vagyok, honnan jövök, bíztatnak, dicsérnek, gratulálnak, Zsolti elkap a szembesávból egy ölelésre, ettől elpityeredek, de még fókuszban kell maradnom, azért Füred is hosszú ám. Valaki viccesen megjegyzi: “Sokan nem is tudják, honnan jössz!” Honnan honnan, hát csak innen Füredről 😀 A versenypálya végén a kordonon kiugrom, “sziasztok, nekem erre kell mennem!” felkiáltással. Az ismerős kereszteződésnél fel jobbra, hihetetlen, itt a vége. A célfotóra nem sikerül koncentrálnom, “hagyjál békén!” 🙂 Ádám is fáradt, de pár perc örömködés után lövünk azért egy szelfit. Micsoda utazás volt!!!
És végezetül egy pro tipp Esztitől: ha a rajtban már az autóból kiszállva meggondolatlanul elindítod a trekket az órádon, de a rajtfotóhoz meg bemelegítésképpen téblábolsz erre-arra, ne lepődj meg, ha indulás után 20 méterrel felcsendül a garmin-örömóda, hogy “befejezted a pályát”… Csak legyints nevetve, hogy sebaj, a maradék 211 km-t fejből megoldom. És tényleg 😉 Persze a telefonomon is volt track, meg az útjelzők is segítettek a tájékozódásban sok helyen.