Sziasztok!
Sikeresen mögöttem/mögöttünk van egy nyári Balaton kör. Nem sikerült volna a segítő csapatom nélkül, akiknek hálás vagyok és köszönöm, hogy jóban-rosszban kitartottak mellettem.
Nem mondom, hogy nem volt bennem félelem, mikor láttam hány fok lesz a hétvégén. Valahogy a test nem felejt és a 2024-es Ultra Tisza-tó 130 – amit feladni kényszerültem – mélyen beleégett a fejembe és a testembe. Próbáltam mantrázni, hogy jobb lesz és nem lesz újabb pokoltánc… lesz majd árnyék és nem csak monoton, árnyékmentes úton kell futni. Igen, én választottam az időpontot (már csak ez maradt… okkal), de úgy voltam vele, hogy két opció szokott lenni augusztus 20.-a előtt: pokoli meleg vagy viharos, esős hideg. Az égiek persze szokásukhoz híven nem adták a könnyebb utat….
A csapatban Bori és Bea egyértelmű volt… nélkülük elindulni a Balcsi körül, nah még mit nem 😊
Az áprilisi versenyen is 3-an vágtunk neki a 210 km-nek. A párom, Szabi már a Tisza-tónál idén bizonyította, hogy képes kitartani mellettem és motiválni (vagy elviselni😊). Szerencsére támogat és a hülyeségeimmel együtt fogad el. Csabi barátom pedig mivel elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az áprilisi körben, így hívtam, hogy újra ,,buli” van. Tudtam, hogy úgyis elsőre igent mond és végig tud egyedül körbe vezetni és össze tudja fogni a csapatot. Rá is mindig számíthatok jóban és rosszban.
A rajt előtt némi izgulás volt bennem, de megnyugtatott, hogy a csapat ott van velem és ha nem megy, megállunk és ennyi volt. Nem volt tétje ennek a futásnak sem. Nem akarok senki felé megfelelni. Magamnak sem. A maximumot igyekszem mindig kihozni magamból, de nem mindenáron. Egy életem / életünk van és várnak haza! Ez van mindig előttem. Olyan próbatételnek fogtam fel ezt a futást, hogy megnézem, mennyit tanultam az elmúlt évekből. Képes vagyok-e a hibáim kiküszöbölni és van-e fejlődés. Kicsit felelőtlen volt részemről, hogy nem tartottunk csapatgyűlést a megelőző napokban, de akkor meg tuti azon stresszeltem volna, hogy eltértünk a tervtől. Nincs két egyforma út amúgy sem és ami bevált egyszer, az legközelebb nem biztos, hogy működik.
Elindultunk.
Nagyon hosszúnak tűnt az út és bevallom, agyaltam, hogy már megint mit keresek itt és miért kell ez nekem. Miért a legnagyobb melegben szívatom magamat, mikor utálok melegben futni. A napallergiám is tavaly a Tisza-tónál jött ki és a krémek nem teljes mértékben akadályozzák meg, hogy előjöjjön meleg időben. A taktikám annyi volt, hogy reggel lehet még a lightos melegben futni a megszokott tempóban majd, ha megérkezik a meleg vissza kell vegyek és este újra lehet ,,csapatni”. Nagyon élveztem a reggeli futást mikor átlendültem és megjött az érzés, hogy azért vagyok itt, mert szeretem ezt csinálni. Szeretem a hosszú utazást. Sosem úgy számolom, hogy még mennyi van előttem, hanem éppen mennyit tettem már meg. Imádom a Balatont és a változatos tájat. A nyári arcát is láthattam így. Eddig csak tavasszal és ősszel láttam.
Sűrűre tettük a frissítő pontokat, mert hamar megérkezett a tikkasztó meleg is. A karszáraimban folyamatosan volt jég. A sapkámat, pólómat és a türcsit a nyakamban mindig vizeztük. Bea vízzel is permetezett közbe, illetve a naptej is rendesen fogyott. Durva volt, hogy mire 3-5 km-t megtettünk szinte száraz volt a ruhám. Csabit mindig öröm volt látni 😊
Megjegyzem nem emlékszem a pokoli szakaszokra teljesen. Valószínű fejben full kikapcsoltam, hogy át tudjam vészelni az időjárást. Nem éreztem azt, hogy szenvednék. Nem éreztem azt, mint anno a Tisza-tónál, hogy megesz szép lassan a nap (pedig így volt). Végig ment a hülyéskedés. Aki látott minket és nem tudta mit keresek futva a pályán tuti kattosnak nézett (jogosan). A kedvenc beszólás az volt, mikor valaki megjegyezte, hogy én hogyhogy nem tekerek, vagy netán ellopták a biciklim, mivel az elején 3 biciklis kísért. XD
Kellett a 3 biciklis, mert azért volt forgalom az utakon és a bicikliúton. Nem volt az autók miatt félelem bennem, mint például a PUTTon, hogy vajon mikor csapnak el. VIP módon felfogták nekem az átkeléseknél a forgalmat, illetve tudtam mikor jön biciklis mögöttem vagy előttem, mert szóltak.
Borinak sajnos el kellett mennie a Varga pincészettől. Első olyan út volt, hogy nem jött végig velem, de tudtam, hogy lélekben együtt leszünk. Neki sem volt jó, hogy nem volt velem, mert már olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Már megérte a futás, mert kaptam egy kishúgot. 😊
Eljött a ,,várva várt” Római út….. életem eddigi legnehezebb maraton távjának pályarészlete. 1x futottam mondjuk jó tempóval itt. 2023-ban, UB 6 fős férfi váltó csapat tagjaként az ígért tempó miatt kellett szedjem a lábamat 😊 Akkor sima liba volt, mert este volt és kellemes idő. Meglepően gyorsan eltelt ez a szakasz is. Nem éreztem annyira vészesnek, mint amennyire gondoltam, hogy az lesz. Köszönöm Ádáméknak a szurkolást 😊 Jól esett és jó volt ismerős arcokat látni.
A kis templomnál délben voltunk. Éppen harangoztak. A harangszó könnyeket csalt a szemembe ☹ Tavaly PUTT napján vesztettem el az apai nagypapám és az UTT után az anyai nagypapám is. A harangszó az utolsó útjukra emlékeztetett. Vegyes érzelmeket adott, de próbáltam úgy felfogni, hogy velem vannak ezáltal és fentről néznek. Anyu apuja tuti, ha látott volna könnybe lábadt volna a szeme. Tőle örököltem a hülye makacs, akaratos, önfejű természetem. 😊
Pontról pontra haladtunk. Balatongyöröknél vártak, akik belerángattak az UB őrületbe réges-régen:😊 Ildi és Zoli 😊 2020-ban pár nappal a rajt előtt egy 4-es váltóba hívtak meg. Meghatározó élmény volt. Áprilisban tekertek és futottak is mellettünk az éjszakai szakaszon. Nem tudtam, hogy most is meglepnek jó pár szakaszon és szurkolnak nekünk. 😊 Köszönöm Nekik itt is és természetesen Kleokának is 😊
Gyenesdiáson lelkes rajongók álltak. Megjegyzem nagyon jól esett volna az a fagyi, és lepihentem volna a parton…de most sajnos nem erre a rendezvényre voltam hivatott. Keszthelyre terveztem az első meleg ételt, de végül előrébb hoztuk Keszthely keletre. Jó ebédhez szólt a nóta… hát nem… kis zümmögést kaptam és darázscsípést. Nem is nagyon időztünk itt. Keszthely utáni erdős rész…hát erős túlzás, hogy kellemes hűvös erdős rész lett volna. Fenékpuszta sosem lesz a kedvenc szakaszom… semmi érdekes és szép nincs benne. Irritáltak a kocsik. Azzal vigasztaltam magamat, hogy ha ezen túl vagyok, akkor a Balaton egyik oldalán végig futottunk már szinte.
Balatonberényben újra összefutottunk egy lelkes szurkolóval. Próbáltam azt a látszatot kelteni – mivel tudom, hogy lassan ő is indul PUB-on -, hogy nagyon jó… de azért látszott már itt, hogy fáradok. Balatonberény kedves lett számomra, pedig előtte unalmas szakasz volt a versenyeken nekem. Itt nagyon sokan szurkoltak, jéghideg vizet is kaptam és amin nagyon meglepődtem, hogy velem akartak közös fotót.
Ilyen a PUTT-on és a PUHT-n nem volt.
Nem álltak az út szélén lelkes szurkolók. Mindig erőre kaptam ilyenkor. Nem vagyok az a személy, aki szereti ha dicsérik vagy egyéb ehhez hasonló….de valahogy most ez más volt (vagy már én is öregszem). Jól esett, hogy vannak, akik gondolnak rám és szurkolnak nekem. Nagyon meghatott. Egy ideig olvastam a kommenteket is, de azért a negatív kommentek, mint például a féltő üzenetek nem estek jól. Tudom hol vannak a határaim. Nem az vagyok, aki minden áron is véghez akarja vinni a célját. Korábban is írtam, hogy volt DNF. A páros duatlon UB-n 2024-ben pont azért szálltunk ki, mert egy életünk van és kétséges volt, hogy épségben végig tudjuk csinálni. Nem kockáztattuk, hogy bajunk legyen. Nem egy futás vagy verseny a világ! Ami nem megy, néha el kell engedni. Plusz a csapat is ott volt, akik ha úgy látták volna, hogy rosszul vagyok megállásra késztettek volna.
Balatonmáriafürdőn nagy meglepetés volt Lubics Szilvi és a férje. Hatalmas erőt adó találkozás volt. Köszönöm Nekik! 😊 Szabi meg is jegyezte, hogy ez nekem akkor éppen nagyon kellett. Ekkor már azért éreztem, hogy az egész napos tűző nap az erőmet nullázta. A testemet megette a meleg, még ha nem is vettem észre. Elkezdtem fáradni, de erőre kaptam ettől. A kedvenc szakaszaim jöttek. Balatonfenyves számomra kedves hely, mert itt van a kis táblácskám is, a ,,Kecskeméti” tábla. Minden alkalommal ezt a szakaszt futottam, ha UB volt és egy verseny kivételével mindig megálltam egy képre itt. Fenyvesen a céges nyaralónál kedves szurkoló csapat volt szintén. Még ,,suhanós” volt azért ez a szakasz… aztán közeledett az este… Fonyódnál megérkezett a szél is. Beával nekünk meleg érzetet adott a szél és enyhe deja vu is volt. Áprilishoz hasonló szél volt. Tényleg néha azt érzem, hogy az égiek nem akarják a könnyebb utat adni. Babonából az esőkabátot is otthon hagytam hátha esik… de itt már nem kívántam volna az esőt. Fonyódnál cipőt cseréltem: nem volt még elég sötét, így láttam a jobb lábam, hogy is néz ki és mi károk keletkeztek benne. A legnagyobb hólyagot kiszúrtam a lábamon, új zokni és cipő és mentem tovább.
Balatonboglár felé majdnem vége lett a táncnak. Felmentem a járdára, mert idegesítettek az autók, majd visszajöttem volna az útra, de megtaláltam bal lábbal az egyik vízelvezetőt, amibe a bokám megbicsaklott. Nem mondom, hogy nem könnyeztem be… a fájdalom és a félelem is közre játszott. Szerencsére megúsztam a nagyobb bajt és hamar kiment a fájdalom. Tavaly egy hétig volt elefánt lábam egy verseny után, mert akkor terepen nem voltam ilyen szerencsés. A nyugodtságom nem tartott sokáig… egy hölgy futott elém, hogy én vagyok-e a PUB teljesítő, mert a Parti sétányon fesztivál van és nehezen fogok átjutni. Bogi kemény, megoldja… cikázás az emberek között, de hamar feladtam. Séta… a biciklis kísérőim is csak leszállva, tolva a biciklit tudtak haladni. Emlékezetből úgy, hogy a sétányon pavilonok és embertömeg van, nehéz volt kikeveredni. Nyugodtságot az adott, amikor Maráz Zsuzsi megjelent. Kellemes és jóleső meglepetés volt. A legjobb időben érkezett ő is. Nagyon jól esett ez a találkozás. Köszönöm itt is Neki! 😊
Lellén is volt még egy fesztivál, aminek a testem nem igazán örült. Ott is kis porszem voltam a tömegben. Nem igazán érdekelte az embereket, hogy nem parti ruci volt rajtam és a kinézetem sem odaillő volt. Valahogy átmentünk ezen a részen is… innentől már éreztem azért, hogy fejben is fáradok. Kevésbé van türelmem és a fájdalmak is megjelentek. Egy lelkes kis szurkoló tábor is várt minket Balatonszemesen. Jól esett hallani a ,,hajrá Bogi”-t. 😊 Ismét egy képet akartak készíteni velem, ami megint meglepett. Megjegyeztem, hogy már nem életem képe lesz egy szinten, mert nem éppen fotogénre futom magam… de úgysem az a lényege az ilyennek. 😊 Köszönöm Nekik a szurkolást. Erőt adó volt és motiváló.
Elérkeztünk Zamárdiba…. Zamárdi az a pont, ahol a duatlon párosban kiszálltunk 2024-ben. Az áprilisi versenyen is innen indult az igazi UB nekem. Az árva szúnyogok is tettek róla, hogy iszonyat honvágyam támadt és hazavágytam az ágyba. A kis zümik hemzsegtek és mindenhonnan is szedtük magunkról őket, de csak pozitívan: legalább nem csíptek. 😊 Elhangzott szerintem a számból, hogy inkább lenne kevesebb és csípne, de aki járt az Ultra Tiszán tudja, hogy az sem az igazi. Nem vártam azokat a szakaszokat, ahol a part mellett kellett futni, mert hajnalig tivornyáztak a kis barátaink ezeken a részeken. Nehezítés volt még, hogy a leszedett PUB track nem mindig egyezett meg a PUB követhető útvonallal. Sok-sok megállás volt ebből fakadóan is. A lábam Balatonvilágos felé már meg akarta adni magát és a gyomrom sem volt befogadó… itt indult a második nehéz rész. Most nem vált be az áprilisban bevált frissítő. Képtelen voltam bármit is enni. Nem bírtam nagyon nyelni vagy undorral gondoltam bármire is és a ,,muszáj” sem hatott. Picit le is ültem pár helyen, ami tőlem nem megszokott. Csabi próbált vidítani, de már kevésbé sikerült neki. Nem vagyok önző ember, és nem is szeretek a saját céljaim miatt másokat is szenvedtetni. Tudtam, hogy innentől már sűrű lesz a séta és a lábam el fog hagyni, valamint nem biztos, hogy kedves tudok maradni. XD Szerencsére Szabi elfogadta azt, hogy kértem, hogy szálljon be a kocsiba és ne tekerjen. Beával ketten folytattuk az utat a sárga köves úton. Tudtam, hogy ha ki is akarok szállni motivál majd például azzal, hogy neki úgyis vissza kell tekerni, ha én kiszállok. XD Imádom, hogy full higgadt, nyugodt. 😊
Nehéz volt eljutni Balatonalmádiig. Nem tudom miért, de ez a szakasz mindig olyan, hogy a testem mintha kicserélődne és erőre kapna. Végig suhantam. Csabi kérdezte is Szabit a kocsiban, hogy hol vagyok, mire közölte, hogy éppen most suhantam el. Nyilván ez csak olyan tiszavirág fellángolás volt…de akkor is jól esett. Sikerült a kókuszos csokival kis üzemanyagot bevinni.
Niki várt minket Balatonalmádin. Nagyon sokat jelentett ez a találkozás is. Mikor a chipeket vettem át tőle is mondta, hogy a városban lesz, de nem gondoltam, hogy várni is fog. 😊 Köszönöm! 😊 Bori is visszajött szurkolni a kislányával és Bettivel. Jól esett, hogy jöttek. Sajnos már a vége, bevallom, nehéz volt. Azért a fájdalom néha eluralta a testemet. Csopak és a Tagore nem volt örömtánc… már csak az éltetett, hogy le akarok végre ülni. Amikor beértem is első dolgom volt, hogy a fa tövébe letegyem valahogy magamat. A meleg kiszedte az erőm rendesen. Ami a fejemben volt: soha többet hosszú futás és a még hátra lévő terep versenyemen is vissza nevezek kisebb távra… többet nem futok itt sem… stb. Éreztem, hogy a testem süt. Este valami csoda folytán tudtam enni. Az alvás is könnyebben ment, mint az áprilisi után (akkor órák voltak mire sikerült elaludni, mert minden fekvő helyzetben is fájt mindenem).
Másnap már szebben láttam a világot. 😊 Már újra visszajött a kedv. Végiggondoltam, hol is rontottam el és persze piszkálja a hülye fejem, hogy mi van Zamárdiban, amiért nekem onnantól nehéz. Már megfordult a fejemben a ,,csak még 1x” vissza kellene menni. 😛 De hát nem vagyok százas. Meg valahol szeretem a hibákat javítani. Kellettek a tavalyi DNF-ek, hogy ez a futás sikerüljön. Az biztos, hogy könnyebb úgy futni, ha verseny van, mert ott lehet együtt futni, beszélgetni barátokkal.
Nagyon szépen köszönöm a szurkolást. Nagyon jól esett. Szabi olvasott azért fel egyet kettőt az út alatt. Én is nézegettem őket. Aki személyesen is kint volt külön köszönöm! 😊 Nagy erőt adott a nehéz percekben is. Utólag is olvasgatom ám még ki és mit írt, és elnézést kérek, ha nem írtam vissza egyesével mindenkinek.
Köszönöm a lehetőséget, hogy indulhattam a harmadik privát körön is. Ahogy mondtam, nekem azért van egy hiányérzetem picit, mert a megszűnt Lupát is szívesen lefutnám privátban, ha lenne rá lehetőség 😊
Akiknek leginkább hálával és köszönettel tartozom és akik nélkül nem mentem volna körbe, az a csapat (L) Köszönöm, hogy végig segítettek, motiváltak, elviseltek, vigyáztak rám. 😊 Köszönöm, hogy vannak nekem és számíthatok rájuk. Természetesen én is az elsők között vagyok Nekik, ha szükségük van rám. Nagyon remélem, hogy leszek még én biciklis kísérője Borinak a Balaton körül! 😊