VERSENYKÖZPONTTÉRKÉP

 PARKOLÁS

Kérjük, megérkezéskor csütörtökön, illetve pénteken, valamint a rajtok előtt, vegyétek igénybe a számotokra elkülönített parkolóhelyeket, és tartsátok be a forgalomirányítók utasításait! A területen kívül, több helyen is tilos megállni, ezekről a helyekről az autókat elszállítják! Amennyiben a parkoló megtelik, úgy a körforgalomnál lévő Spar melletti parkolóban, a tihanyi úton és a külön erre a célra kialakított (a lenti képen jelölt irányban) NN UB parkolóban tudtok díjmentesen megállni. Idén tovább bővült a parkoló helyek száma, így már az Aldi mögött is tudtok parkolni! Kérjük, a rajtot követően ne hagyjátok ott az autóitokat hétvégére, hogy a később rajtoló csapatok is a versenyközpontban parkolhassanak a rajt idejére!

MELLÉKHELYISÉGEK

A nagysátor mögötti területen lesz lehetőség a mellékhelyiségek használatára!

RAJTCSOMAGFELVÉTEL

Rajtcsomagjaitokat és az időmérő chipet, a narancssárgával jelölt területen a versenyirodában tudjátok felvenni!

RAJTOK

A pénteki napon rajtoló egyéniek, két, három, négy, illetve ötfős csapatok a Spar parkolóból, a 6-13 fős csapatok a narancssárga, míg a bringatúra indulók a pirossal jelölt rajtkaputól rajtolnak!

ÉREMÁTADÁS A CÉLBAN 

A célba érkezések során az érmeket az utolsó időmérőpont után felállított sátrakban tudjátok átvenni! Ezt követően tudtok a célkapun átfutni és elkészíteni a befutó fotót! Az érmeket átvenni az NN UB STAFÉTAPP-on keresztül, a “rajtcsomag/éremátvétel” menüpont alatt található QR kóddal tudjátok az egész csapat számára, egyszerre!
A QR kód beolvasását követően az egész csapat érmeit megkapja az a csapattag, aki bemutatja a kódot, erről pedig minden csapattag egy push értesítés formájában üzenetet kap, hogy melyik csapattag vette fel az érmeket!
Menü