VERSENYSZABÁLYZAT

XIX. NN ULTRABALATON VERSENYSZABÁLYZAT

 

Kérjük, figyelmesen olvasd át a 2025. évi versenyszabályzatot, melyet a 2024. évi tapasztalatok alapján frissítettünk, különös tekintettel a köridő megadással, a verseny pótidőpontjával, és ennek elmaradása esetén a nevezésekkel vállalt feltételekre!

1.) A versenyszabályzat elfogadásáról
Az NN Ultrabalaton indulójaként a jelen versenyszabályzatban foglaltakat a Résztvevő magára nézve kötelezően elfogadja és kötelezettséget vállal annak betartására, valós adatok közlésére. Tudomásul veszi, hogy a regisztráción keresztül nevezett résztvevőkre és a csapatkapitányok által később megnevezett csapattagokra is a jelen versenyszabályzat hatálya kiterjed.

2.) Egészségi állapotomról
A Résztvevő kijelenti, hogy az XIX. NN Ultrabalatonon egészségesen, saját felelősségére, az általa választott távra, túrára mind fizikálisan, mind mentálisan felkészülten indul. Az egészségügyi állapotában bekövetkező állapotromlásért a Szervezőt nem terheli felelősség.

3.) Fotókkal, felvételekkel kapcsolatos rendelkezés
A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a rendezvény ideje alatt a Résztvevőről felvételek készülhetnek. Elfogadja, hogy a rajtban és a célban készült fotókat a szervező ingyenesen teszi közzé, ezek az NN Biztosító oldalán lesznek a versenyt követő időszakban elérhetőek. Az NN biztosító ezzel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatója itt érhető el: https://www.nn.hu/documents/10182/6897937/Adatkezelesi_fenykep_video_NNUB_2024.pdf

Tudomásul veszi, hogy a róla készült képeket, felvételeket reklámfilmben és más médiában promóciós célra a Szervező felhasználhatja. Tudomásul veszi, hogy a versenypályán, vasúti átjárókban és a versenyközpontban külsős biztonsági kamerák, staff által kezelt mobiltelefonok felvételeket készíthetnek róla. A személyes adatok kezelésével kapcsolatos tudnivalók részletesen ismertetésre kerülnek az adatkezelési tájékoztatóban, amely elérhető a jelen Szabályzat vonatkozó pontjában, valamint a honlapunkon elhelyezett linken.

4.) A nevezések átruházásról
Elfogadja, hogy a nevezése és a rajtcsomagja át nem ruházható.

5.) A regisztrációs rendszerről és a Személyes profilról
A 2018-as versenyre bevezetett (és jelenleg is érvényes) regisztrációs rendszerről ITT olvashatok, a benne foglaltakat a Résztvevő magára nézve kötelezőnek fogadja el. Egy Személyes profillal kizárólag egy csapatkapitányi tiszt tölthető be.

6.) Foglalóról 2-13 fős csapatok esetében
A résztvevő tudomásul veszi, hogy
I.)
a., a nevezés leadását követően, azoknak a regisztrált 7-13 fős csapatoknak, akik bejutottak, legkésőbb 2024. szeptember 25. napjáig csapatnevezésenként 40 000 Ft foglalót kötelesek megfizetni a Szervező által megadott bankszámlaszámra. 

b., a nevezés leadását követően, azoknak a regisztrált 2-6 fős csapatoknak, akik bejutottak, legkésőbb 2024. szeptember 30. napjáig csapatnevezésenként 40 000 Ft foglalót kötelesek megfizetni a Szervező által megadott bankszámlaszámra. 

II.) a fennmaradó nevezési díj befizetési határideje 2025. január 15. napja.

III.) a csapat nevezése csak a foglaló befizetésével válik érvényessé.

IV.) amennyiben a foglaló összege a versenyszabályzat 6/I. pontjában meghatározott napig nem kerül jóváírásra a Szervező által megadott bankszámlán, úgy a nevezés törlésre kerül.

V.) amennyiben a teljes nevezési díj 2025. január 15. napjáig nem kerül jóváírásra a Szervező által megadott bankszámlán, úgy a nevezés törlésre kerül és a foglaló elvész.

VI.) az I.) pont szerinti határidőt követően befizetett foglalót – a nevezés törlése mellett – a bankköltségek levonását követően a Szervező visszautalja arra a bankszámlára, amelyről a foglaló összege érkezett.

VII.) az V.) pont szerinti határidőt követően beérkezett nevezési díjat – a nevezés törlése mellett – a bankköltségek és a foglaló összegének levonását követően a Szervező visszautalja arra a bankszámlára, amelyről a nevezési díj összege érkezett.

VIII.) A jelentkezők a nevezés leadását követően számlát és számlázási adatot nem tudnak módosítani.

7.) A köridőről
A verseny biztonságos lebonyolításának egyik alapfeltétele, hogy a csapatok a köridőkalkuláció során reális és valós adatokat adjanak meg, mert a Szervező ennek alapján tudja elkészíteni a rajtidőpont beosztásokat, és így tudja biztosítani a verseny során a csapatok közlekedését. A Szervező a megadott köridő alapján kalkulálja ki a pontok nyitvatartását, méghozzá úgy, hogy a csapat részéről megadott átlagos köridőt veszi figyelembe. Ez alapján közzé teszi a pontok pontos nyitását és zárását. A Szervező az engedélyeztetés során kizárólag erre az időszakra kapja meg a pontok és a pálya használatának a jogát, ezen időintervallumban biztosítja a vasúti átjárókat. Ennek betartatása érdekében a mezőny elején felvezető motoros/kerékpáros halad, akit TILOS megelőzni, a szabályt megszegő futót és csapatot azonnali hatállyal a versenyből kizárhatja, versenyigazgatói döntés alapján, részükre érmet nem ad át és az eredménylistában sem szerepelnek.
A kizárás döntésének alapja lehet:
– A futók személyi biztonságának veszélyeztetése.
– A tervezett köridő alapján kalkulált engedélyek tartalmának megszegése, amellyel a csapat veszélyezteti a verseny hosszútávú megrendezhetőségét.
– Kizárható továbbá az a csapat, aki a megadott köridejétől +10%-al vagy -10%-al eltér.

A csapat köridejének pontos kiszámítása a StafétAppban lévő köridőkalkulátor segítségével lehetséges. A résztvevő tudomásul veszi, hogy a későbbiek folyamán a rendezőség, a csapatkapitány által megadott köridő alapján határozza meg a csapat rajtidőpontját. Előnevezési és rajtidőpontválasztási joggal rendelkező csapatok regisztráció során választott köridejét a Szervező a pontok nyitvatartásának függvényében jogosult megváltoztatni. A köridőt kizárólag a csapatkapitány Személyes profiljával lehet, 2025. március 1-éig módosítani.

8.) A póló és atléta méretek módosításának lehetőségéről
A 2-13 fős csapatok nevezéskor megadott atlétaméretek, 2024. október 6-ig, csapatok esetében kizárólag a csapatkapitány Személyes profilján keresztül módosíthatók. Ezt követően méretmódosításra még tagcsere esetén sincs mód!

Egyéni nevezők, McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Bringatúra nevezők a nevezéskor leadott atlétaméretüket szintén 2024. október 6-ig tudják módosítani. Ezt követően a rendszerben a maradvány és lerendelt pólóméretek visszaszámlálóval érhetőek el.

(A jelenlegi helyzetben szigorodott a atlétarendelés, gyártás és szállítás feltételrendszere és határideje, így a 2025. évre a végső Mizuno atléta rendelést 2024. október 6-án leadja, módosításra ezért az atléta méret leadás dátumát követően nincsen mód.)

9.) Befizetett nevezés lemondása
I.) A Szervező a nevezés lemondását, az eseményt megelőzően, 2025. március 1. éjfélig tudja elfogadni, kizárólag írásban, a [email protected] e-mail címen. Ebben az esetben a befizetett összeg 65%-át a Szervező visszafizeti.
II.) 2025. március 1. után a nevezés lemondását semmilyen okkal nem fogadja el a Szervező, ezen időponton belül a nevezés átruházására, más évre való átvitelére nincs lehetőség, a nevezési díjat nem fizeti vissza a részére.

10.) A Felelősségvállalási nyilatkozatról
A rajtszám és a rajtcsomag felvételének elengedhetetlen feltétele a Felelősségvállalási nyilatkozat aláírása (kizárólag a csapatkapitány által) és nyomtatott eredeti vagy hiteles másolat átadása a versenyirodában; a csapatok, McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Bringatúra indulók és az egyéni indulók esetében is. Fontos, hogy a csapatok esetében a Felelősségvállalási nyilatkozat aláírását követően tagcserére már nincs lehetőség! A Felelősségvállalási nyilatkozatokat a csapatkapitány (vagy meghatalmazottja – meghatalmazással vagy a befizetést visszaigazoló e-mail bemutatásával) adhatja le.

11.) A nevezési díjról
I.) A beérkezési határidő betartása a versenyző felelőssége! Fontos, hogy nem az átutalás időpontja, hanem a Szervező számláján történő jóváírás időpontja az irányadó a határidő megtartása vonatkozásában. A hiányos befizetés esetén a különbözet befizetése elengedhetetlen a nevezés érvényessé válásához. Hiányos befizetés esetén a Szervező e-mailen értesíti a résztvevőt a különbözet mértékéről, amelynek megfizetésére 8 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a megadott határidőn belül a különbözeti összeg a Szervező bankszámláján nem kerül jóváírásra, a nevezés törlésre kerül. A 6. pont rendelkezései ebben az esetben is irányadók. Csapatok esetén a nevezési díj befizetése kizárólag egy összegben történhet. A külön utalt nevezési díjakat a banki költségek levonása után visszautalja a Szervező. A résztvevő elfogadja, hogy a Szervező, csak a nevezési formon, a csapatkapitány által megadott számlázási névre és címre tud számlát kiállítani.
II.) A jelentkezők a nevezés leadását követően számlát és számlázási adatot nem tudnak módosítani.

12.) Csapatok létszámának módosításáról
Kizárólag a csapat létszámának növelésére van lehetőség, erre is csak a Szervező egyedi elbírálása alapján; a bővítéskor érvényben lévő nevezési díj megfizetésével. A csapatlétszám bővítését kizárólag e-mailen fogadja a Szervező, a [email protected] címen. Fontos, hogy a bővítést garantálni nem tudjuk. Az elbíráláskor figyelembe vesszük a meglévő pólókészletet, a csapat rajtidőpontját és a választott kategória telítettségét.

13.) A rajtcsomag felvételéről 
I.) McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Bringatúra rajtcsomag felvételhez személyazonosításra alkalmas igazolvány; két tanú által aláírt meghatalmazás vagy a befizetésről szóló visszaigazoló e-mail szükséges. 
II.) Az Egyéni és Csapatok részére a rajtcsomagot a a StafétApp rajtcsomagátvétel funkciójában található egyedi QR kóddal lehet átvenni. Amennyiben az Egyéni induló vagy a Csapatkapitány nem rendelkezik StafétApp-al akkor az Egyéni induló vagy Csapatkapitány (személyi igazolvánnyal), vagy az általa, érvényes, két tanú által aláírt meghatalmazással (vagy a befizetésről szóló visszaigazoló e-maillel) meghatalmazott személy veheti át, szintén fényképes igazolvánnyal.
III.) A rajtcsomag átvételekor az indulók részére 5000 forint kaució ellenében adjuk át a chipeket. A kaució megfizetésekor 5000 forintosnál nagyobb bankjegyet nem tudunk elfogadni. A célterületen nem visszaváltott chipeket 2025. május 9-ig váltjuk vissza.
IV.) Azon csapatok rajtcsomagjait, akik nem vették át a verseny előtt 2025. május 9-ig tároljuk és adjuk ki a csapatok részére. Ezt követően nincs lehetőség a rajtcsomag felvételére!

A 10. pontban foglaltak továbbra is irányadóak.

A nevező elfogadja, hogy az aktuális járványügyi, illetve háborús helyzet miatt a Szervező köteles betartani és betartatni a Magyar Közlönyben közzétett szabályokat.

14.) A rajtidőpontokról
A Szervező a végleges csapatrajtokat 2025. március 10-ig teszi közzé. A rajtidőpont megváltoztatására semmilyen körülmények között nincs mód!
I.) Az egyéni verseny esetében fix rajtidőpontban történik a rajtolás.

II.) A 2, 3, 4, 5 és 6 fős csapatokat a Szervező lehetőséghez képest egyénileg rajtoltatja, de jelölhet fix rajtidőpontot is. A létszám függvényében a fix rajtoltatás esetében a Szervező több rajtidőpontot is megjelölhet, és külön indíthatja a “lassabb” és külön a “gyorsabb” csapatokat, ezen esetben az esélyegyenlőség miatt az eredményhirdetéskor kizárólag a gyorsabb csapatok közül hirdetünk eredményt!

III.) A 2-13 fős csapatoknál a tagcsere miatti köridő megváltoztatására van lehetőség, ezt a csapatkapitány személyes profilján belül tudja módosítani 2025. március 1-ig.

15.) A Céges csapatverseny csapatairól
A Céges csapatverseny kategóriában a csapatnévnek valamilyen formában tartalmaznia kell a cégnevet. Egyazon cégtől induló csapatok egyszerre rajtolnak, amennyiben a köridejük ezt lehetővé teszi. Nagy köridő különbség esetén a Szervező fenntartja a jogot külön rajtidőpont kijelölésére.

16.) Indulási és rajtidőpont választási jogok 2026. évi NN UB-ra!
A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező, a 2025. évben az NN UB 7-13 fős férfi, női 1-3 helyezett, továbbá a 7-13 fős céges kategória 1-3 helyezett csapatai részére a 2026. évi NN UB-ra előnevezési és rajtidőpont választási jogot biztosít. Az indulási jog ugyanazon kategóriára, ugyanazon csapatnévvel és csapatlétszámmal, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes. A rajtidőpontok kiválasztása során a Szervező figyelembe veszi a csapat megadott köridejét és a verseny aktuális szintidejét is.

A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező, a 2025. évben az NN UB 2-6 fős férfi, női, vegyes 1-3 helyezett csapatai részére a 2026. évi NN UB-ra előnevezési jogot biztosít. Az indulási jog ugyanazon kategóriára, ugyanazon csapatnévvel és csapatlétszámmal, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes. 

A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező, a 2025. évben a köridejüket legpontosabban megadó csapatai részére a 2026. évi NN UB-ra előnevezési és rajtidőpont választási jogot biztosít. Az indulási jog ugyanazon kategóriára, ugyanazon csapatnévvel és csapatlétszámmal, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes. A rajtidőpontok kiválasztása során a Szervező figyelembe veszi a csapat megadott köridejét és a verseny aktuális szintidejét is.

A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező, a 2025. évben azon csapatok részére, akik átlagos köridőt adtak meg és 16:00 utáni rajtidőpontot kaptak, azoknak a 2026. évi NN UB-ra előnevezési és rajtidőpont választási jogot biztosít. Az indulási jog ugyanazon kategóriára, ugyanazon csapatnévvel és csapatlétszámmal, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes. A rajtidőpontok kiválasztása során a Szervező figyelembe veszi a csapat megadott köridejét és a verseny aktuális szintidejét is.

A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező, a 2025. évben a meghatározott Burger King UTT-130 teljesítő csapatok részére, a meghirdetettek szerint, a 2026. évi NN UB-ra előnevezési és rajtidőpont választási jogot biztosít. Az indulási jog ugyanazon kategóriára, ugyanazon csapatnévvel – de bővíthető  csapatlétszámmal -, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes. A rajtidőpontok kiválasztása során a Szervező figyelembe veszi a csapat megadott köridejét és a verseny aktuális szintidejét is.

A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező, a 2025. évben a meghatározott Burger King Ultrabalaton TRAIL versenyén  teljesítő csapatok részére, a meghirdetettek szerint a 2026. évi NN UB-ra előnevezési jogot biztosít. Az indulási jog ugyanazon kategóriára, ugyanazon csapatnévvel – de bővíthető csapatlétszámmal -, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes. A rajtidőpontok kiválasztása  során a Szervező figyelembe veszi a csapat megadott köridejét és a verseny aktuális szintidejét is.

A jelentkező tudomásul veszi, hogy 2025. évi versenyre a Szervező az esetleges megürült helyeket továbbra is saját elbírálása szerint tölti fel a várólistáról. A várólistára való jelentkezés időpontja nem befolyásolja a bekerülést. 

17.) A parkolásról
A Résztvevő elfogadja és betartja az eseményen a parkolásra vonatkozó szabályokat és előírásokat, mind a versenyközpontban, mind a váltópontokon, a saját és a többi Résztvevő érdekében. A Szervező a versenyközpont területén környezetvédelmi okok miatt a kisbuszok részére elsőbbségi parkolást biztosíthat. A verseny útvonala táblákkal és felfestésekkel kerül kijelölésre és megtalálható lesz az online műsorfüzetben is. A verseny alatt ezek a jelölések követendők. Az útvonal követése minden esetben a szakaszt futó versenyző felelőssége. Az útvonalon a STAFF tagjai, polgárőrök és rendőrök segítik a haladást, utasításaikat a versenyzők minden esetben kötelesek betartani. Ellenkező esetben a rajtszámot és a chipet a Szervező leveszi, az érintett csapattag vagy egyéni induló a versenyből kizárásra kerül.

18.) Vis maior
A résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a versenyt elháríthatatlan külső ok (vis maior), így különösen, de nem kizárólagosan az időjárási körülmények, pandémia, természeti katasztrófa, háborúval kapcsolatos intézkedések, sztrájk, blokád, útvonal vagy területfoglalási engedély hiánya, verseny rajtja előtt történt áthaladási engedély visszavonása vagy más előre nem várt, extrém, illetve előre nem tervezhető és elháríthatatlan ok miatt nem lehet megrendezni, úgy a Szervező az alábbi pótidőpontot (19.pont) jelöl meg részére (amelyről hivatalos tájékoztatást ad) és a nevezési díjat nem fizeti vissza. A versenyszervező a program helyszínének, időpontjának, valamint a pálya módosításának jogát fenntartja. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a 2025. évi verseny megrendezésének időpontját a pandémia és háborús helyzet miatti állami és lokális intézkedések is érinthetik.

19.) Pótidőpont 2025
A Szervező a nevezések megnyitásakor a 2025. évben pótidőpontként a 2025. szeptember 25-28. dátumot jelölte meg.  A résztvevő tudomásul veszi, hogy a 2025. áprilisi időpont, esetleges 2025. év őszi pótidőpontra történő változtatása esetén a részvétel nem mondható le, és nem helyezhető át más évre. A pótidőpontban a Szervező fenntartja a rajtidőpontok újra jelölésének lehetőségét, melyet legkésőbb a verseny előtt 1 hónappal tesz közzé. Amennyiben a Szervező nem tudja megrendezni az őszi pótidőpontban az eseményt, akkor bejelenti az esemény törlését.

20.) A verseny törlése esetén a nevezési díjak visszafizetésének módjáról
A nevezések megnyitásakor bízunk benne, hogy 2025. évben az eseményt nagy valószínűséggel az eredeti, vagy a pótidőpontban meg tudjuk rendezni. Sajnos egy ilyen kaliberű verseny engedélyezését és lebonyolítását igen sok előre nem várt akadály és körülmény befolyásolhatja, ezért a verseny hosszútávú megrendezhetőségének érdekében a nevezési díjak visszafizetését az alábbi módon vállaljuk.
Az NN UB előkészítése és megrendezése egy éves folyamat és munka eredménye, melyet az állandó alkalmazottakat foglalkoztató iroda akkor is elvégez, ha a verseny bármely okból elhalasztásra kerül vagy esetleg elmarad. Ez számunkra folyamatos előkészítési költséget jelent, melyet az aktuális befizetett nevezési díjakból finanszírozunk (a Szervező csapat bér és járulék költsége, iroda és a bejárások útiköltsége, programozói feladatok és előfizetések, grafikai feladatok, beszállítóktól megrendelt, le nem mondható szolgáltatások….stb.). Minden halasztás megannyi többletköltséggel és előre nem kalkulálható plusz munkával jár. A verseny hosszútávú megrendezhetőségének érdekében, az alábbi feltételrendszert vagyunk kénytelenek bevezetni, mely egy esetleges 2025. évi elmaradás esetén a nevezési díjakból 65%-ot térít vissza nevezőinknek, míg 35% összegből finanszírozza az elmúlt időszak előkészítés folyamatait, ezzel teremtve meg a verseny további megrendezésének lehetőségét.

A Résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a versenyt a Szervező törli az alábbi két lehetőséget biztosítja:

I. A Szervező a nevező részére biztosítja a nevezés 2026. évre való átvezetését. Az évről évre emelkedő rendezési költségek miatt ez esetben a 2026. évi inflációs rátának megfelelő (KSH által közzétett) plusz díjkülönbözetet számlázhat ki, melyet az átvezetéssel élő csapat vagy egyéni nevező 2025. október 15. napjáig a Szervező részére átutal. Ezen esetben a Szervező a nevezőt vagy a csapatkapitányt a nevezési felületen megadott email címén értesíti. Amennyiben a nevező vagy a csapatkapitány által képviselt csapat ezt a lehetőséget választja, és a kiküldött különbözetet megfizeti, úgy nevezését automatikusan átrakjuk a 2026. évre. Amennyiben a díjkülönbözet nem érkezik be a Szervező számlájára 2025. október 15. napjáig, a csapat részére a befizetett nevezési díjat a 20./2 pontban megjelölt módon fizetjük vissza és a csapat nevezését a listáról töröljük.

II. A nevező, amennyiben nem kívánja nevezését a 20./1 pont szerint a 2026. évre tovább vinni, a Szervező az eredetileg befizetett nevezési díj 65 %-át az alábbiak szerint visszafizeti:

A nevezési díj 65%-nak nettó összegét a sztornószámla kiállításakor, míg a 65% ÁFA tartalmát a sztornószámla kiállítását követő 120 napon belül.
A felosztásra azért van szükség, mert a nevezési díj befizetése után, a jogszabály szerint az ÁFÁ-t az állam részére a Szervező megfizeti; a sztornó számla kiállítását követően visszaigényli és csak ezután tudja visszautalni a Nevező részére.
Amennyiben a Szervező a fenti határidőkhöz képest késedelembe esik, úgy a 2013. évi V. törvény (Ptk.) szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.

21.) Útvonalról
A Szervező az útvonalat track formájában teszi elérhetővé. Az útvonal követésére órát, vagy telefont ajánl. A Szervező több száz táblát helyez ki, melyek segíthetik a tájékozódást, de sajnos több esetben fordult már elő, hogy a táblákat elviszik, vagy átforgatják, ezért az útvonal esetén a hivatalosan megadott track az irányadó! Javasoljuk, hogy a track-et csak közvetlenül az esemény előtt töltsd le, mivel az elmúlt évek tapasztalatai alapján, útvonalváltozások még az utolsó napokban is előfordulhatnak!

Szervező az útvonal megváltoztatásának jogát fenntartja.

22.) Viharos időjárás esetén

Viharos időjárás esetén a Szervező a versenyt bármikor ideiglenesen vagy véglegesen felfüggesztheti, majd újraindíthatja. Felfüggesztett verseny esetén nem jelöl ki pót időpontot és pénzt nem fizet vissza. A Szervező a versenyzők tájékoztatását a verseny alatt a közösségi médiában – a sorozat Facebook oldalán – és az esemény weboldalán teszi közzé.

23.) Adatok hitelességéről
A Résztvevő a jelentkezéskor elküldött adatai a valóságnak megfelelnek, azok tárolásához és felhasználásához hozzájárul. Az általa megadott címre, telefonszámra a Szervező hírlevelet, szöveges tájékoztató üzeneteket és további versenyekkel kapcsolatban leveleket küldhet.

24.) A doppingolásról
A Résztvevő a versenyre tiszta eszközökkel készül. A WADA által meghatározott és érvényben lévő doppinglistán szereplő szereket nem használ, a verseny után – igény esetén – az ellenőrök részére mintát ad. Ennek megtagadása esetén a versenyből kizárható, eredményei törölhetők. A verseny tisztaságának érdekében, a nemzetközi dopping előírások figyelembevételével, mind a női, mind a férfi egyéni verseny indulói doppingtesztre kötelezhetőek. Pozitív teszt esetében a versenyzőt a Szervező kizárja, a sorrendet módosítja. A WADA tiltólistáján szereplő gyógyszerekről és hatóanyagokról bővebben ITT.

25.) Az időmérő rendszer hibájának esetén
A versenyben elől haladó futókat – látótávolságon belül – médiamotoros kísérheti a közvetítések és a pontos időjóváírások érdekében. Abban az esetben, ha az időmérő rendszer meghibásodik, a motoros kísérők, vagy a staff jegyzi fel manuálisan a pontokon való áthaladást.

Egyéni versenyszám esetében a célterületre való beérkezési sorrend alapján hirdet a szervező eredményt. Csapatverseny esetében az eltérő rajtidőpontok miatt az eredményhirdetés szükséges pontos adatok nélkül elmaradhat.

26.) A rajtszám és az időmérő chip viseletéről
A verseny alatt a rajtszámot a Résztvevő elől viseli. 10 perc időbüntetést kaphat az, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja vagy nem jól látható módon viseli a verseny ideje alatt. Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki a figyelmeztetés ellenére továbbra is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályokat. A rajtszám elengedhetetlen a befutóérem átvételéhez.

Az időmérő chipek kapcsán a Szervező rögzíti, hogy alkalmazásának oka az, hogy a nagylétszámú versenyek esetében az egyes versenyzők nyomonkövetése, a versenyútvonalak betartásának ellenőrzése, az indulási, érkezési, és köztes állomásokon, időmérő pontokon történő áthaladás időpontjának rögzítése másképpen nem valósítható meg hatékonyan. Az időmérő chipek az egyes időmérő pontokon (ideértve a célállomást is) való áthaladáskor a másodperc törtrészének megfelelő pontossággal rögzítik az adott versenyzők időeredményét.  A chipet alkalmazni kell az indulási, érkezési, és köztes állomásokon, időmérő pontokon.  A chipek azonosító számait az időmérő pontokon elhelyezett érzékelők beazonosítják. és az érzékelő eszközök az egyes chipek azonosítóit és az időpontot összepárosítva az eredményeket a mögöttes szoftver felé továbbítják, amely az eredményeket összesíti, ez alapján kerül meghatározásra a versenyzők időeredménye, ami pedig meghatározza a helyezésüket, végső soron pedig az egész verseny eredményét.

A fentiekben leírtakra tekintettel az időmérő chipeket TILOS a verseny ideje alatt levenni, azokat a versenyző végig köteles magán hordani, és csak a célállomásra való megérkezést vagy ennek hiányában a verseny feladását / hivatalos lezárását követően lehet eltávolítani úgy, hogy az ne sértse a verseny tisztaságát.

Ez a megoldás szükséges a Szervezőre a versenyzőkkel fennálló viszonyából fakadó kötelezettségek teljesítése miatt; ezen kötelezettségek a Verseny tisztaságának és transzparenciájának megőrzése, és a versenyeredmények megbízható megállapítása, még nagyszámú résztvevő esetén is. A chip továbbá segít az esetleges csalások felderítésében, hiszen ellenőrizhető, hogy a Versenyző valóban minden időmérő pontnál megjelent-e a chippel. A versenyzők továbbá személy szerint is élveznek bizonyos előnyöket, ilyen módon akár a verseny közben is tájékozódhatnak a saját részeredményükről, továbbá a Verseny lezárását követően nemcsak a helyezésükről, hanem a pontos teljesítményükről is információt kapnak, így például összehasonlíthatják azt a saját, korábbi versenyeken elért teljesítményükkel.

Az eredmények elleni óvás esetére tekintettel a kiemelt helyeken beérkező versenyzők esetén az eredmények ember általi „kézi”, időmérő órával történő rögzítése is megvalósul.

27.) Kizárható továbbá, aki
I.) Nem teljesíti a Szervezők által kijelölt teljes távot.
II.) A nevezési formot és a Felelősségvállalási nyilatkozatot pontatlanul, vagy nem a valóságnak megfelelően, illetve hiányosan tölti ki.
III.) A chipet nem rendeltetésszerűen használja.
IV.) Nem viseli a csapatok és a McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Bringatúra résztvevői számára kötelező karszalagot.
V.) Chipet viselő futót, akit kerékpárral vagy “kocsiztatva” szállítanak.
VI.) Az egyéni versenyzőknél, valamint a 2-6 fős csapatok közül az, aki kettőnél több időmérő pontot hagy ki (a pénteki ultrafutók részére az időmérő pontok használata a versenykiírás szerint kötelező).
VII.) Résztvevő elfogadja, hogy a 211 km alatt a Szervező több, előre nem közölt ponton manuálisan is jegyezheti az egyéni versenyzők áthaladását, ahol ha jelentős eltérést (25%+) mutat a saját átlag teljesítéshez képest, a versenyzőt a versenyből kizárhatja.
VIII.) A személyzettel szembeni tettlegesség, köpködés és trágár beszéd, üzenet, levél, illetve a közösségi média felületeken történő sértő kommentek esetén, a versenyből a Résztvevőt a Szervező azonnal kizárja, szükség esetén a hivatalos lépéseket megteszi. Nevezést tőle, egyetlen, saját rendezésű eseményre sem fogad a jövőben.
IX.) Megszegi a versenyszabályzatban található dohányzásra vonatkozó szabályokat.
X.) Azon csapatokat, akik megszegik a versenyszabályzatban a filmforgatással kapcsolatos szabályokat.
XI.) A Szervező a megadott köridő alapján kalkulálja ki a pontok nyitvatartását, méghozzá úgy, hogy a csapat részéről megadott átlagos köridőt veszi figyelembe. Ez alapján közzé teszi a pontok pontos nyitását és zárását. A Szervező az engedélyeztetés során kizárólag erre az időszakra kapja meg a pontok és a pálya használatának a jogát, ezen időintervallumban biztosítja a vasúti átjárókat. Ennek betartatása érdekében a mezőny elején felvezető motoros/kerékpáros halad, akit TILOS megelőzni, a szabályt megszegő futót és csapatot azonnali hatállyal a versenyből kizárhatja, versenyigazgatói döntés alapján, részükre érmet nem ad át és az eredménylistában sem szerepelnek.
XII.) Azon csapatokat, egyéni futókat vagy kerékpárosokat akik megszegik a vasúti átjárókban az áthaladásra vonatkozó szabályokat. Csapatok esetében a kizárás nem csak a futóra, hanem az egész csapatra vonatkozik. Kizárás során a Szervező befutóérmet nem ad át.
XIII.) (csapat) az előre megadott köridejéhez képest 10%-al gyorsabb vagy 10%-al lassabb*, Szervező – versenyigazgatói döntés alapján –
 a teljes csapatot kizárhatja, részükre érmet nem ad át és az eredménylistában sem szerepelnek.
XIV.) A futók személyi biztonságát veszélyezteti.
XV.) A tervezett köridő alapján kalkulált engedélyek tartalmának megszegi, amellyel a csapat veszélyezteti a verseny hosszútávú megrendezhetőségét.

28.) A vasúti átjárókról
A Résztvevő a vasúti átjárókban, a forgalmat irányító személyzet utasításait betartja. Piros jelzés esetén az áthaladás tilos és életveszélyes, az ezt megszegő versenyzőt és a teljes csapatot azonnal kizárjuk!

29.) Forgalomirányítás
A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a verseny útvonala több helyen forgalom elől el nem zárt közutat keresztez, mely pontokon az áthaladás saját felelősségre történik. Ezeken a pontokon a KRESZ alapján kialakított forgalmi rend van érvényben. A Szervező ezen pontok többségére pályabírókat, biztosítókat bíz meg, akik itt a futókat figyelmeztethetik a járművek elsőbbségére és feltarthatják, addig míg a forgalom résztvevői nem állnak meg, és engedik tovább a versenyzőt. A pályabíróknak (kivéve egyenruhás rendőröket) nincs jogosultságuk a járművek megállítására, a forgalomba beavatkozásra, ők kizárólag a futót tarthatják fel! Kérjük, hogy a verseny és a résztvevők biztonsága érdekében az egyébként is kötelező szabályokat tartsd be! Az adott pontokon lévő rendezvénybiztosítók a Te segítésedre, és a biztonságod garantálása céljából végzik munkájukat. A verseny Szervezője nem vállal felelősséget azon következményekért, melyek abból erednek, ha a versenyző figyelmen kívül hagyja az adott ponton érvényben lévő közúti közlekedési szabályokat, a pályabíró, vagy a forgalomirányító rendőr jelzéseit.

30.) Kerékpáros indulóknak
Kötelező a McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Bringatúra résztvevőinek és az egyéni bringás kísérőknek a bukósisak viselete, a teljes verseny időtartama alatt! A kerékpáron a KRESZ szabályai szerinti kivilágítás kötelező!

31.) A frissítésről
A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező a különböző kategóriájú indulók részére különböző frissítést biztosít. A pénteki ultrafutó napon a Szervező az egyéni és 2-3 fős csapatoknak a versenykiírásban közzétett extra asztalos frissítést is biztosítja. A pénteki ultrafutó napon a Szervező a 4-5-6 fős csapatoknak a versenykiírásban közzétett frissítést biztosítja. A 7-13 fős csapatok esetében, a váltópontokon minden induló részére, a nevező által magával hozott, újratölthető poharakba biztosít vizet és izotóniás italt, banánt, szőlőcukrot, sós ropit és mazsolát. A szervező a csapatnapon az állomásra kijutatott banánt szakaszosan teszi ki az asztalokra, mely eredménye képpen előfordulhatnak olyan időpillanatok, hogy bizonyos pontokon banánt átmenetileg nem tud biztosítani. A McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Bringatúra indulók csak a kiírásban szereplő 8 ponton kapnak frissítést. A Projekt422 versenyzők részére a szervező a pontok nyitvatartásának idejére biztosít frissítést. A versenyen keletkező szemetet kizárólag a frissítő és váltópontokon dobhatja el, ahonnan a Szervező ezt elszállítja. Az útvonalon a szemét eldobása nem megengedett, ennek megszegése azonnali kizárást von maga után.

32.) A váltásokról
A Résztvevő elfogadja, hogy a Szervező a csapatok részére a kijelölt váltópontokon biztosít lehetőséget a váltásra, ahol az időmérés is történik. Előre nem látható események miatt a váltás ezeken a pontokon kívül is megengedett. Ebben az esetben, a kísérő autók semmilyen esetben sem zavarhatják az útvonalon közlekedő futókat, kerékpárosokat és az egyéb szabályosan közlekedő autók haladását.

33.) Biztonsági ellenőrzések
Biztonsági okokból az éjszakai szakaszokon a futóknak kötelező a fejlámpa viselete. A sötétedést követően – előre nem publikált váltópontokon – a fejlámpa használatát a Szervező ellenőrizheti, ezekről a pontokról csak a fejlámpával rendelkező futókat engedi tovább. A bringások részére a KRESZ által elfogadott kivilágítás szükséges, ezek hiányában a verseny nem folytatható.

34.) Tilos
A versenyen görkorcsolyázni (kangoo cipővel és más sporteszközökkel teljesíteni), kutyával vagy más állattal futni, továbbá rajtszám nélkül teljesíteni (túrabot használata megengedett)! A Résztvevő tudomásul veszi, hogy ezek megszegése esetén azonnal kizárható. A versenyközpontba kutya kizárólag szájkosárral vihető be.

35.) Babakocsis futás
Babakocsival futni kizárólag saját felelősségre és csak nappal lehetséges. Az ebből adódó balesetekért a Szervező semmilyen felelősséget nem vállal.

36.) A marketing és reklám tevékenységről
A verseny teljes helyszínén, a pontokon és az útvonalon bármilyen reklám és marketing tevékenység csak a Balatonman Triatlon Kft. előzetes írásbeli engedélyével végezhető!

37.) További szponzorokról
Az eredményhirdetéskor a dobogóra felhívott versenyzők nemzeti zászlót igen, más – szponzort, támogatót megjelenítő – táblát, feliratot nem vihetnek magukkal.

38.) A Részvevők életkorára vonatkozó szabályok
A részvételi korhatárt (a versenyen összesen megtehető kilométerek függvényében) a Szervező az alábbiak szerint maximalizálta:
I.) Maraton egyéni korhatár: betöltött 16. év, írásos szülői beleegyezéssel
II.) Félmaraton egyéni korhatár: betöltött 13. év, írásos szülői beleegyezéssel
III.) 10 km egyéni táv korhatár: betöltött 10. év, írásos szülői beleegyezéssel (csapatban)
IV.) 10 év alatti gyermek kizárólag szülői felügyelettel, illetve felnőtt kísérő jelenlétében futhat
V.) Egyéni versenyszámot (211 km) kizárólag 18 éven felüliek teljesíthetnek
VI.) Kerékpár egyéni korhatár: betöltött 14. év, írásos szülői beleegyezéssel, kizárólag felnőtt kísérő kíséretével

39.) Az orvosi beavatkozásról
A Résztvevő elfogadja, hogy amennyiben a verseny ideje alatt az orvosi stáb az állapotát úgy ítéli meg, a versenyt nem folytathatja. Egyéni indulóknál – a váltópontoknál – az egyéni szintidőt meghaladó versenyzők rajtszámát és időmérő chipjét biztonsági okokból levesszük, ők a versenyt nem folytathatják. A csapatok esetében a csapat folytathatja az alkalmatlannak minősített versenyző nélkül a versenyt.

40.) Létszámkorlátozás és a nevezés zárása
A Szervező fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza. A nevezést bármikor lezárhatja, technikai hiba esetén törölheti és újra megnyithatja.

41.) A fürdésről
A verseny alatt a Balatonban történő fürdés csak saját felelősségre történhet. Az ebből eredő balesetekért és egyéb következményekért a Szervező felelősséget nem vállal.

42.) Az értékekről
A Szervezők a kísérő autókban és a szállásokon hagyott értékekért nem vállal felelősséget.

43.) A szintidőkről
A kör megtételére egyéni indulók esetében, a rajt időpontjától számított 31 óra áll rendelkezésre.

A #Projekt422 kategória indulói részére a dupla kör megtételére a rajt időpontjától 61 óra 27 perc áll rendelkezésre.

A kétfős csapatok esetében 30 óra, míg a háromfős csapatok esetében 29 óra, a négyfős csapatok esetében 28 óra, az ötfős csapatok esetében 27 óra.
A 6-13 fős csapatok esetében a szintidő, a nevezéskor megadott saját köridő (maximum 27 óra), PLUSZ EGY ÓRA (így maximum 28 óra) áll rendelkezésre a kör megtételére; a váltó- és frissítőpontok nyitását és zárását a Szervező ennek függvényében üzemelteti. 

McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Bringatúra részére nincs szintidő, de a célterületet legkésőbb 2025. április 27-én, vasárnap 23 órakor a Szervező bezárja.

A hivatalos szintidőkön kívül beérkező versenyzőnek befutó érmet (egyéniek célszalagot) nem kapnak és ezek a teljesítések nem szerepelnek a hivatalos eredménylistában, statisztikákban.

A hivatalos szintidőn kívül, a célterületre beérkező egyéni versenyzők részére, a szervező RESPECT emlékérmet ad át, de kizárólag csak a helyszínen és a célterület nyitvatartási idején belül. A célterület az egyéni szintidő lejárta után két órával zár be. #Project422 versenykategória esetén a célterület a szintidő után öt órával zár be. Az emlékérem csak személyesen vehető át, kísérő és családtag megbízott részére nem adjuk át. Az érem átadásának feltétele, hogy a versenyző saját erőből, külső szállítójármű segítsége nélkül ( autó, motor, bicikli, görkorizni…. stb ) teljesítse a távot.

44.) Időjóváírás
2025. évben sem a vasúti átjárókban, sem az egyéb forgalomirányítást igénylő ponton nem alkalmazunk időjóváírást, de a KRESZ szabályai itt is érvényben vannak.

45.) Az NN UB etikája
A résztvevő tudomásul veszi, hogy az NN Ultrabalaton szellemiségének elválaszthatatlan része egymás kölcsönös tisztelete és elfogadása. A forgalomirányítók, a parkoltató személyzet és a STAFF is ennek szellemében dolgozik. Futók vagyunk. Nem különböztetjük meg magunkat sem bőrszín, sem vallás, sem nem vagy kor szerint. Nem fontos, honnan jövünk; az sem, hogy milyen gyorsan haladunk. Összeköt bennünket a sport szeretete, az egymás és a táv iránti kölcsönös tisztelet.

A nevező tudomásul veszi, hogy a Szervező cég nem nonprofit társulás, hanem olyan gazdálkodó szervezet, mely tevékenysége során adót, dolgozói után járulékot fizet meg az aktuális törvények szerint és ezáltal részt vállal a közös teherviselésből. A cég dolgozói vállalnak önkéntes tevékenységet más eseményeken és Szervezőként több karitatív cél mögé állnak be évről évre.

Szeretjük a munkánkat, és szívvel lélekkel mindent megteszünk annak érdekében, hogy versenyzőink számára a lehető legjobb versenyeket szervezzük meg.

A személyzettel szembeni tettlegesség, köpködés és trágár beszéd, üzenet, levél, illetve a közösségi média felületeken történő sértő kommentek esetén, a versenyből a Résztvevőt a Szervező azonnal kizárja, szükség esetén a hivatalos lépéseket megteszi. Nevezést tőle, egyetlen, saját rendezésű eseményre sem fogad a jövőben.

46.) A drónok használatáról
A drónokra vonatkozó jogszabályok megtartása mellett, kizárólag a Balatonman Triatlon Kft. írásos engedélyével működtethetők drónok a rendezvény idején.

47.) Filmforgatásról
Az eseményen a csapatokat vagy egyéni indulókat kísérő forgatócsoportok működése engedélyhez kötött, melyhez a Szervező a Balatonman Triatlon Kft. írásos engedélye szükséges. A Szervező az engedélyek megadása során kéri, hogy az esemény megjelenítésekor a hivatalos nevet NN Ultrabalatont használják, a készülő kisfilmet a közzététel előtt a Szervező részére jóváhagyásra küldjék meg.

48.) A dohányzásról
A verseny szellemiségével a sportolás közbeni dohányzás nem összeegyeztethető, ezért a versenypályán és a célterületen – a nemdohányzók védelmében – szigorúan tilos a dohányzás. Azt a versenyzőt, akit a tiltás ellenére a Szervező a verseny területén, frissítőponton, váltóponton, vagy rajt- és célterületen, a verseny ideje alatt dohányzáson ér, kizárhatja a versenyből. Csapatverseny esetén a büntetés kizárólag a szabályt megszegő sportolóra vonatkozik.

49.) Biztosítás
A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a nevezési díj biztosítást nem tartalmaz.

50.) Eredményhirdetés
Díjat kizárólag az eredményhirdetés keretei között adunk át. Kérjük a dobogós sportolókat, hogy személyes jelenlétükkel tiszteljék meg a versenyt és versenytársaikat, pontosan jelenjenek meg az eredményhirdetésen.  Az eredményhirdetést lekéső díjazottak részére díjat utólag nem adunk át és nem postázunk.

51.) Reklamáció
A rendezvénnyel kapcsolatos bármely reklamáció a Szervező felé nyújtható be írásban, a rendezvény zárását követő 3 órán belül. Az ezen időpont után benyújtott reklamációt a Szervező nem köteles elbírálni.

52.) Versenyzői státusz
Egy versenyző kizárólag egy csapatban szerepelhet a versenyen. Egyéni versenyző nem lehet egyidejűleg más csapat tagja.

53.) Versenyeredmények tanúsítása nemzetközi versenyszervezetek irányába.
A Szervező vállalja, hogy azon versenyszámok esetében, amelyeknél a versenyzők jellemzően részt kívánnak venni nemzetközi megmérettetéseken is, ott átadja a versenyeredményeket az adott típusú versenyszámban releváns nemzetközi sportszövetségek részére, és az eredmények helytállóságát szavatolja az adott nemzetközi szervezet felé. A versenyeredmények átadása és tanúsítása révén az adott versenyszámban részt vevő versenyzőknek lehetősége nyílik pontokat szerezni az adott nemzetközi versenyszövetség, amely révén kvalifikációt szerezhetnek arra, hogy további (adott esetben más szervezetek által indított) versenyeken indulhassanak. A versenyeredmények átadására mindig kizárólag az adott versenyszámban induló versenyzők esetében kerül sor, a más versenyszámokban induló versenyzőket ez nem érinti.

  • Az ultrafutás esetében ez a szervezet a Deutsche Ultramarathon-Vereinigung e.V. (röviden: DUV) (https://www.ultra-marathon.org/).
  • A terepfutók esetében ez a szervezet az International Trail Running Association (röviden: ITRA) (https://itra.run)

A versenyeredmények és adatok átadása, tanúsítása kapcsán bővebb információ érhető el a jelen Versenyszabályzatban is hivatkozott Adatkezelési Tájékoztatóban.

Amennyiben Ön nem kívánja a saját versenyeredményének, és így személyes adatainak a továbbítását, és szeretné azt megtiltani, úgy azt megteheti az Adatkezelő elérhetőségein, kiemelten az [email protected] címre írt emaillel.

A versenyző kifejezett kérése esetén lehetőség nyílik az Ötpróba és a Triatlon Szövetség irányába történő versenyeredmény tanúsításra is, amelyekkel kapcsolatosan részletes tájékoztatás szintén az Adatkezelési Tájékoztatóban érhető el.

54.) A személyes adatok kezelése, adatkezelési tájékoztató
A személyes adatok kezeléséről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban találhatóak információk, amely ITT érhető el. Külön is felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy az időmérő chipek viselése a GDPR fogalmai szerint automatikus döntéshozatalnak minősül.

55.) SZÁLLÁSOKRÓL
Szervező felhívja a figyelmet, hogy a pandémia megjelenése óta minden sportesemény dátuma és megrendezése kockázattal jár. Az NN UB esetében sok csapat vagy egyéni induló foglal szállást előre a verseny meghirdetett időpontjára. Kérjük, hogy a szállásokat úgy foglaljátok, hogy azok lemondhatóak, vagy áthelyezhetőek legyenek. Szervező az esetleges időpontváltozás miatti vissza nem fizetett szállás károkért felelősséget nem vállal.

56.) PROJEKT 422 KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYAI
A teljesítés extrém mivolta miatt a szervező az indulók részére szigorú szabályokat ír elő, melyek elsődleges célja a versenyző biztonsága, és testi épségének megóvása!

I., KVALIFIKÁCIÓS VERSENYEK, INDULÁSI FELTÉTELEK:
Az indulás egyik feltétele az, hogy rendelkezz az elmúlt 5 évből 3 db 200 kilométer feletti teljesítéssel, ebből az egyik 29 órán belüli legyen.
Várunk tőled a [email protected] címre 2024. november 1-ig egy motivációs levelet, melyben megírod mi lenne a karitatív cél, melyre gyűjteni szeretnél. Miért szeretnéd teljesíteni ezt a versenyt? Honnan jöttél, és merre tartasz?  Ki is vagy te valójában?
A szervező csapat 2024. november 15-én 19 óra 19 perckor értesít, hogy kik azok, akik részére 2025-ben lehetőséget tudunk biztosítani az indulásra.

II., IDŐMÉRÉS #PROJEKT422 INDULÓKNAK
A dupla körön induló egyéni versenyzők részére az időmérő pontok használata opcionális, tehát nem kötelező, csak az első és a második kör végén kell a célterületen csippantaniuk. Az indulók részére jeladót biztosítunk, őket így az érdeklődők online is tudják követni.
FONTOS! A  vasúti átkelőknél nem alkalmazunk időjóváírást, de biztonsági személyzetet biztosítunk, a csapat versenynap végéig.  A 422 km alatt több, előre nem közölt ponton manuálisan is jegyezhetjük az egyéni versenyzők áthaladását. A verseny végén az egyéni teljesítők idejét megvizsgáljuk, amennyiben az egyes szakaszokon jelentős eltérést (25%+) mutat, a saját átlag teljesítéshez képest – és bebizonyosodik a szabálytalanság -, a versenyzőt az eredménylistából kizárjuk!

III., SZINTIDŐ 
A dupla kör 422 kilométer megtételére a rajttól számítva egyéni indulóknak 61 óra 27 perc áll rendelkezésre. Az első körön öt ponton ellenőrizzük a szintidőt és a második kört legkésőbb az egyéni rajtot követően 31 órával, tehát szombaton 14:00-órakor meg kell kezdenie a versenyzőnek!
A második körön ismét ugyanazon az öt ponton történik szintidő ellenőrzés, melyeket előre közlünk. A második körös szintidők mellett jelöltük a maximálisan a pályán tölthető időt is, amely a célterület + 5 órás nyitvatartásával lett kalkulálva!  Ezen teljesítési idő túllépése után a versenyző a teljesítést nem folytathatja, a futást be kell fejezze, a kísérő autóba be kell szálljon, számára a verseny véget ért.
A teljesítés során nem tilos az alvás, hosszabb pihenő, de ez az idő is beleszámít a teljesítésbe, tehát ez az idő nem kerül jóváírásra.

IV., ÖNELLÁTÓ VERSENY
A verseny során az induló vehet fel frissítést a pontokon, de alapvetően a versenyszám extra nehézsége miatt saját egyéni frissítéssel és frissítőcsapattal kell rendelkezzen.

V., KARITATÍV CÉL 
Az indulónak meg kell nevezzen karitatív célt, mely számára gyűjtést kell kezdeményezzen.

VI., KERÉKPÁROS ÉS AUTÓS KÍSÉRŐ
Az indulónak legalább két kerékpáros kísérőt kell regisztráljon, akik szintén elfogadják a speciális szabályokat. A második körön a kerékpáros kísérő jelenléte kötelező, neki a versenyző közelében kell látótávolságon belül haladnia.
Az indulónak kell autós kísérettel is rendelkeznie. Az autós kísérő nevét, telefonszámát, rendszámát a rendező csapat részére kötelező leadni.

VII., VASÚTI ÁTJÁRÓ
A szombati csapatnap pályazárását követően a vasúti átjárókban nem lesz ellenőrző személyzet, ennek ellenére az áthaladás piros jelzés során továbbra is tilos!

VIII., SZABÁLY A KÖTELEZŐ BEFEJEZÉSRŐL
A versenyző elfogadja, hogy a 2. körön a szervező 5 ponton “Respect érem szintidő” megjelöléssel előre meghatározza azon időpontot, mely túllépése esetén a verseny, saját felelősségre sem folytatható!
A versenyző elfogadja, hogy a szervező által biztosított mentőszemélyzet, aki a csapatnap pályazárása után felügyeli a #Projekt422 indulókat a futót ellenőrizhesse és amennyiben úgy ítéli meg a versenyzőt a szintidő lejárta előtt is a versenyből kivehesse.

57.) A 2025. ÉVI NN UB ELŐNEVEZÉSRŐL ÉS RAJTIDŐPONT VÁLASZTÁSRÓL
A résztvevő tudomásul veszi, hogy a 2024. évben előnevezést nyert csapatkapitányok, 2024. szeptember 12-én 19 óra 19 perctől regisztrálhatják a 2025. évi NN UB csapatukat. Az előnevezés időszaka 2024. szeptember 17. 23 óra 59 percig tart. Ezt követően, az előnevezési időszakban nem regisztrált csapatok előnevezési joga elvész.

A nevezéskor a csapatkapitány a Szervező által előre megadott rajtidőpontok közül, a csapat tervezett körideje alapján választhat. A rajtidőpontok limitált mennyiségben, a regisztrációk sorrendjében lesznek elérhetők.

A résztvevő elfogadja, hogy a nevezéskor leadott, választott rajtidőponton, a későbbiek során nem módosíthat.

JÓ VERSENYZÉST KÍVÁNUNK!

A szervező fenntartja a jogot a program és kiírás megváltoztatására.
Menü