PUB #28 VARGA RÓBERT bemutatkozója

Sziasztok!
Varga Robert vagyok, ~8 éve kezdtem teljesítménytúrázgatni, hosszabb távokat, de a kezdeti lendület után 2-3 évre csökkent a túrák száma, nem voltak olyan intenzív hónapjaim, mostanra pedig teljesen leredukálódott a hosszúk száma évi pár alkalomra.
Futónak / Terepfutónak egyelőre (vagy inkább már) nem vallom magam, tekintve, hogy pont azért választottam a hosszabb távokat, hogy ne kelljen tempót nyargalászni a fiatalokkal. Általában a TT-ken is egyedül bóklásztam, így a Privát teljesítésű körök nem állnak távol tőlem. 2 évvel ezelőtt már akartam volna indulni, de a kvalifikációs követelmények megváltoztatása miatt kénytelen voltam egy UB Trail -t is beiktatni, mire az meglett elfogytak a szabad helyek meg a tavalyi évre is …. :S
Azt hiszem talán ’16 -ban “futottam” UB-t bringás kísérő nélkül, egyedül, most hasonlóképpen kísérő nélkül indulok, de egyelőre nem érzem magamban azt az erőt, hogy teljesen segítő nélkül ugorjak neki a próbázásnak.
Az elmúlt években pár BackYard jellegű versenyre elmentem, mostanra talán azt a műfajt érzem leginkább magaménak. Azokkal ellentétben itt viszont nem lesz megkötve, hogy mikor mennyit pihenhetek / frissíthetek, remélhetőleg a kigondolt menetrend es frissítés működni fog.
Hétvégére egy szintidőtől nem sokkal gyorsabb 30~31 órás “biztonsági” teljesítés lenne csupán a cél, de igazából a lényeg, hogy 31:59 alatt meglegyen sérülés es egyéb komolyabb problémák nélkül.
Menü