Az én köröm…
Nagyon vártam, hogy ősszel meghirdessék a 2023-as évi PUB időpontokat. Sajnos nem tudtam indulni a tavalyi UB-n, mert egybeesett a lányom ballagásával, és az ugye mindennél fontosabb! De éreztem, hogy kell nekem, jár nekem az a KÖR. Már csak a januári időpont maradt szabadon, de nem igazán érdekelt, hogy az már javában tél. Meg akartam csinálni! Ha esik, ha fúj, ha fagy akkor is! Nagyon boldog voltam, amikor írt a Staff, hogy megkaptam az indulási lehetőséget. Már csak arra kellett figyelnem, hogy nehogy lesérüljek addigra.
Pénteken este érkeztünk meg Balatonakarattyára a szállásunkra a kis csapatommal. Feleségem Viki, a kisebbik lányom Anna és a családunk igaz barátja Ani alkotta a kísérő csapatot. Rövid taktikai megbeszélés, majd alvás, hogy minél pihentebbek legyünk a másnapi nagy kalandra. A terv az volt, hogy 10-12 km-ként fogok találkozni a kísérő autóval, és vittünk egy biciklit is magunkkal, amin a csajok felváltva fogják válltani egymást. Igazából a bringás kísérőre hárult az egyik legfontosabb feladat, a navigálás! Feltöltöttem az útvonalat egy kézi gps-re, és az volt az elképzelés, hogy a kísérő arról fog navigálni a futás alatt. Csak erre a kis készülékre tudtunk hagyatkozni, mivel abszolút nincs helyismeretünk. Fogalmam sem volt sokszor, hogy éppen hol járunk…Talán ettől igazán nehéz is a PUB. Futottam már UB-t, de akkor nem kellett foglalkozni az útvonallal, hiszen minden tökéletesen ki volt jelölve, mindig fut valaki előttem-mögöttem, vagy útba igazítanak a kísérők, szurkolók. Na de itt most semmi…csak mi és a kis készülékünk. Ráadásul a Balaton teljesen elnéptelenedett, kihalt üres utcák, sehol senki hosszú kilométereken át. Na de mi bíztunk magunkban, mivel másban nem nagyon tudtunk…
Reggel 6:30-ra érkeztünk meg a teljesen üres és sötét Annagórába. Aludni nem igazán tudtam, brutális hasmenés gyötört hajnalban. Gondolom a stressz dolgozott bennem. Csak reménykedni tudtam, hogy a rajtra elmúlik, hát nem így történt. Bringa kipakol, gps bekapcsol, és 7 előtt 10 perccel még a megfelelő helyszínt kerestem a hasmenéses projekt lezárására. Éppen 7-re rajtra kész, majd rajt!
Délelőtt minden szuper volt. Gyönyörűen kisütött a nap! Hideg volt, de a napsütés rengeteg energiát adott. Minden a terv szerint ment. Badacsony környékén éreztem, hogy a gyomrom nem igazán partner. Jött újra a hasmenés, hányinger…és sajnos nem ittam eleget. Újratervezés! Az addig használt zseléket elhagytuk, valami más kellett, hogy helyre jöjjön az emésztésem. Csokiskeksz, tejberizs, kóla, kevesebb izó, több víz. Rövid időn belül helyreállt a rend.
Kaptunk azért bíztatást a téli álmát alvó Balatonnál! Pacsi Komjáti „Kiki”vel, Őrült ujjongás Szigligetnél Jutka, autóból kikiabálás. Iszonyatos energiát adott!! Ettől csodás ez a PUB! Azon a napon olyan emberek figyelnek, szurkolnak, bíztatnak akiket nem is ismerek, soha nem találkoztunk, de azon a napon a nevemen szólítva bíztatnak. Miattam jönnek ki… Őrület…
Keszthelynél hatalmas meglepetés ért. A Tiger család várt egy hatalmas Szolnok zászlóval. Csak miattam utaztak vonattal Keszthelyre, azért a pár percért, hogy találkozhassanak velem és biztassanak, energiát adjanak. Megkönnyeztem! Nem vagyok hozzászokva ilyen felém áradó szeretethez. Egy senki vagyok, aki még semmi komoly eredményt nem ért el. Nehezen tudtam kezelni ezeket a helyzeteket, de rettenetesen feltöltöttek, erőt adtak a hátralévő még igencsak hosszú útra.
A csajok tökéletesen működtették a frissítő, kísérő rendszert. Amit kértem, kívántam azt azonnal kaptam. Ha nem volt, akkor addig mentek, amíg nem tudtak venni valahol. Imádom őket!
Cél egy volt.
Beérni bármi áron!
Az idő tabu volt. Megkértem őket, hogy ne mondják hogy állok, mennyi az idő. Nem akartam nyomást magamon. Tudtam, hogy egyéni rekordot nem itt januárban fogok futni. Élvezni akartam minden percét! Bulinak fogtuk fel. Egy egész hétvégét lehetek azokkal az emberekkel, akiket szeretek, akik szeretnek engem. Nekem ez volt a legfontosabb. Voltak problémák, de nevettünk rajtuk, megoldjuk!! A térkép sajnos nem volt pontos. Voltak eltévedések, nem kevés, de mindet kijavítottuk. Visszafordultunk, és mentünk a helyes úton. Volt, hogy bevitt egy nyaraló kertjébe, ahonnan nem tudtunk kijönni. Gondoltam átugrok a kerítésen, de akkor mi lesz a kísérőmmel?? Irány vissza…nem idegeskedtünk, a 32 órába talán belefér? Fenékpuszta környékén útépítés lehetett. A bringaút ment föl a felüljáróra, a térkép szerint az aluljáró alatt kell menni, de hol?? Nincs is ott út, semmilyen. Nem baj megyünk út nélküli úton. Előttünk szalagkorlát és főút, térképen nincs is ott út.. Nem baj, bringa átdob a szalagkorláton, lányomat átrakom, megvárjuk míg nem jön autó, majd futás át az úton, megint korlát, bringa átdob, kislány átrak, futás… Keszthelyen eltűnt az út egy építési terület miatt, konkrétan kerítéssel lezárták, nembaj kerültünk.. gondoltam több lehet, csak kevesebb nem.
Sötétedésig szerettem volna elérni Keszthelyig, ez bőven megvolt. Valahol Balatonmáriafürdő környékén sötétedett ránk. Boglárnál volt egy komolyabb holtpont, nagyon beálltak a combjaim, minden lépés fájt. Nem voltam ideges, próbáltam kihúzni magam a gödörből. A csajok próbáltak csak pozitív témákról beszélgetni velem. Főztünk, pletykáltunk.. A hosszú kihalt üres utcák a déli parton meglehetősen ingerszegények voltak éjszaka. Tippelni sem nagyon tudtam, hogy merre járunk. Éjszaka is voltak szurkolóink, akik rengeteg pozitív energiát adtak a nehéz pillanatokban. Köszönöm Viktor és párja! Vitt minket az Eye of the tiger.. És a pár a vizslával Öszödnél, akik miattunk jöttek ki éjszaka, és mutatták a helyes utat. Hálás köszönet érte!!!
Aztán jött a probléma…lassú defekt a biciklin. Ördög és pokol.. na csak ez hiányzott! Innentől lett izgalmas a játèk. 4-5 kilométer futás, majd bringa pumpálás, 4-5 km futás majd pumpálás. Futás pumpa, futás pumpa… Az időjárás egyre hűvösebb lett, és természetesen mindig szemből fújt a szél. A pára vagy csapadék sok helyen kezdett csillogni az úton. Sok helyen csúszkáltam, nagyon figyelni kellett nehogy meghúzódjon a lábam egy csúszós lèpèsnèl. Egyébként jól éreztem magam. Megoldódott a gyomor probléma teljesen,ès a lábaim is jól mentek. Igaz a pumpálás utáni elindulások nagyon fájtak már. Akarattyánál már tudtam, hogy nem lesz baj. Teljesen megújúltam, vittek a lábaim. Nem néztem az időt, nem is érdekelt. Itt már menni akartam, de nagyon.. Befordultunk az északi partra, célegyenes.. De hogy ne legyen egyszerű, Almádiban végképp megadta magát a bringa. A semmi közepén, tök sötét utcán. Mi legyen? Az autó már Csopakon! A feleségem nem hagyom egy kihalt sötét utcában Almádiban! Kb. 5 percre voltunk a káptalanfüredi vasútállomástól. Telefon az autónak, hogy jöjjön vissza, lapos biciklit elszenvedni az állomásig. Valamivel biztonságosabb helynek tűnt. Viki azt mondta, hogy megvárja az autót, menjek nyugodtan, nem lesz baj. Nehéz szívvel, de elindultam.. Innen viszont már élmény volt a futás. Ez az utolsó 16 kilométer volt a jutalom az egész nehéz napért. Nem álltam meg frissíteni, repültem. Legalábbis ezt éreztem! Persze lassú voltam, lassan repültem… Füred ébredezett, a Tagore az enyém volt, csak az enyém.. Vitt, hívott, beszippantott. Benzinkút, körforgalom majd a bezárt kerítés az Annagóránál! Nem tudtam bemenni ott, ahol kellett volna a térkép szerint. Nem baj, kerülök, belefér. Irány felfelé az emelkedő utcán. Majd balra. Messze a távolban vártak a csajok! Kiabáltak, világítottak a fejlámpákkal, majd megöleltek és kicsit megkönnyeztük. Micsoda egy kaland volt!
Köszönöm szépen Viki, Anna és Ani azt az önfeláldozó munkát, támogatást, amit kaptam tőletek. Lesték minden kívánságomat, nagyon akarták a sikeres teljesítést.
Mindenkinek köszönöm, aki követte az utam, szurkolt, biztatott. Hihetetlen élményekben volt részünk, amit sosem fogunk elfelejteni. Köszönöm a lehetőséget Zelcsényi Miklósnak, hogy részt vehettem, kipróbálhattam magam azon a csodálatos januári hétvégén.