PUB: Haraszti Tamás beszámolója

A második PUB-om.
Ez most nem sikerült….

Emlékszem amikor közzétették a választható időpontokat, hamar elfogytak a tavaszi-nyári helyek.
Maradt január és november. Én a november 11-12.-t választottam, talán jobb mint év elején..
Tavaly szeptemberben a kissé kitolódó nyárnak köszönhetően kellemes jó időben, szinte végig rövidnadrágban gond nélkül 28 és fél óra alatt sikerült körbeérnem.  Tudtam, a szerencsém nem tarthat örökké. Az utóbbi hetekben folyamatosan néztem az előrejelzést, már látszott, szombaton eső, majd hideg éjszaka lesz.

A rajt jó hangulatban, még csak borongós időben történt. A terv 10 kilométerenkénti találkozó a csapatommal, kis pihi száraz ruha csere. Az első ponton eleredt az eső, és esett Keszthelyig. A déli partra fordulva a csapadékot hideg szél váltotta. Hozzáteszem, nem számítottam másra, így télen a tóparton. Inkább ami felkészületlenül ért, az az, hogy ez mennyi energiát kivett belőlem.

Egy éve azt gondoltam, megvan a tuti recept a frissítésre. Namost ez ment a kukába. A hideg az más tészta. Balatonberényben egy csodával határos módon nyitva levő büfében meleg gulyáslevessel vártak. Ez életmentőnek bizonyult, és szerintem ez vitt egészen Siófokig.
Persze közben próbáltam frissíteni több-kevesebb sikerrel. Szemesen szurkoló hölgyek vártak meleg teával, isteni volt.

Előtte is elkísért egy hölgy egy darabon, neki is köszönöm, nem tudom hogy hol jártunk. Kicsit beszűkült tudatállapotban voltam, plusz a déli parton összeérnek a települések. A barátaim váltották egymást mellettem, leutaztak hozzám, bíztattak. Azok az emberek, akik mindig mellettem állnak.

Siófokról még elindultam, néha futottam is, aztán Sóstón, ahol újabb barátok vártak, kis melegedés után úgy döntöttem kiszállok. Nem drámázom túl, semmi erőm nem maradt, de enni sem tudtam. Van még hova fejlődni ezen a téren is.

Szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, Mukinak és az egész Maratonman staff.-nak, hogy másodszor is lehetőséget kaptam erre a nagyszerű utazásra, sajnálom, hogy nem tudtam teljes egészében élni vele!
A sok szurkolónak is hálás vagyok amiért vacogva vártak a süvítő szélben!
Nincs jobb dolgotok szombat este?🤣🤣🤣

Zsuzsa tolmácsolta a sok jókívánságot, kommentet.
Erőt adott, köszi!
És utoljára, de nem utolsó sorban a csapatomnak köszönöm, hogy mindenben számíthatok rájuk.

Menyasszonyom: Horvát Zsuzsa,
és gyerekkori barátaim:
Szabó Sándor és Mészáros Zsolt, és a Sima Szerda Happy Team.

Májusban revansot veszek, és ismét futni fogok még a Tagore sétányon is!

Menü