Újabb 3 évre állt mellénk az NN!

A járványhelyzet közepette sem áll le az NN Ultrabalaton, Közép-Európa leghosszabb és talán leghangulatosabb futóversenye, amelynek jövője továbbra is biztosított: az NN Biztosító újabb három évre kötelezte el magát az esemény főtámogatójaként. Az őszi rajtig pedig a „PUB” keretében egyedi szabályrendszerű, hivatalosan dokumentált futások lehetőségével várja az ultratávok kedvelőit az NN Ultrabalaton. Most az NN Running Team futósztárja, Joshua Cheptegei üzent a hazai futósportnak.

A videó IDE kattintva tekinthető meg!

A koronavírus miatti korlátozások értelmében – ahogy a legtöbb tömegrendezvényt – az NN Ultrabalatont (NNUB) is új időpontra, május közepe helyett az október 2-4-i hétvégére kellett halasztani. Az NNUB szerelmeseinek azonban a számos területen bizonytalanságot hozó hónapokban sem kell félteniük egyik kedvenc megmérettetésüket.

Amellett, hogy a szervezők az átmeneti időszakban is új kezdeményezésekkel biztosítanak új futóaktivitásokat, az NN Biztosító is további három évre kötelezte el magát az NNUB mellett az esemény főtámogatójaként.

Az NN Running Team egyik szupersztárja, az ugandai Joshua Cheptegei – aki februárban állította be az 5 kilométeres utcai futás új világrekordját – ennek apropóján üzent a hazai futótársadalomnak.

„A kötelező elszigeteltség hónapjaiban rengeteg embernek a futás jelentette a legfőbb menedéket, nekünk pedig továbbra is szívügyünk, hogy minél szélesebb körben szerettessük meg ezt az egészséges, könnyen űzhető, minden korosztálynak ajánlott sportot. Ezért vagyunk rendkívül büszkék, hogy immár hatodik éve vagyunk az NN Ultrabalaton névadó támogatói, és ezért köteleztük el magunkat újabb három évre Magyarország legkülönlegesebb tömegsportrendezvénye mellett” – mondta Baranyai Dávid, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

„Névadó támogatónk nélkül ezt az eseményt a legnagyobb lelkesedéssel sem tudtuk volna eljuttatni odáig, hogy hazánk legnépesebb és legnépszerűbb balatoni tömegsporteseménye legyen, amiért igen hálásak vagyunk. Optimistán és biztos háttérrel vághatunk neki a következő három évnek, hogy az időszak végére a terveink szerint a nemzetközi futóversenyek térképére is sikerrel helyezzük fel a versenyt” – hangsúlyozta Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője.

Az élet az október elejére tervezett startig sem áll meg az NNUB háza táján: a nemrégiben elindult Privát Ultrabalaton (PUB) azoknak kínál indulási lehetőséget, akik egyénileg, is kedvet éreznek egy Balatont megkerülő, 221 kilométeres körhöz. Többek mellett teljesítette már a távot a 12 és a 24 órás futópados futás világcsúcstartója, Csécsei Zoltán ultrafutó, ennek a hétnek a végén pedig a tavalyi NN Ultrabalaton és a Spartathlon férfi győztese, Bódis Tamás áll rajthoz. Az év végéig már be is teltek a PUB meghirdetett időpontjai, ami nem meglepő, a megmérettetés nagy népszerűségnek örvend. Az idén nyolcszáz csapat volt kénytelen beérni a várólistával, miután 6 perc alatt ismét teltházas lett az NN Ultrabalaton. Négy évvel ezelőtt még 54 nap, 2017-ben 54 óra, 2018-ban 37 perc, tavaly 22 perc alatt fogytak el a helyek, pedig a mára önálló fogalommá vált verseny 2007-es nyitányán még csupán kétszázan vágtak neki a 221 kilométernek.

„A nagyon komoly sportérték mellett a különleges helyszínnek, a profi szervezésnek és a felülmúlhatatlan közösségi élménynek egyaránt köszönhető az NN Ultrabalaton népszerűsége, független attól, hogy valaki profiként vagy amatőrként indul, egyedül vagy csapatban vállalja a kihívást” – véli Baranyai Dávid. Az NN Biztosító nem csupán az anyagi háttér megteremtéséhez járul hozzá: az előző évben például a runaddict alkalmazás használatával a futók az összegyűjtött pontjaikat a SUHANJ! Alapítvány számára is felajánlhatták, hogy segítsenek elvinni a mozgás örömét fogyatékkal élő sporttársaiknak.

Menü