Szombaton ismét #PUB, a rajtvonalon Vaczkó Zsolt

Július 11-én ismét egy #PrivátUltrabalaton teljesítő a körön, ismerjétek meg Vaczkó Zsoltot!

“Akkor pár gondolat magamról és az Ultrabalatonhoz való viszonyomról…

2009-ben indultam először az NNUB-n, azóta minden évben ott vagyok a rajtban, ez lesz – vagy lett volna – a 12. indulásom.
Igaz csak hatszor sikerült célba érni, de az öt feladásom is inkább pozitív élmény, mert akkor is megtettem mindent a siker érdekében, de ebből is látszik hogy ez nem egy könnyű verseny…

12 indulás, 12 történet, 12 felejthetetlen emlék.

Jó látni hogy évről évre fejlődik a verseny és azt is, hogy a verseny múltját és hagyományát is ápoljátok.
Jó ezen a versenyen részt venni minden évben eljövök hozzátok és ezután is el fogok, ha tehetem.

Üdv:
Vaczkó Zsolt”

Menü