Szívizomgyulladás kockázata COVID-19 fertőzés után

Az alábbi cikknek sajnos egyre nagyobb az aktualitása. Azért választottam ezt a témát, mert így vagy úgy már nem egy tanítványunk/kliensünk lett érintett és a magunk részéről a Balatonmanntrainingnél fontosnak tartjuk, hogy amennyire csak tőlünk telik megelőzzük a bajt, és szakszerűen, felelőségteljesen járunk el.

A COVID-19-ből felépült betegeknél a myocarditis elhúzódó szövődményeket okozhat, még a látszólag egészséges sportolók körében is.

A COVID-19 örökre a 2020-as év, (de valószínűleg a 2021-es évnek is) meghatározó eleme lesz. Túlnyomó többségünknek ez azt jelenti, hogyha visszatekintünk, a lezárásokra, a társadalmi távolságtartásra, a maszk hordásra a politika és járvány összefonódására fogunk emlékezni. Mások 2020-2021-re úgy emlékeznek majd, mint arra az évre, amikor szeretteiket elvesztették a vírus miatt, míg mások arra emlékeznek majd, hogyan kapták meg a betegséget, amit túlélték. Azok, akik felépültek a COVID-19-ből, többségük néhány hét múlva újra tünetmentes, ám néhányuknak hónapokkal a fertőzés után is marad hátra valamilyen szövődmény, ami hatással van mindennapjaikra.

A látszólag gyógyultak között lehetnek olyanok, akiknek olyan szövődményeik alakulnak ki, amely jóval a vírus visszahúzódása után okozhat halált. Az orvosok sok esetben szívizomgyulladásról számoltak be a COVID-19-ben szenvedő betegeknél és bár ennek a problémának a mértéke továbbra sem tisztázott, ez komoly kockázatot jelenthet a fiatal, egyébként egészséges sportolóknál. Sok esetben a szívizomgyulladásnak nincsenek kifejezetten látványos tünetei, de ahogy a szív meggyógyul, annak felépítése megváltozhat. Ezen változások végzetesek lehetnek – elsősorban azáltal, hogy a szívet hajlamosítják bizonyos típusú ritmuszavarokra, amelyek akkor jelentkezhetnek, amikor az illető edz. A szívizomgyulladás okozta szívmegállás az oka a hirtelen szívhalál 8%-ának, ez mégis eltörpül az úszás által kiváltott tüdőödéma okozta halálozások mellett, ami mégis sokkal több figyelmet kap.

Amióta a COVID-19 felütötte a fejét Európában és Észak-Amerikában, a kardiológusok azóta próbálják kezelni a problémát és azóta adnak útmutatást arra vonatkozólag, hogy mikor lehet elkezdeni újra sportolni, illetve ezt megelőzően milyen szűréseken kell átesni mielőtt belevágunk újból a felkészülésbe. A visszatérés hogyanjában/mikéntjében azonban sok a bizonytalanság, egyet nem értés mivel nagyon keveset tudunk. Ezért, tekintettel a potenciálisan nagy kockázatokra a sport újrakezdését illetően, az irányelvek általában nagyon konzervatívak és nagyon következetlenek.
A bostoni kardiológusok egy csoportja például minden egyes beteget – aki felépült a COVID-19-ből – valamilyen szűrésnek vetne alá, túlnyomó többségüket szívultrahangnak. Tekintettel arra, hogy több millió amerikai kapta el a vírust, el lehet képzelni, hogy ez nem biztos, hogy járható út.

Holland kardiológusok eltérő állásponton vannak, ők azt mondják, hogy másképpen kell kezelni azokat, akiknél jelentkeztek a COVID-19 tünetei és azokat, akiknek egyáltalán nem voltak tüneteik. A tünetmentes betegek számára az az irányelv, hogy a diagnózistól számított legalább tíz napig semmilyen testmozgást ne végezzenek, viszont ezt követően bármilyen szűrés nélkül fokozatosan, de elkezdhetik a testmozgást, viszont ha bármilyen tünet jelentkezik (például légszomj vagy mellkasi fájdalom), további szűrés javasolt.
A tüneteket produkáló betegeket további két csoportra oszthatóak: egyik csoportot azok a betegek alkotják, akik kórházba kerültek, a másik csoportot azok, akik nem. Azoknak a betegeknek, akiknek nem volt szükségük kórházi ápolásra, a tünetek fennmaradása alatt semmilyen testmozgás nem javasolt és utána sem 10 napig. Ezek után szűrés ajánlott, EKG-val és az alapellátás nyújtó orvos értékelésével. Ezen szűrővizsgálatok értékelése alapján további vizsgálatokra lehet szükség, de a legtöbb esetben megkezdődhet a testmozgás fokozatos újrakezdése. A kórházba került betegeknél szélesebb körű szűrővizsgálatra lehet szükség, beleértve a szívultrahangot is. Bizonyos esetekben legfeljebb hat hónapig eltilthatják a beteget az edzéstől. Ezen a csoporton belül azonban nagy a variabilitás attól függően, hogy milyen súlyos volt a betegség lefolyása és hogy a kórházi kezelés során a szív érintettségének biokémiai jelei voltak-e vagy sem.

Az eddigiek alapján kijelenthetjük, hogy a COVID-19 fertőzés nem vicc. Ez egy csúnya, alattomos betegség, és mindenkinek mindent meg kell tennie annak elkerülése érdekében. Ha viszont már átesett rajta és különösen, ha elhúzódó tünetei vannak, érdemes az edzés újrakezdése előtt orvossal konzultálni. A fenti irányelvek kijózanítóak és azokat olyan komolyan kell venni, mint amilyen komolysággal kidolgozták őket.

A Magyar sportorvosok állásfoglalását a témában IDE kattintva olvashatja el.

A szerzőről:
Jeff Sankoff sürgősségi orvos, hosszú ideje triatlonozik és USAT/IRONMAN University bizonyítvánnyal rendelkező edző. 6 IRONMAN-t teljesített már beleértve a hawaii döntőt és több mint 50 alkalommal indult fél IRON távon, beleértve 5 világbajnokságot. A TriDoc Podcast szerzője, ami a legnépszerűbb podcast platformokon megtaláltható. Még több információ megtudható róla és munkáiról honlapján, a TriDoc Coaching-on.

Jeff Stankoff-fordította: dr. Kocsis Tamás

Az eredeti cikket angol nyelven IDE kattintva érheti el.

Balatonman Training Team

Menü