2021.09.11-12. PUB
Tavaly augusztus végén jelentkeztem az októberi PUB-ra, de a dátum közeledtével észrevettem, hogy szeptemberre senki nem jelentkezett. Így egyeztettem a szervezőkkel és áttettük az indulásomat szeptember közepére. Számomra a fő érv az volt, hogy egy hónappal korábban hosszabbak a nappalok és az időjárásban sincs nagy különbség. Havonta tettem fel képet a social media felületekre, visszaszámolva, hogy hány hónap van még hátra a rajtig, illetve hogyan állok a felkészüléssel.
A Privát Ultrabalaton távja 221 km, 32 órás szintidővel. Az indulóknak a versenykiírás szabályait is be kell tartaniuk, pl.: az útvonal megegyezik a 2019. évi UB nyomvonalával, azaz Balatont kerülő bringás úton kell futni, kivéve az Aszófő – Balatonakali és a Zánka-Ábrahámhegy szakaszokat, nyomkövetőt kell viselni, lehet segítővel, vagy segítő nélkül is indulni, de csak futni, vagy gyalogolni lehet, járművet használni nem, ha utolér a záró autó, aminek 8:30-as a tempója, akkor vége a versenynek. Mivel nekem ez volt az első ilyen hosszú futásom, ezért mérsékelt időcélt tűztem ki. A 30 óra meghatározása után, a szakaszok tempójának és főként a bruttó iramának, valamint a lassulás – mert lassulni fogok – belövése volt a feladatom. Megnéztem az előző futásaimat és a 8:06 tempó megfelelőnek bizonyult. Átlagosan ilyen iramban kellene majd haladnom úgy, hogy közben keresem az utat, eszem, iszom, öltözködöm, vagy éppen dolgom végzem.
Az időtervből alakítottam ki a frissítési tervemet, azaz hogy mit fogok enni és inni a közel másfél nap alatt. Az Ultrabalatont a szervezők 48 váltó és frissítés pontra osztották fel. Ebből a tervből indultam ki én is, illetve ha a lassulás miatt a szakaszidő ötven perc körül volt, akkor felosztottam azt két részre. A végén plusz hat ponttal bővült a terv, összesen 54 frissítő pont szerepelt a táblázatban. Ez veszélyes is tud lenni, mert ha egy perccel többet töltök el egy helyen, akkor majdnem egy órát is veszíthetek. A teljes távot félmaratonokra és maratonokra osztottam fel. Döntésem az volt, hogy minden félmaraton után szilárd ételt: babapiskótát és minden maraton után főtt ételt: tejberízst eszem, ami után sétálok is egy nagyot, hogy leülepedjen. A szilárd ételek között, a már jól begyakorolt géleket, szeleteket és iso italt (hipotóniás italt érts mindig – a szerk.) vettem magamhoz, illetve ha szükséges sótablettát. A folyadékot három decire lőttem be frissítő pontonként, ami egy fél bringás kulacs tartalma.
A PUB-on, a segítőkkel futóknak és kísérőiknek még további kihívásokkal kell szembenézniük, ez pedig a találkozási pontok meghatározása és a logisztika. Lehet, hogy én pörögtem túl a dolgot, de esténként ezeket az infókat csiszolgattam. Mivel már indultam UB-n, ezért tudtam, hogy a szervezők a pontokat olyan helyen határozták meg, ahol könnyű autóval megállni. Ennek ellenére a futást megelőző hétvégén technikai értekezletet tartottunk és végignéztük a teljes útvonalat. Nemcsak a találkozási pontokat, hanem, hogy hol kell lekanyarodni vagy hol lehet eltévedni. Hogy hívják a panziókat vagy az éttermeket, amik mellett el kell majd menni vagy elfordulni. Ennek azért éreztük szükségét, mert fáradtan vagy éjszaka mindennek egyértelműnek kell lennie, hogy ne menjen el az idő feleslegesen a keresgéléssel. A szerepeket is felosztottuk: Andrea (Soma) a feleségem volt a sofőr, Adrián, a fiam a navigátor és ő adta fel a frissítéseket is. 30 óra időtartamra nemcsak az én ellátásomat kellett megtervezni, hanem a kísérőkét is, úgy hogy este és reggel a segítő csapat lecserélődik. Éjszakai kísérőnek először Balázs barátom jelentkezett, de betegség miatt le kellett mondania a részvételt és csütörtökön véglegesedett, hogy Orsi és Márió fog kísérni a sötétben. Így öt fő számára kellett meghatározni, az enni és inni valót. A víz mennyisége annyira sok volt, hogy 60 db 0,5l vagy 20 db 1,5l palackot kellett volna elhasználnunk a két nap alatt. Ha Európa legnagyobb és legszebb tavát kerüljük meg, akkor nem dobhatunk ki a végén több kiló üres PET palackot! Mivel a versenyeken már számomra bevált a soft poharas frissítés, ezért Mukival megosztottam azt a gondolatomat, hogy mi lenne, ha a PUB alatt is gallonból töltenénk a vizet. Nem kellett sokat győzködnünk egymást, a PUB-öm zöld lett, mert kaptam gallont, adagolót és tartót is kölcsön a szervezőktől és így nem használtunk eldobható műanyag palackokat.
Szeptember révén, még annak ellenére is, hogy nagyon jó időt jeleztek a hétvégre, eső nélkül, a nagy hőmérséklet ingadozáshoz való alkalmazkodás volt az egyik kihívás futás közben, mert többször kellett átöltöznöm. A hőmérséklet szombat reggel 10°C fok felett, délután közel 30°C, este 20°C, éjjel 15°C, hajnalban pedig ismét 10°C fok körül volt. A kezdő öltözékem rövid nadrág, póló és fejpánt volt.
Szabadi-Sóstón volt a bázisunk. Ide jöttünk le péntek este és itt pihentek, aludtak a kísérők is, ha éppen nem rajtuk volt a sor. Balatonfüredre reggel hat után indultunk el és minden zökkenő nélkül érkeztünk meg az Annagora Aquapark parkolójába. A rajt előtt betöltöttem az órámra az útvonalat és pontban 7 órakor elindultam. Célom a futás alatt az volt, hogy egy meghatározott pulzustartományban haladjak, amit reményeim szerint a teljes távon vagy elég hosszan fent tudjak majd tartani. Lefutottam a kempinghez és a már jól ismert bringa úton elfordultam Tihany irányába. Hamar rájöttem, hogy futás közben sok emlék fog majd eszembe jutni, mert nagyon olyan kevés szakasz van, amihez nem köthető majd valamilyen élmény. Rögtön be is ugrott az első emlékem, mert pont ezen az úton volt a Balatonman triatlon versenyek futópályája és itt teljesítettem első féltávú versenyemet is. A merengésből a levendula illata zökkentett ki a Tihanyi kereszteződésénél. Még csend volt, az úton is csak kevés autó közlekedett, Aszófőnél a frissítő ponton Somáék a Nella nevű szamárral ismerkedtek. Megettem a gélt, ittam és már mentem is tovább. Az útvonal innen letért a Balatonkerülő kerékpárútról és nekem a szintesebb felső úton kellett futnom. Pécsely felé fordulva, megkezdődtek az emelkedők. Az árnyékom hosszan elnyúlt a learatott búzatábla szélén. Mikor tavasszal edzőtábor alatt erre tekertünk, akkor az érő repce mezők sárgán rikítottak. Illetve a 2014-es UB-n láttam erre Diát futni, ahogy elhaladtunk mellette a kocsiban ülve. A család a település elején állt meg, itt ismét frissítettem. Vászolyig kifogástalan minőségű aszfalton haladtam, de cserébe jó sok szinttel. A seregélyeknek könnyebb dolguk volt, mert több száz fős zajos rajokban repültek egyik szőlő ültetvényről a másikra. A környéken többször béreltünk házat a barátokkal hétvégére, hogy bringázzunk egy jót a felvidéken. A bisztró előtt újra ettem és ittam. Dörgicséig három hosszabb emelkedőt kellett legyűrnöm az országúton. Beugrott, ezt a szakaszt én futottam anno az UB-n. Somáék a közértnél vártak. Adriántól babapiskótát kaptam, így tudtam, hogy az első félmaratont már lefutottam. Készült egy kép is rólam, amit a szervezők kitettek az oldalukra. Bár volt frissítési terv, de a túlzott meleg miatt a sótablettából többet kellett bevennem. Az igényeimet mindig egy ponttal korábban jeleztem, ahogy most azt is, hogy a Balatonakalin a frissítés mellett, lecserélném a pólómat egy atlétára és felvenném a napellenzőmet is. Elfordultam jobbra a kerékpárútra, vége volt az első hegyes kitérőnek. Egyszer csak mellém szegődött egy kerékpáros. Gábor volt az, aki másod magával éppen a Balatont tekerték körbe. A következő találkozó pont a Római útelágazásnál volt (utólag kiderült, hogy Andris – aki Anyukájával gyalogolta körbe a tavat a másik irányból – látott, de éppen elkerültük egymást). Itt is a megszokott rutint követtük, Adrián feladta, ami a frissítési tervben meg volt határozva. Az emelkedők újra elkezdődtek. Zánkán ismét előjött egy emlék, a 2014-es UB-n a váltó ponton itt találkoztam Petivel a szűk utcában a sárga háznál. Kicsit később a Hegyestű tömbje magasodott jobbra. Tavaly is elmentem alatta az UHT során. Köveskálnál bekentem krémmel a hónom alját, mert a meleg miatt elkezdett kidörzsölődni. A frissítő pont után, egy padkán a cipőmet is meglazítottam, majd lefordultam balra a település közepén. Enyhén lejtett az út, így könnyen növeltem a tempómat. A kör során megelőző kerékpárosok többsége rám köszönt, volt aki bíztatott. A hosszú egyenes szakasz vége felé, a Nemzeti Park területén jobbra láttam egy szobor csoportot (Emberi komédia – a szerk.). Kővágóörs elején kellett volna találkoznunk, de csak a közepén tudtak Somáék megállni. Lefutottam az első maratont, 5 óra 3 perc alatt. Adrián tejberizst nyomott a kezembe. Gyalogolva kezdtem el nyamogni, nem igazán ment le. Így a tervezetnél kevesebbet ettem. A becsült szénhidrát hiányt, iso itallal pótoltam. Evés utána sétáltam egy kilométert, ami szintén tervem része volt, hogy leülepedjen a szilárd étel és új erőre kapjak. Az országút hullámossága Kékkútig folytatódott. A Theodora-forrás az egyik kedvenc látnivalóm a Balatonfelvidéken, de most nem álltam meg frissíteni, nem úgy, mint az edzőtáborok során szoktunk, amikor itt töltjük meg a kulacsokat. Kékkúton a Fő utcán várt a csapat. Már az ő igényeik kielégítését is próbálták besűríteni két állomás közé: inni egy kávét, elmenni mosdóba, vagy csak megtörni a monotonitást ezen a gyönyörű helyen és egy-egy szép résznél elidőzni egy kis időre. Furcsa érzés volt, hogy a főútra kifordulva nem sok minden ismertem. Már éreztem, hogy lefele haladok a hegyről a part irányába, de voltak még felfele részek is. Ha szembe jött egy autó, akkor néhány méter elejéig leléptem a fűre a biztosabb távolság miatt. Salföldön fel kellett mennem a település központja felé és nem az autóúton futottam. Az első réten Adriántól megkaptam a gélemet és ittam egy nagyot. A nyomom a kőtenger után visszavezetett az országútra. Innen már tényleg lejtett az út a Balaton partjáig. Ábrahámhegy határában, egyszer csak kiabálást hallottam a domboldalból: „Hajrá Gergő, a nehezén már túl vagy!”, bíztatott Tünde és Szabolcs. Vége a hegyes rész második szakaszának. A vasútállomásnál ismét rátértem a kerékpárútra. Ezen a részen tekertünk végig a lengyel kollégákkal egy csapatépítőn néhány évvel ezelőtt. Badacsonyörsön hirtelen dudáltak és Ricsiék integettek ki egy kocsiból (Kenesére mentek a középtávú versenyre). A hétvégén még kerékpáros verseny is volt a Balaton körül. Láttam egy szervező autót, ezért megkérdeztem, hogy hány fő a lesz a mezőny. A sofőr mind az öt ujját felmutatva mondta, hogy ötszáz. Még a versenyzők előtt átmentem a Varga Pincészet oldalára, ami jó ötlet volt, mert a mezőny a bringa úton tekert. A család a borászat parkolójában várt és Adrián oda adta a frissítőket. Előzetesen tudatnom kellett a szervezőkkel, hogy át szeretnék futni az ipari méretű borospincén. A termekben átütő cefre szag volt. A nem mindennapi túra hamar véget ért.
Badacsonytomaj előtt ismét a Római úton találtam magam. Badacsonyt kerülni nem a kerékpárúton kellett, hanem eggyel feljebb az évezredes nyomvonalon. Kora délután volt, a Nap erősen sütött. Nagyon vágytam már a frissítésre, de csaknem sikerült meglátnom a kocsinkat. A kerékpáros verseny második csoportja haladt el mellettem a szűk úton, ahol már a turisták mámoros tömege is jelen volt. Tudomásul vettem, hogy a frissítő pont kimarad (a szűk utcákon és a tömegben nem tudtak feljönni a Somáék a találkozóhelyre – a szerk.). Az ilyen esetekre azt beszéltük meg, hogy én mindig megyek tovább előre, a kísérő kocsi ellenőrzi a pozíciómat a nyomkövető alapján és a következő frissítő ponton találkozunk. Tikkadtságom közepedte egyszer egy buszból, másodszor pedig egy borozóban kértem egy pohár vizet. A Badacsonyhoz sok emlékem kapcsolódik: a legkedvesebb számomra, amikor Somával túráztunk a szerelmesek kövéhez. A Római út házszámai már igen az elején jártak, tehát Badacsonytördemicen végre újra ihattam egy nagyot és ehettem. Még a lekanyarodás előtt ott állt Soma és Adrián. Nagy bocsánat kérésekkel övezve egy adag babapiskótát nyomtak a kezemben. A vasúti sínekig sétálva megettem, ittam egy nagyot és a fejemre is locsoltam vizet. Szigliget következett, ami a kedvencem. De a várak hegyre épültek, így felfelé kellett mennem. Somáék a település közelebbi részénél vártak, így a két frissítő pont között a távolság lecsökkent. Talán ez helyre billentheti a kimaradt badacsonyi frissítést. Sok turista volt az utcákon. A felső parkolóból óvatosan leegerésztem a köves úton. Két éve rám jutott a BSZM második napjának befutója (pont az ellenkező irányból futottunk), amit illik megnyomni, így én se tehettem mást, mint egy sprinttel értem fel. Balra kanyarodtam, talán innen már végig a kerékpárúton kellett futnom. Megelőzött egy bringás lány, a burkolatot kinyomó gyökerek miatt pattogott az úton, a csomagjai össze-vissza repültek. Megállt, összepakolt, utolértem. Ment tovább, megint rázkódott, esett le minden, megállt. Utolértem, szinte már megsajnáltam. Mikor harmadjára is elment mellettem látom, hogy elrendezte a felszerelését. Balatonedericsig az út sík volt. A kanyar utáni benzinkútnál kaptam meg Adriántól a frissítőmet, ahol ők is tartottak egy rövid pihenőt. A kerékpárút ezen a részen nagyon új és széles, illetve egy kicsit hullámos volt. Balatongyörökön a frissítést a vasúti sínek előtt kaptam meg. Néhány mondatott beszélgettem Attilával, aki már a tekerésnek a végéhez közeledett. A strandnál kértem egy gyors útbaigazítást Orsitól és családjától. A vonyarcvashegyi Szent Mihály-kápolnánál megint nem láttam az autót sehol, így beijedtem, hogy nem tudok megint inni hosszabb időn keresztül, de 500 méter múlva megláttam Adriánt, aki adott vizet és egy gélt. Mondtam neki, hogy nem kérek a következő ponton tejberizst, hanem úgy cserélje el a frissítéseket, hogy Keszthelynél adja azt fel. Az út itt nagyon szép volt Gyenesdiásig, bár a növényzet nagyon benőtte a sávot, és ezáltal szűkebb is lett. Adrián a hírtelen jobbra térő bringás út elején vár. Ügyesen elcserélte a frissítéseket és itt még gélt adott fel. A második maratonom 5 óra 30 perc volt. A keszthelyi bringa utat jól ismerem, mert itt is indultam már triatlon versenyen, és most is ezen az útvonalon kellett haladnom.
A városközpontban tömeg volt, ahol Máté köszönt rám. A családdal a nagy parkolóban találkoztam. Megkaptam a tejberizst, és kényszeredetten elkezdtem enni. Egy nagy adag isoval fojtottam le. A zörgő vízelvezetőig sétáltam egy szűk kilométert. A frissen kihelyezett 95km-es UB matrica jelezte, hogy jó helyen járok és jó tempóban. Az útvonalon végig ilyen matricák vannak kihelyezve, melyek mutatják Balatonfüredtől a távolságot. A telefonom képernyővédője a 172,5km matrica, amit néhány éve fotóztam le, hogy motiváljon. Az egyenes szakaszon már kevesebben tekertek. Sikerült egy jó iramot felvennem a hosszú, sík részen. Orsi és Márió az éjszakai csapat száguldott el mellettem az úton, nagyot dudáltak. Egy kiszélesedésnél Csipiék fogadtak, erre fele volt dolguk és beugrottak pacsizni és drukkolni nekem. Pont addigra ért oda Adrián és Márió is a frissítéssel. Amíg megettem a gélt, egy-két mondatot dumáltunk és már futottam is tovább. A Fenékpusztai felújításnál át kellett mennem a kerékpáros alagúton, amit szerintem elég alacsonyra méreteztek. A bringás út nyomvonala már véglegesedett, ami így is egyszer keresztezi az országutat. Itt a nagy forgalom miatt, meg hogy senki nem akart megállni, egy határozott kézemeléssel megállítottam a forgalmat és átfutottam. Balatonkeresztúron eljött a búcsú ideje. Elköszöntem Somától és Adriántól, akik mentek Sóstóra pihenni. Innen már Orsinak, Máriónak és persze Vezér kutyának köszönhettem a frissítésemet. Balatonberényre hamar átértem és a frissítő pont után tudtam magam mögött az első 100 km-et 12 óra 10 perces idővel (az időtervemhez képes 20 perccel korábban).
Mindig kérdezik tőlem, hogy mit csinálok futás közben, mire gondolok, nem unatkozom. Én még sportolás során zenét se szoktam hallgatni, vagy csak nagyon ritkán. A PUB alatt a frissítő pontok átlagosan 4 km-re voltak egymástól, ami a tempómban szintén átlagosan fél órás időközöket jelentett. Ezek a harminc percek pedig elmentek a tájékozódással, a belső motiváció fenntartásával, csak ritkán kaptam magam azon, hogy egy hosszabb szakaszon tartósan futottam, minden zavaró körülmény nélkül.
Balatonmáriafürdőn már kezdett sötétedni. Az út mentén az éttermek, fagyizók tele voltak vendégekkel. A patak hídjának elején Nariék álltak a végén pedig Gáborék, mindketten adtak egy ötöst, illetve valamivel odébb Dóra jött ki elém a két lányával szurkolni. A frissítő ponton Márió babapiskótát adott, ez jelezte, hogy még egy fél maratont lefutottam. Mivel volt szűk fél óra előnyöm az időtervhez képest, ezért a következő pontra egy pihenőt egyeztettünk, ahol összevontuk az esti átöltözést, a sötétben való futáshoz beöltözést és a frissítést. Balatonmáriafürdő végén Orsiék mindent előkészítve vártak. Egy pokrócon ott várt a ruhás dobozom. Mivel még jó idő volt, ezért csak egy pólóra cseréltem le az atlétámat, cipőt is váltottam, egy szélesebb fejűre, ami utólag nagyon jó ötletnek bizonyult. A középső lábujjaimon a kezdődő vízhólyagokat bekentem vazelinnel. Talán a zokni választást rontottam el, mert túl pamutos vettem fel, ami kissé megfogta a vizet és így feláztatta a talpamat. Összességében nem volt vészes. Megettem a gélemet és jó sokat ittam. Hogy éjszaka a sötétben jól látszódjak, felvettem egy fényvisszaverő mellényt, egy boka pántot, egy kerékpáros lámpát, amit a nadrágom derékpántjára tettem és bekapcsoltam, illetve egy fejlámpát, hogy lássak is, ha szükséges. Az útvonalat jól mutatták az egymás után következő utcai lámpák. A burkolat jó minőségű volt, ezért tudtam a bal oldal szélén futni. Balatonfenyvesen tiniként voltam tánctáborban, ahol a Republik zenekar az első koncertjét adta. Talán mi lengettük először a bálnás zászlót (1989?). Az emlékekből Natália és férje szurkolása rázott vissza, akik tapsolva álltak az út szélén. A yacht club után vártak Márióék, egy szeletet kaptam frissítésnek. A zabszeleteket a táv második felére terveztem be, mert ezeket többnyire sétálva ettem meg és a lassulásom miatt ez nem vett el annyival több időt az éjszakai szakaszokon. Ezután volt egy-egy néhány száz méteres sötét szakasz, ahol fel kellett kapcsolnom a fejlámpát. Alsóbélatelepi találkozó pont a sínek túloldalán volt, de a vasúti átjárót csak bringások vagy gyalogosok tudták használni. Orsiék ezt sikeresen megoldották és vártak a megbeszélt helyen. Márió újra gélt adott fel, ittam és a világító öltözékemben elbújtam egy kitérőre. Sötétedés után több helyen is szarvasbőgést hallottunk. A hangok nagyon közelről jöttek az erdőből, az út túlsó feléről. Bélatelep után az északi part fényei nagyon közelinek tűntek, olyan volt, mintha egy öböl mentén futnék. Fonyódon a kikötőnél volt a frissítő pont. Márió adott ennem és ittam is. Soma szurkolókat is szervezett. Tamás és Kati az utcán vártak, már messziről tapsoltak, sőt még a szomszédaik is engem buzdítottak. Váltottunk néhány mondatot, majd utamra engedtek. Fonyódligetig egyhangú volt az út. Már akkor láttam az autó lámpájának a fényét, mikor a tábor mellett futottam, de csak hosszú idő után értem oda. Nem volt közvilágítás, a fejlámpám fényénél mentem. A frissítő pontnál a kocsi nem tudott tovább jönni, ezért gyorsan belapátoltam a tejberizst és ittam. Ha rangsorolnom kellene, akkor az étlap első helyén az iso ital és a babapiskóta állt, a középen helyezkedtek el a gélek, kicsit lentebb a szelet, de a legalján a tejberizs volt. Nem tudom miért alakult ez így a futás alatt, pedig itthon is sokszor eszem, vagy ettem eddig. Nem ment le a torkomon, annak ellenére, hogy egy idő után éreztem pozitív, energiával feltöltő hatását. Az égbolt kezdett csillagos lenni, de nagyon nem tudtam élvezni, mert az utcán égtek a lámpák és ez elnyomták a fényüket. Tíz óra után volt. Hétköznaponként ilyenkor már jócskán be vagyok ájulva az ágyba és alszom. Pont mikor rám tört volna a dél part monotonitása és az esti sötétség miatt, a depresszió megláttam egy táblát: Siófok 44 km. Ez szuper gondoltam, hiszen ez csak egy kicsivel több mint egy maraton. Ez az információ valahogy továbblendített az éjszaka összes nehézségén. A harmadik maratonom 6 óra 4 perces lett. Balatonboglár végén Márió gélt adott és ittam. Egy kis idő múlva látszódott a Xantus János kilátó gömbje. Haladásomat úgy tudtam mérni, hogy milyen szögben láttam azt. Egyébként az időérzékemet kissé elveszítettem. Valahogy csak tempóban tudtam gondolkozni, illetve szakaszokban, de ha megkérdezték volna, hogy hány óra van, akkor arra nehezen tudtam volna válaszolni. Csak a mostban futottam, illetve gondolatom maximum a következő találkozási pontig terjedtek. Balatonlellén ért minket az éjfél. A kerékpárosok már csak elvétve előztek meg, vagy jöttek szembe, de minden településen volt egy bulizó társaság. Márió továbbra is rendületlenül adta a kezembe a tervben szereplő ételeket, amit kiegészített sótablettával, ha kértem. Én is tartottam tőle, de a harmincegy óra alatt, egyszer nem jelentett problémát a fél óránkénti evés vagy ivás, illetve gyakran pisiltem is. Balatonszemesen gélt kaptam és ittam. Itt ért egy meglepetés, mert felfele kellett mennem a Bagolyvár utcán. Bevallom itt sétáltam, amíg tartott az emelkedő. Nagyon szép volt ez a rész, de szerencsére a kápolnától már ereszkedett az út. Balatonöszödöt röviden éríntettem, majd Balatonszárszón kaptam meg Máriótól a babapiskóta adagomat. Felvettem a hosszú ujjú felsőmet is. Balatonföldvárig nem volt valami kalandos az út, de ezt tetézve egy szeletet kellett elmajszolnom frissítésként. Csak a jó minőségű út kárpótolt egy kicsit. Ha volt is holt pont, akkor az valahol itt lehetett. Talán volt egy-két hosszabb pislogásom is. A csendet Olivér törte meg, aki a kerékpárúton várt, azt hiszem valami AC-DC számot nyomott buzdításként. Szántódon nem volt frissítő pont, csak átmentünk rajta. Innen a Zamárdi parti út következett, ami murvás. Ez eddig se volt a kedvencem, de most se lopta bele magát a szívembe. Egy picit összeszedtem magam és gyorsabb tempóra váltottam, hogy minél előbb túl legyek rajta. Az olasz étterem előtt várt Orsi és Márió, feladtak egy gélt és ittam is. Itt gyorsan átbeszéltük, hogy a következő Balatonszéplaki találkozó pont túl messze van, így beiktattunk egy frissítést még valahol féltávnál, ahol várni fognak az út szélén. A köztes pontban gélt kaptam, Széplakon pedig egy fél szeletet. Innen már egyre jobban ismerős volt minden, mivel Siófok következett. Valamivel hajnali öt óra előtt lehetett. A Sió csatorna után találkoztunk ismét, egy gélt adott Márió és persze ittam is. A pirkadat nem volt olyan hideg, de sajnos nem volt olyan katartikus sem. Egy aszfalt úton futottam, jobbra a vasúti zajvédő fallal, balra pedig a part, amit a kerítésektől és házaktól nem láttam. A templomnál ismét tejberizst kaptam. Sétával ettem meg a tervezett adag felét, de iso itallal megint csak kipótoltam az energia különbözetet. Hogy ülepedjen a szilárd étel sétáltam, kb egy kilit. Túl voltam a negyedik maratonomon 7 óra 23 perces idővel. Szabadi-Sóstóig az út csendes volt. Itt volt a kísérő csoport vissza váltása. Orsi és Márió Vezér kutyával elmentek aludni, illetve innen ismét Soma és Adrián kísért. Már csak 50 km volt hátra. Levettem a láthatósági dolgaimat és a hosszú ujjú felsőt. Ezen a részen tényleg minden követ, kanyar ismerek, mert sokat futottam már erre hétvégeken, amikor lent voltunk.
A Balatonvilágosi emelkedő elött Adrián a kezembe nyomott egy gélt és ittam. Egészen addig sétáltam, amíg a bicikliút meredeksége nem enyhült. Előre sejtettem, hogy ez így lesz, nem bosszankodtam miatta, a terv része volt. 24 óra alatt 175 km futottam. Ami viszont meglepett, hogy az órám rezget egyet és kikapcsolt. Készültem a töltésére, de eddig mindig hosszabb idő állt rendelkezésemre, hogy az akkuját feltöltsem. Elégedett vagyok, hogy eddig kibírta, használtam mindent rajta ami jobban meríti az akkuját: térképet, háttérvilágítást is. A löszfal tetején újra futottam. Könnyebb volt beindulni az enyhe lejtő miatt. Átnéztem az északi oldalra. Az egy hoteles település Almádi, a több szállodás Füred volt. Oda kellett elérnem. Balatonaligán Adrián adott egy fél szeletet és vizet ittam, illetve Somát kértem, hogy a következő találkozókor adjanak egy órát, rajta elindítva egy 42km-es futással, illetve a biztonságos útvonalkövetés miatt magammal vittem a telefonomat. Gyorsan kalkuláltam egyet a beérkezésem idejét illetően. Ha egy óra alatt 7 km teszek meg, akkor kb 7 óra volt még hátra, ami délután kettes befutó (egy órával a terven kívül, de még szintén egy órával a szintidőn belül), valamint ránéztem a záró autóra is, de azt az átlagomból tudtam, hogy még mögöttem van. Balatonakarattyáig enyhén lejtett az út, már ébredeztek az emberek, újra megindultak a bringások is. A körforgalom mögötti parkolóban Adrián most gélt nyomott a kezemben és persze ittam is. A nagy lejtőn sétáltam, ez esett jól, de az aljától újra futottam. Az újra indulásokat is gyakoroltam az elmúlt évben, hogy frissítés, vagy pihenés után minél gyorsabban el tudjak kezdeni futni. Az veszi ki a legtöbb energiát, ha arról győzködöd magad, hogy majd elkezdesz futni a következő villanyoszloptól, ja nem, majd a következőtől és így tovább. Az alsó út töredezett volt, sok hepe-hupás földes résszel. Örültem mikor vége lett és az alagút után a meredek emelkedőn gyalogoltam felfelé. A Pelso market előtt Adrián babapiskótát adott, amit a lejtő aljáig megettem és sok vizet ittam, mert Balatonkenese következett és a triatlon verseny miatt, nem biztos, hogy tudunk találkozni. A biztonság kedvéért egy gélt zsebre tettem. A sétányon már készülődtek a szervezők a rövid táv útvonalával és frissítő pontjaival, mert a versenyzők már elrajtoltak negyed kilenckor. Az út mentén egy nyiladékból rá is láttam az úszó pályára. A parkoló előtt Zsófiék szurkoltak és kívántak kitartást a maradék szakaszra. A strand előtt nagy volt a tumultus, szerencsére valahogy mindig átfértem a szűk járdán. Máté kiszúrt a tömegből és rám köszönt ismét. Sajnos Andival és Andrisékkal elkerültük egymást. Valahogy átjutottam a kordonon és mentem tovább a parkoló autóktól zsúfolt kerékpárúton. Reméltem, hogy Somáékat még átengedték és el tudnak jutni a következő frissítő pontra. A bringaúton átmentem a szervezők segítségével, majd beértem az erdőbe. Ez a szakasz nagyon szép volt, de meredek. Úgy éreztem, hogy nagyon sokáig futok felfelé. Nem sétáltam, nem lett volna jobb. Mentem előre, hogy a tetejére érjek. A gélt, ami nálam volt, valahol az emelkedő felénél ettem meg. Jó lett volna inni is, de vizet nem hoztam magammal, pedig erre is fel voltunk készülve, de vasárnap délelőttre már mindenki elfáradt, így nem gondoltunk rá. Az állapotomat úgy fogalmaznám meg, hogy beszűkültem. Csak legszükségesebbeket cselekedtem a cél megvalósulásának érdekében: futottam, ettem és ittam. Balatonfűzfőn a fürdő előtt találkoztunk újra. Ettem egy gélt és jó sokat ittam, és újra kezdtem locsolni a fejemet. Fűzfőn lett egy új bringaút szakasz, amire rákeveredtem, így ugyan oda jutottam el a végén, csak egy picivel hosszabb útvonalon. A vasútnál felkanyarodtam a főút irányába. A kereszteződésnél volt a frissítőpont. Lecseréltem a pólót egy trikóra és felvettem a napellenzőt. Adrián adott egy gélt és sokat ittam. Lejtett az út, de voltak felfelé részek is. Egyszer csak egy nagyon lelkes hajrát hallottam az út széléről. Balázs apukája Ágoston jött ki szurkolni. Balatonalmádiban a parkoló felett ment el a kerékpárút, ahova Adrián elém hozta a gélt és a kulacsot. Mondtam neki, hogy nem kérek majd tejberizst, de helyette egy jó isot keverjen be. A 200 km-es távot 27 óra 49 perc alatt tettem meg. Innen már sűrűbben voltak a frissítő pontok, ha időben nem is, de távolságban biztosan. A vasúti kereszteződésnél csak isot kértem inni. A parkban Tia köszönt rám, majd Andris a családjával. Egy fotó erejéig megálltam. A káptalanfüredi frissítőpont kimaradt, pedig jó lett volna inni, mert a kerékpárút hosszú volt, kitett és meleg. Alsóörsön Adrián a kezembe nyomta az isot, megittam szinte az egészet. Lemerült a másik óra is. Az elmúlt szakaszok átlag tempója nem romlott és nem volt rosszabb, mint a szintidőhöz szükséges átlag. Ezt gyorsan ellenőriztem a telefonomon is: a záró autó mögöttem volt. Még tizenegynéhány kili és beérek, persze ehhez kellhet bő másfél óra. A csopaki strandnál már várt az egész csapat. Orsi és Márió is visszajöttek a befutóra. Adrián adott egy gélt, ittam, illetve locsoltam a fejemet. A település határában Benedek várt, kaptam tőle egy ötöst, majd ráfordultam a bringaútra. A vége emelkedett, így azt a részt sétáltam, annak ellenére, hogy ez volt a legutolsó emelkedő. Beértem Balatonfüredre. Lefordultam a sétány felé. Egyszer csak Zsoltiék megálltak mögöttem kezembe nyomtak egy üveg kólát, amit megittam egy szempillantás alatt és a nyakamba öntöttek egy üveg hideg vizet. Ettől kicsit magamhoz tértem. A csapat várt a strand előtt. Még ettem egy gélt és ittam. A sétányhoz sok emlék fűz, itt voltak az edzőtáborok duatlon versenyei, valamint itt köröztem az első hat órás versenyem alatt. Beértem a Tagore sétányra, iszonyatos tömeg volt, de a kerékpárúton el tudtam menni. Egyszer itt volt a Balatonman depója is, menő volt futni a platánok alatt. A SUP VB hangzavarába Géza tűnt elő a fiával a tömegből, illetve Anett készített egy fényképet. Túl voltam a tömegen, futottam tovább a bringa úton. A szállodák után ismét elkezdett emelkedni az út, de már ezt is magam mögött tudtam. Elfutottam a benzinkút mellett, majd át a körforgalmon. Megláttam Anitát és Janit, átjöttek Keneséről a beérkezésemet megnézni, befordultam a Sun City parkolójába, Adrián ugrálva, futott elém, tapsolva kiabálta: megcsináltad! Nem volt célkapu, vagy célszalag, egyszerűen csak megálltam a parkoló közepén és ezzel körbefutottam a Balatont 31 óra 6 perc alatt.
A befutóra egy kis csapat gyűlt össze a parkolóban. Természetesen ott volt Soma, Adrián, a kísérő csapat: Orsi és Márió, a szervezők részéről Robi, illetve Anita, Jani és Tia, valamint Viki és Norbi. Robi nyakamba akasztotta az érmet és kijelentette, teljesítettem a PUB-ot. Készítettünk néhány fényképet, majd lerogytam egy székbe.
Nagyon szépen köszönöm Somának, Adriánnak, Orsinak és Máriónak, hogy segítségükkel, támogatásukkal körbefuthattam a Balatont. Továbbá hálás vagyok mindenkinek: barátnak, ismerősnek, (eddig) ismeretlennek, hogy a pálya – Balaton széléről, vagy virtuálisan buzdított, bíztatott és drukkolt. Nagyon sokat segített. A szervezőknek pedig köszönöm a lehetőséget. Egy életre szóló élménnyel gazdagodtam.
Futásommal a beteg gyerekeket támogatom, melynek részleteit az alábbi linken találjátok: https://adomany.pirosorr.hu/kampany/gozony-gergo-privat-ultrabalaton-221-km-a-beteg-gyerekekert/
2021.09.19.