Az idei Privát Ultrabalatonon való indulásom a tavalyi év végén, december 27-én, hirtelen ötletként jött számomra, az indulás előtt 3 héttel jelentkeztem az akkori egyetlen szabad időpontra. Nagyon jó kihívásnak tűnt a 222 km-es táv egyéni teljesítése a várható hideg időjárásra számítva. Úgy éreztem felkészült vagyok egy ilyen útra, ez sem lehet nehezebb, mint amikor egyedül vágok neki egy hosszabb útnak a hegyekben, amikor csak magamra vagyok utalva. A vírusos időszakban már hozzászoktam ezekhez a magányos futásokhoz, újabb és újabb területeket felfedezve. Ezek az edzések sikeresen felkészítettek egy ilyen indulásra, fel tudtam mérni, mire vagyok képes, és mik azok a létfontosságú dolgok, amire szükségem lesz, hogy minden rendben legyen az úton. A segítő nélküli teljesítéshez nagyon ragaszkodtam, ebben láttam legtöbb kihívást.
Az indulás reggelén nem voltam túl izgatott, feszült sem, nem éreztem hogy bárkivel is versenyeznem kellene, a kihívás szelleme és a teljesítés hajtott. Ami kissé zavart az indulás utáni első 10 percben, hogy tudtam, most rengeteg ember figyel rám, ez nem olyan mint egy “egyszerű” verseny nem tévedhetek el, nem hibázhatok nagyot a számomra ismeretlen útvonalon, és senkinek sem akartam csalódást okozni, akik bíznak bennem és otthonról szurkolnak. A hóesés már rögtön az út elején elkezdődött, mely lényegesen nehezítette a haladást, főképp a nagyobb lejtőkön, mert a latyakos hóban csúszott a cipőm, így nem tudtam mindenhol megfelelő sebességgel haladni. Mindenhol kerestem az olyan területet, ahol még érintetlen hó van, volt ahol inkább az aszfalt mellett haladtam, mivel nem jött volna jól egy sérülés az út elején. A cipőm az első 10 km-en beázott, melyre számítottam is, váltó zoknikat vittem magammal, de be kellett osztani, mivel minimális súlyra törekedtem, és csak annyi ruhát vihettem magammal, melyre feltétlenül szükségem volt. Az északi parton, a haladásomat erős szél nehezítette, de örültem neki, mert megszárította a rajtam lévő, hóesésben elázott ruháimat. A navigációm tökéletesen működött, az útvonallal nem voltak problémáim 3 útépítésen is keresztül mentem. Nem álltam és nem is állhattam meg hosszabb időre a hideg miatt. Akkor volt pihenőm, amikor evés, ivás közben sétáltam egy rövidebb ideig, közben messenger-en válaszoltam a barátaimnak, vagy épp fotókat készítettem. Étel volt nálam bőven, főként a folyadékot kellett pótolom néhány ponton, de szerencsére ilyenkor abból kevesebb fogy.
Volt olyan pont, ahol a szurkolók bíztattak, ezúton is kifejezném, hogy hálás vagyok mindenkinek, aki miattam fagyoskodott kint, a zord időben. Az út egyáltalán nem volt unalmasnak mondható, gyönyörködtem a balatoni táj téli szépségében. Zenét soha nem hallgatok útközben, mert szeretem, ha minden hangra tudok figyelni, azt már csak akkor tettem, ha lakott területen kívül túl lassúnak éreztem magam, és próbáltam valami bíztatót keresni a monotonitás mellett. A déli parton tudtam, hogy nem számíthatok majd olyan pontra, ahol folyadékot tudok felvenni, így két ivótasak volt nálam 4,5 liter tárolókapacitással, egész jól bírta, de a végére a hőszigetelt cső, valamint a tasak maradék tartalma is befagyott. Nem aggódtam, amíg itt a Balaton, és hó is van, folyadék nélkül biztosan nem maradok, de erre nem került sor! 🙂 Éjszaka több ponton találkoztam a rend őreivel, két igazoltatás során nagy hajrát és balesetmentes közlekedést kívántak! 🙂 Időközben ránéztem a rengeteg kommentre, mely újabb és újabb erőt és lendületet adott! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden szurkolónak, sokan voltak, akik egész éjszaka otthonról követték utam, és aggódtak értem. Kimondhatatlanul jó érzés az összefogás, ami kialakult a szurkolók táborában, ennyi bíztató szóra egyáltalán nem számítottam! Lakóhelyemen Kazincbarcikán, létrehoztak egy online eseményt is, ahol kilométereket gyűjtöttek bíztatásomra azzal, hogy kimentek futni a versenyem ideje alatt, és küldtek róla egy fotót. Megtudtam, rengeteg ember futott kint aznap, már ezért is megérte!
Amikor hosszabb egyenes szakaszhoz értem, töltöttem a nálam lévő órán a táskámban lévő 300 gr-os powerbankról, tartson ki végig a navigáció, ugyanis semmilyen energiakímélő funkciót nem kapcsolatban be rajta. Az éjszaka monoton volt, de nem éreztem hosszúnak, bár hajnalra nagyon elálmosodtam. Időközben megörökítettem néhány dolgot, a jeges balatoni tájat, őzeket, rókákat a kihalt utcákban, és a hóba írt üzeneteket számomra. 🙂 Reggelre tartalékoltam az energiám, folyamatosan követtem a szintidőt. A reggeli utolsó 60 km már könnyebb volt számomra, már célegyenesben éreztem magam. Újra láthattam lelkes szurkolókat, dudáló, integető autósokat, és az otthoniakkal is beszéltem futás közben telefonon. Nagy meglepetés volt számomra, hogy eljöttek a befutóra unokatestvéremék, illetve egy nagyon kedves barátom is Anett, aki forró teával várt. Mégnagyobb meglepetés ért a célba érkezésemnél, hogy a Füred tv riportere is jelen volt. Felfoghatatlan érzés volt számomra a sikeres beérkezés, új erővel tölt fel majd a következő indulásra!
Hatalmas köszönet a szervezőknek, hogy lehetőséget kaphattam, erre a hihetetlen megmérettetésre! Örömmel térek majd vissza! Nagyon köszönöm az UB közönségének a kitartó szurkolást, sok sikert kívánok mindenkinek, és hatalmas hajrá a 2021-es évre!