Erős Tibor vagyok.
Férj, édesapa… és futó – testben, lélekben, szívből.
A futás számomra egy egészen különleges úton kezdődött: a lányom miatt húztam először futócipőt, hogy példát mutassak, hogy kiegyensúlyozottabb legyek – és közben észrevétlenül a szenvedélyemmé vált. Ma pedig már érte is futok. Ő az egyik legnagyobb motivációm, a legerősebb hajtóerőm.
Az első kilométerek után jöttek a félmaratonok, majd a maraton, aztán egyre nagyobb kihívásokat kerestem. Így lettem ultrafutó. Nem egyik napról a másikra, hanem lépésről lépésre – sok munkával, önfegyelemmel, és azzal a hittel, hogy a lehetetlen csak addig létezik, amíg el nem indulunk felé.
A futás számomra sokkal több, mint sport. Ez egy belső küldetés, egy olyan út, ahol minden lépés mögött ott van az elszántság, a hit, a küzdés és az újrakezdés ereje. Ahol nem másokkal versenyzek, hanem önmagammal – a félelmeimmel, a korlátaimmal, a kétségeimmel.
Hiszem, hogy a futás megtanít arra, hogyan találjuk meg a csendben az erőt, a fáradtságban a kitartást, és a fájdalomban az értelmet. Hiszem, hogy az igazi teljesítmény nem csak az órán mérhető, hanem a szívben, ott, ahol megszületik az elhatározás: végigcsinálom. Akkor is, ha nehéz. Akkor is, ha fáj.
Az ultrafutás számomra a megtestesült kihívás. Amely nemcsak a testemet öleli körül, hanem a lelkemet is. Egy olyan érzés, amelyben benne van mindenem – az álmaim, a szeretteim, a hitem, a céljaim.
Futok, mert így vagyok önmagam.
Futok, mert így vagyok erős.