PUB élménybeszámoló
A nagy nap közeledtével nyilvánvalóvá vált, hogy a három állandó segítőm Dabró, Gyurák és Gyurika közül Gyurika családi elfoglaltság miatt nem tud részt venni az eseményen. Az ő pótlására két elsőbálozót kértem meg, hogy szálljanak be a csapatba Az egyik a feleségem Kati, a másik Gyurák barátnője Ildi volt. Utólag kijelenthetem, hogy mindketten Csipi szavaival élve ,,jó csicskának” bizonyultak. 😀
Ajkához közel van Balatonfüred így 5 órakor találkoztunk a garázsomnál bepakoltuk a cuccokat és elindultunk. Mivel Gyurák veseátültetésre vár így abban maradtunk, hogy kb. felezik a tekerést Dabróval. Így Dabróé lett a tekerés első és a harmadik ~50 km-re, Gyuráké pedig a többi. Pontban 7-kor kellemes időben elindult a flúgos futam. A kellemes idő Révfülöp után egy kicsivel kezdett elmúlni. Ez nem ért minket teljesen váratlanul, mert a meteorológiáról mindent is tudó Takács Lajos barátunk készített egy táblázatot óránkénti lebontásban a várható időjárásról. Innen is köszi neki!
Szóval Badacsonyörsnél elkezdett esni az eső a Római úton pedig már szakadt. Ez volt az első bőrig ázás, de nem az utolsó. A bringás váltás Szigliget előttre volt tervezve, de ennek technikai akadálya lett. A hűtési feladatokat ellátó, jéggel megpakolt nagy nikecell ládánk valahol kiengedte a vizet így a kármentés (futóruházat, váltó cipő stb.) vált fontossá. Ezután a malőr után ült be Gyurák bringára, hogy ő is végre elázhasson velem.
Szeltem a kilométereket.
A tervezett sebességemnél is gyorsabban mentünk Gyurák nem győzött lassítani engem, mondta, hogy ez az erő jól fog majd jönni később. Balatonedericsnél aztán elállt az eső, Keszthelyig minden rendben zajlott. Itt vártak a barátok, a Családom és ott volt Brigi, Viktor, akikért a jótékonysági része ment a futásnak. Ettem egy kis tojáslevest feltankoltunk csemege uborkából, olajbogyóból, sózott paradicsomból, ropiból és aszalt szilvából, valamint kólából és vízből és galoppoztunk is tovább a déli part irányába. Keszthelyre kaptunk egy felajánlást ismerőseinktől, hogy a segítő emberek menjenek be hozzájuk, ahol Dabró tudott felvenni száraz ruhát, a csajok pedig szárították a ruhákat és a cipőm. Köszi Évi és Gábor!
Jó tempóban haladtunk poénkodtunk, énekeltünk, beszélgettünk. Gyurákkal az etap Fonyódig tartott. A változatosság kedvéért Balatonmáriafürdőtől újra elkezdett esni. Mint később kiderült ez a zuhé egészen hajnali 5-ig kitartott. 🙁 A fonyódi váltás után a segítő kocsi előre sietett Siófokra, hogy a benzinkútra bekéredzkedve megszáríthassák a cipőket, ruhákat számítva arra, hogy egyszer eláll az égi áldás és akkor legyen száraz lábbelim. Ezidőben Siófokon egy csepp sem esett, ahol mi jártunk Dabróval, szakadt. Kicsit úgy éreztem magam, mint a rajzfilmben mikor megy a figura és csak felette van egy felhő, amiből szakad az eső.
Testileg és mentálisan is rengeteg energiát felemésztettek ezek a körülmények. A zord időjárás ellenére is voltak akik éjjel esernyővel a fejük felett kijöttek a házukból és szurkoltak nekem. Volt, hogy kis táska csokival és száraz törölközővel próbálták segíteni utamat. Innen is köszi nekik! A következő biciklis váltást Sóstóra terveztük, de a mostoha körülmények miatt előbbre hoztuk Siófok nyugatra. Ugyan, úgy éreztem, hogy megfelelően fogynak a kilométerek, de itt már egy kis lassulás volt tapasztalható és fejben is jöttek az első hülye gondolatok. Gyurák az első komolyabb mentális megborulásomra tartogatott egy videóüzenetet melyet Erős Tibi intézett hozzám. A motiváló üzenet utolsó sora Tibi klasszikus mondata volt. MARADJ ERŐS! Betoltam a jól megérdemelt tojáslevest és erős maradtam.
Sikerült egy kicsit gyorsulnom is a korábbi kilométerekhez képest. És lássatok csodát!!! Világos előtt egy kicsivel elállt az eső, de hogy ne legyen unalmas megélénkült a szél (ahogy Taki megjósolta). Érdekes, hogy az elázás és a szél ellenére nem volt hidegérzetem. Mikor másztam a magaspartot már piroslott az égalja, pirkadt. Lábaim már fájtak, ez nem volt meglepő viszont a kezeim nem ödémásodtak, gondoltam ez jó jel. Igyekszem ilyenkor -igaz nem mindig sikerül -a pozitív dolgokra fókuszálni, ez most az ödémamentesség volt. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy még egy csavart tartogat számomra a verseny. Néhány kilométer után megálltam egy utolsó nagyobb pihire, a záróautó valahol 30 km-rel volt mögöttem. Mivel esőre már nem kellet számítani, így vettem fel száraz ruhát és ami majdnem végzetesnek bizonyult zoknit, cipőt. Abban a pillanatban, ahogy lekerült a bal lábamról a cipő a lábfejemen megjelent egy hatalmas duzzanat. Bekrémeztük, nagy fájdalmak mellett felvettem a száraz cipőt, ettem pár falatot és mentem tovább. Gyurák feltöltötte a bringás készleteket és utánam jött. Mellém ért és elkezdődött a kihívás legfeszültebb párbeszédje:
-Azt hiszem fel kell adnom a versenyt!
-Mi a szar van?
-Nagyon fáj a lábfejem, nem tudok futni.
-Figyelj, az éjszakai agymenéseden át tudtalak segíteni, de a fizikai fájdalmaidat te tudod megítélni, hogy tudsz-e tovább menni vagy sem!
-Persze megyek, azt számolgatom épp, hogy mennyivel kell sétálnom, hogy a zárókocsi ne érjen be. (Pár perc csend következett, ment a matek fejben. Gyurák törte meg a csendet, azzal, hogy felhívta a többieket, hogy úgy tűnik itt a vége.) Szörnyű volt hallgatni a szavait. Letette a telefont és így szólt:
-Figyelj van egy ötletem! Kenjük be a lábad a csodarozmaringos krémmel és vegyél be egy fájdalomcsillapítót.
-Rendben, csináljuk!
A kísérő autó benne a csapattal az akarattyai körforgalomnál várt. Krémezés, Advil Ultra és mentünk tovább. Képtelen voltam futni. Eltelt húsz perc és belekocogtam pár lépést, de nagyon fájt. Így haladtunk és közben megegyeztünk, ha így tudok sétálni akkor a hátralévő 30 km-t lesétálom és akkor is végig csinálom, ha közben kifutok az időből nem másért, a becsületemért. Kb. 45 perc telt el, mikor újabb ötlet jött a bicikli nyeregből:
– Toljunk az Advilra egy Flectort! Vállalod?
–Csináljuk!
Csak a cél lebegett a szemem előtt. Megittam a fájdalomcsillapítót. Kis idő múlva beütött a cucc…. Elkezdtem futni 180 km-rel a lábamban 7 perces ezreket futottam. Fantasztikus erő kerített hatalmába. Fogytak szépen a méterek. A 71-est elérve már akkora volt az előnyöm a zárókocsival szemben és olyan magasan az adrenalin szintem, hogy úgy éreztem ezt már nem veszíthetem el.
Ajka és Veszprém közelsége azt eredményezte, hogy ezen a szakaszon minden kanyarra jutott szurkoló, aki egy-egy jó szóval továbblendített. Csopaknál aztán jött számomra a PUB egyik legmeghatóbb része.
Biztos sokan tudjátok a futásom egyben jótékonysági futás is volt. Egy volt kollégám árván maradt gyermekeinek Briginek és Viktornak gyűjtöttem és gyűjtök még jelenleg is pénzt, hogy a szülői házukat élhetőbbé tudjuk varázsolni. Szóval a csopaki strand után ott álltak az út szélén gyermekeim Lili és Bence és ott állt Brigi és Viktor is. És ahogy odaértem melléjük beálltak körém és futottak velem. Egy érzelmi atombomba robbant fel akkor, ott bennem.
Közben azért múlt a fájdalomcsillapító hatása így ittam még egy Flectort. A Tagore sétányon futva eszembe jutott a sok edzés, szenvedés, aminek köszönhettem azt, hogy ott kocoghattam és eszembe jutott a hajnal mikor egy petákot sem adtam volna azért, hogy idáig eljutok szintidőn belül.
A célban sokan vártak, ahol egy általuk készített célszalagot átszakítva 28 óra 48 perces idővel PUB teljesítő lettem. Pezsgő durranás, gratulációk sokasága…Fantasztikus érzés volt Kitettek egy széket a parkolóba, körém gyűltek és ünnepeltek. Ünnepeltek velem, ünnepeltek engem! Ahogy szállingóztak el a barátok és csökkent az adrenalinszint, úgy telepedett rám a fájdalom és a kimerültség.
Beültem a kocsiba, Kati vezetett hazáig. Egy örökkévalóságnak tűnt az a 40 km. Nem vágytam másra, csakhogy vízszintbe kerülhessek. A ház előtt megállva szívből utáltam, hogy a negyediken lakunk. Felmentem a lépcsőn és kértem Katit terítsen az ágyra egy plédet, mert le kell feküdnöm. Alig tettem le a fejem, pár pillanat múlva el is aludtam. Néhány óra alvás után keltem fel és kászálódtam be a kádba. Fürdés közben aztán az élmények milliói repkedtek a fejemben. Csodás érzés kerített hatalmába: ELÉRTEM AZ ÁLMOMAT, SIKERES PRIVÁT ULTRA BALATON TELJESÍTŐ LETTEM.
Nem lehetek elég hálás a segítő csapatnak, nélkülük ez nem sikerülhetett volna. Az otthoni és az útszéli szurkolóknak, akik sokszor ismeretlenül is segítettek, intéztek hozzám néhány biztató szót. Hála égnek a jótékonysági része is sikeresnek mondható, hiszen ezidáig közel kétmillió forint gyűlt össze, de még nem állunk meg. Szeptember 21-én az ajkai rendezésű országos duatlon versenyen lesz egy betétfutam, ahol közösségi futás keretében szeretnénk tovább gyarapítani ezt az összeget. Az eddigi felajánlásokat is nagyon köszönöm nektek!
Mi lesz a folytatás??
Ez a felkészülés rengeteg időt elvett a családtól, mindig az edzések köré lett szervezve minden program. Ezért feleségemnek megígértem, hogy így, hogy elértem az álmomat, így az ultratávoknak vége. Szóval kis lazítás jön, aztán magamat ismerve……… 😉 Bocs Kati!