Nem egyszerű megírni egy ilyesmit úgy, hogy mindenre kitérjen az ember amire szeretne, de megpróbálom természetesen.
Úgy alakult, hogy odaállhatok az Annagora parkolójába február 21-én, és elindulhatok egy privát körre a Balaton körül.
Előzmények tekintetében a felkészülésről már tettem említést a bemutatkozómban, illetve az áprilisban nem éppen sikerült UB projektről is, amely Sóstónál egy DNF-el zárult számomra. Nem volt kérdés hát, hogy egalizálni szeretnék, kiegyenlíteni azt a bizonyos számlát.
Előző este hóvihar volt a Balaton körül, de a hét eleji előrejelzésekhez képest, a teljesítés idejére egészen tűrhető időjárás mutatkozott.
Reggel 7 órakor, bekapcsolva a jeladókat nekilódultam.
Az első pár települést sorra átszelve érzékeltem, hogy a kerékpárút bizony jeges, helyenként havas. A hókotrók tisztességes munkát végeztek, mivel az útról letolt mennyiség egy része az pontosan, a bicikliútra került. Ez két dolgot eredményezett, az egyik az volt, hogy a cipőm pár kilométer után beázott, illetve nehezebb volt a haladás.
Szerencsére az előbbire készültem előre vízálló zoknival (utólag kiderült, hogy ennél jobb döntés nem is lehetett volna), az utóbbira pedig mentálisan!
Szépen, stabilan, a terveim szerint mentem az északi part, egyre szebb vidékein sorra.
Zánka után kezdtek feljönni emlékeim a múltból, melyek ott töltött nyári kalandok, edzőtáborok és hasonló dolgok köré épültek, jó volt picit ezeken lamentálni menet közben.
Balatonszepezden, ahol évekkel ezelőtt jártam, konstatáltam, hogy micsoda gigantikus vízparti beruházások zajlanak éppen itt is. Közeledve a Varga Pincészethez töretlen jókedvvel és stabil tempóban haladtam.
Első bejelentkezés, minden szuper!
Gyorsan suhantam tovább Badacsonytomaj irányában, talán ez az egyik legszebb része a körnek, legalábbis számomra mindenképpen ez a régió volt az.
Tartva mindezt egészen, a hosszabb egyenesig, ami egészen unalmas lehetne, de itt is találtam látni valókat a Szigligeti várat például, közelebb érve pedig a Keszthelyi különböző magaslatai tárulnak egyre inkább az ember elé. Pompás kilátás!
Edericsnél a pompának vége, és irány Keszthely!
Az odaúton összefutottam egy sporttárssal, aki épp a BSZM felkészülés jegyében tempózott, pár mondatot váltottunk, kölcsönösen sok sikert kívántunk egymásnak és elváltak útjaink.
Keszthely előtt, még egy pár fogadott szurkolva, jól esett nagyon kedvességük, majd elértem az első, igazán fontos pontot, ahol végre melegétel várt.
A kísérőm meleg tésztás levessel várt, ami nagyon jól esett. Utam ezután folytattam a déli part irányába.
A nyugati oldalon, egészen Balatonberényig számítva túl sok érdekesség nincsen, kivéve ha számolod az elhaladó autókat mondjuk!:D
Megérkezve Berénybe abszolút tudatosan elkezdtem tempót váltani. Lassítottam. Számtalanszor futottam el verseny elejét, majd szenvedtem végig onnantól, most ezt szerettem volna abszolút elkerülni! Tempó visszavéve, jöhetett az oly hosszú déli szakasz, a maga ingerszegényebb környezetével, a csenddel és a bizonyos lélekölő egyenesekkel. Igyekeztem fókuszált maradni, de közben néztem a házakat, a Balaton vizét, a különböző pontokat, ahol áprilisban hangos frissítőpontok vártak.
Balatonfenyvesnél ment le az út igazán a partra, ahonnan átpillantva a túloldalra éreztem, hogy közeledek a feléhez.
A naplemente Fonyódnál ért, amely olyan gyönyörű volt, hogy a vasútállomásnál egy kép készítésére is megálltam.
Fonyódligeten, ahol újabb levesezés következett, várt egy család, akik nagyon kedvesen szurkoltak és mindenre gondolván, még azt is felajánlották, hogy nyugodtan heveredjek le a teraszukon egy kicsit a hősugárzó mellé. Igazán kedves gesztus volt tőlük, de nem fogadhattam el a lehetőséget.
A svédasztalos menüt elfogyasztva folytattam utam tovább, Siófok irányába.
Ez volt itt az aktuális mentál kapaszkodóm.
Siófok, minden táblán egyre közelebb, tudom fejből, hogy az 150 kilométer környéke.
Mentem töretlenül előre, jöttek a lélekvesztő utcák sorra, Boglár, Lelle, Szárszó és a többi. A kedvencem a Zamárdiból Széplakra vezető Dessewffy utca, ami ott akkor olyan 30 kilométernek tűnik, egyébként csupán 3!🙂
Elkezdtük sűrűbbre rakni a frissítőpontokat, az előzeteshez képest, mert így láttam jónak és szükségesnek.
Siófokra érkezve érkezett egy nagygenerál, ami már nem csupán étkezésből állt, hanem a kísérőm gondoskodott rólam ezen felül is. Megmasszírozott, krémeztünk és pihentem egy picit.
Itt már egészen biztosan tudtam, hogy úgy szeretnék körbe menni, hogy ha kell megállok sokszor, de nem szeretnék sétálni.
Újult erővel indultam tovább, Sóstó irányába, ahol áprilisban leadtam a rajtszámomat.
Elérve a pontot, készítettem egy fotót, majd indultam tovább.
Világos és a híres 15% – os emelkedő. Ezt is megfutottam. Ó igen, remek érzés.
Megerősített, hogy az az utolsó maraton meg kell legyen!
Fordulva a keleti oldalra Akarattya dimbes dombos szakaszai, majd Fűzfő egész sok mentális harcot tartalmazott, melyeket szerencsére sikerrel megvívtam magammal. A lábam kezdte bedobni a stoptáblát, de szerencsére nem hallgattam a lábaimra. Nem esett már oly jól a futás, mint korábban, de szűkebbre vett frissítőpontokkal továbbra is tudtam tartani a megállok és futok kombinációt.
Újabb küldetésként a napfelkeltét szerettem volna minél közelebb látni a célhoz. Ez egészen jól sikerült, mert Alsóörsnél vettem le a fejlámpámat.
Alsóörs. Innen egy tizes meg egy kicsi.
Nincs mese. Meg kell legyen!
Csopaknál még egy kis tekergés, itt már csak a gél volt amiben hittem, így ebből még gyorsan kettőt elfogyasztottam kis szünettel, hátha a végére szárnyakat kapok. Talán igazam lett, a lehetőségekhez képest sikerült a Füredre vezető emelkedőt is megfutni, persze itt már az öröm belül kezdett kibontakozni. Lefordulva a Tagore sétányra órám jelzett, kicsit több mint 3 kilométer és ott a vége.
Mentem csak mentem, majd jött a felvezető szakasz a 71-es út mellett, és a kanyar a körforgalomhoz, és irány a cél!
“Felsuhantam” az Annagorához. Leállítottam az órámat. Átöleltem a kísérőmet, majd összerogytam.
Megcsináltam.Örök emlék!
És akiknek nagyon hálás vagyok:
A kísérőm, aki nélkül biztos, hogy nem értem volna körbe, úgy segített korábbi releváns tapasztalat nélkül, hogy talán a csillagos ötös osztályzat is kevés volna!
A legnagyobb taps őt illeti meg!
Akikkel találkoztam és kimaradtak az írásból, a déli parton egy pár, és Akarattyánál éjjel egy hölgy, nagyon jól esett a személyes buzdításuk!
És az internet népe, a sok bíztatás, melyre rápillantottam olykor, szenzációs érzés volt!
Köszönöm szépen mindenkinek, aki segített, követett, szurkolt, írt, buzdított!
És a lehetőséget ezúton is!