Szombaton ismét #PUB, a rajtvonalon Séd Krisztián

2017 őszén kezdtem el futni, a nagyobbik lányom hatására, aki akkor iratkozott be a BEAC-ra és az első futásaim is vele történtek meg. Idővel már inkább egyedül és egyre többet futottam, aszfalt mellé bejött a terep is, de jó ideig csak saját kedvtelésre futkároztam.

Egy évre rá indultam az első versenyeken, félmaraton, maraton, ultra, mindegyik terepen. Innen már egyenes út vezetett a hosszabb ultrákhoz, sajnos a tavaly NNUB egyénit féltávnál fel kellett adnom (leégés, láz, gyomorprobléma), ami azóta is fájó pont.

Szerencsére utána sikerült ezen javítani és az UTH és az UB Trail hosszútávokon is célba érni, illetve idén januárban egy kisebb privát csapattal sikerült körbe érni és visszavágni a Balatonnak.

Azóta amúgy a Sashegyi Gepárdokkal és Szabó Gábor “Edzőbá” irányításával végzek tudatosabb edzéseket, aminek hatására jócskán megnőtt a terhelés, így a cél nem is lehet más, minthogy augusztus 9-re 2:1-re módosuljon a Balatonnal vívott mérkőzésem állása.

Menü