“Sziasztok!
Mindig nehéz pontosan összeszedni az élményeket ezen a hosszú úton, így legszívesebben már egyből nekiálltam volna a beszámolónak, de másnap is már reggeltől-estig dolgoztam, két nap után lehetnek pontatlanságok, de törekszek rá, hogy az Olvasó mégis kicsit ott érezhesse magát.
A történetünk főszereplői: András, Máté, Dávid a kísérőim és Én, persze jócskán lesznek mások is.
Reggel hétkor volt a rajt, én már fél ötkor felkeltem, nem ment tovább, pedig ilyenkor nem nagyon szoktam izgulni, szerintem csak látensen bujkál bennem már valami. A meleg időre való tekintettel vettem még egy hideg zuhanyt, megreggeliztem a zabkásám és egy gélt. Bepakoltuk a kocsiba az előző nap összekészített cuccokat és fél hét után indultunk is, mert háromnegyed hétkor volt a megbeszélt találkozó. Két kocsival mentünk a rajthoz, mert Andris és Dávid nyomtak még egy kerékpáros edzést az UB elején. Így Máté kezdte a kíséretet. Megérkeztünk és már akkor feltűnt a sok ismerős arc fehér pólóban, akikkel köszöntöttük is egymást. Bementünk az Annagorába a rajtfotót megcsinálni a fiúkkal. Kijöttünk, még több fehér pólós emberke és akkor megláttam Csécsei Zolit. Kérdezem hát ti? Mondja, hogy táboruk van itt a hétvégén. Mondom, de jó és most mit futtok? Semmit, hozzád jöttünk a rajthoz. És tényleg sorfalat álltak a rajtkaput szimbolizálva és Zoli visszaszámolt hétig. Biztos láttátok, aki követett. Egy nagyon kedves gesztus volt tőlük és én már fejbe el is könyveltem, hogy így én kaptam a PUB történetében a legkülönlegesebb rajtot. Jó ám ilyen energialökettel indulni a trópusi forróságba. Meg is kezdtem lelkesen a futást, mögöttem Mátéval.
Mondtam is neki, hogy nem járt ezzel annyira rosszul, tény, hogy kerékpárral a legszintesebb rész, de szerintem a legfestőibb is. Nyugodt is volt, itt még nincs semmi extra, adagolta a megbeszélt idő szerint, a gélt, ISO-t, sótabit és persze a vizet, amikor kértem, csevegtünk, persze a hőmérséklet már a reggeli órák óta emelkedett, de ez nem zavart, hiszen csak nyári gyerek vagyok. Ami még itt kincs, azok az utcai kutak, ezeken keresztül pancsolni a melegben, mintha a Dagály Fürdőbe lennél.
Köveskálnál várt András már egy drukker sráccal, aki direkt miattam jött ki. Cseréltek Mátéval és jött utánam. Ugye a biciklin volt az Andris órája, amin a track volt, így ők navigáltak. Itt már azért elkezdett fejtörést okozni, mert kicsit későn reagált az útra a beállítások miatt, de szerencsére nem tévedtünk el. Ekkor jött a Varga pincészet, ahova Andris is jött velem, kihasználva a soha nem visszatérő alkalmat és a pince hűsét, fotó, és mentünk is tovább. A hűsről jut eszembe, azért a fiúk szorgosan hordták egész úton a benzinkutakról a jeget, hogy nekem minél komfortosabb klímát kölcsönözzenek, ami ebben a forróságban életmentő volt. A badacsonyi Római úton róttam a kilométereket, amikor egy fehér ruhás futósráccal intettünk egymásnak, már el is haladt mellettem, amikor visszaszól: csak nem te futod PUB-ot? Mondom, dehogynem és visszafordulva gyors elmesélte, hogy mennyien követnek és sok sikert kívánt. Andris, ekkor ért vissza és kérdezte, honnan ismerem, mondtam neki, hogy egy instant szurkolóm. Andris amúgy nem az idei Balaton felvidéki szőlőtermést ment el ellenőrizni, hanem nagyon megkívántam a hideg tonikot és az ismert kiállásával szerzett is egyet, amit olyan extázisban ittam meg, mintha egy sivatagi oázisban találtam volna magam. Szigligetnél várt még egy házaspár, akiket a futás hozott össze, pont lent üdültek és ők is kijöttek hozzám. Mindig pozitív őket együtt látni, ismerve a történetüket.
Ezután Dávid váltotta Andrist. Ő elkezdte a hozzászólásokat olvasni a posztolt fotóim alatt, igazán megindító volt, hogy a virtuális világban mennyien velem bolyonganak és drukkolnak, aggódnak a meleg miatt. Még valaki írta is, hogy szóljanak nekem, hogy hőségriadó van. Györökön megint várt egy soproni újságíró futóbarátom a kis társaságával, gyerekekkel, akik nagyon lelkesek voltak. Kicsit később ugyanígy egy futótársam a fiával és Vonyarcon a strandpénztárnál a sorban is ordította nevemet egy helyi ismerős, úgyhogy nagyon otthon éreztem ezen a részen magam, nem engedték, hogy a motivációm lankadjon. Persze itt már cseppet lassultam, de nem volt kiugró, főleg a hőség miatt, a kötelező frissítés lecsúszott mindig szerencsére, de persze a jég is jól fogyott.
Aztán már jött is megint Máté olyan Fenékpuszta környékén. Ekkor próbáltam egy kis halas tésztasalit enni, de a szilárd nem nagyon ment le. És elkezdődtek az első fájó érzések is, ami az én hibámból fakadt, mert otthon hagytam a kidörzsölés elleni kenőcsöt, így nem a nap égetett szét, hanem én magamat… Andris tarisznyájába azért valamiért lapult egy francia csodakrém, talán azért, mert ismer és pont nem hagyta az éjjeli szekrényén. Ezzel be is kentem a durvább helyeket és egész jól tompította fájdalmat, ezt az utam során egy-kétszer, azért megismételtem, hogy ne hamvasszam el magam idő előtt. Jött Máriafürdő, mondtam is Máténak, hogy figyeljen, mert itt a Nagy versenyen is keveregni szoktam és őrli az ember idegeit a hosszú párhuzamos utcái és emiatt a fordulási pontokat is nehezen azonosítjuk be. Hát nekünk sikerült, azért kétszer is rossz helyre fordulni, de kis korrekcióval nem ragadtunk Máriafürdő labirintusában. Haladtunk csak és itt egy cseppet beindult jobban az emésztésem, küldte is a jelet az agyamnak és elkezdtem visszagyorsulni a kezdő tempóra, reméltem, hogy aki követett és feltűnt neki, nem feltételezi, hogy most toltam le a csoda doppingszerem. Már flow közeli állapotba is kerültem, de sajnos ez csak 3-4 km-ig tartott és ez volt a körön az emésztésem utolsó szívdobbanása Fonyód előtt picivel. Itt behúzta a kéziféket és innentől kezdve hiába tudtam elfogyasztani a frissítésem éreztem, hogy bedugultam, mint az M7 egy nyári hétvégén. Persze ezt, akkor még nem sejtettem száz kilométerrel a vége előtt, de utólag tudom sajnos, hogy ez volt a fő oka, hogy így leromlott az átlagom a végére, mert nem tudtam rendesen táplálni tápanyaggal a testem. Ezután nem sokkal még pont átlibbentünk egy vasúti átjárón, az egyetlen kézi működtetésű sorompóval és régi emlékeimből tudtam, hogy ezt a vonat érkezése előtt fél órával leengedik és ha így járunk, akkor meg is ágyazhatunk az úton, nem így történt.
A „másik” oldalon már várt Dávid, hogy váltsa Mátét. Fel is szerelte a bluetoothos hangszóróját a kerékpárra, mondom milyen menők leszünk ezzel Siófokon és még az agyamat is ki fogja zökkenteni az esti monotonitásból, mert nagyon szeretek zenét hallgatni, persze fülhallgatóval soha nem futok, ilyennel meg a való életbe kicsit búcsús lenne a hátamra felragasztva. De tényleg jó ötlet volt tőle, így ez is más volt a régiekhez képest. Zamárdiba vártak Párom unokatesójáék. Szendvicsekkel, kávéval. El is vettem egy szendvicset, ami az első szilárd kaja volt, ami nagyon jól is esett és meg is tudtam enni. Gyors rá is húztam egy presszót, hátha újraéled a tápanyagellátásom, ez se hatotta meg. Közben az egyik jeladóm a kezemen bemondta az unalmast, rezgett csak, mintha időzített bombaként szeretne véget vetni az életemnek, mondom ez se látja, hogy szombat reggel hét óta folyamatban van egy öngyilkossági kísérlet.
Aztán Siófok parti centrumát elhagyva, ugye itt nem halad át a pálya, de akinek egy kicsit is jobb füle van az persze hallja. Megint csak Máté jött bringával. Amúgy nyugodt estének tűnt. Persze volt egy-két nem szomjas fiatal, de semmi kirívó nem volt, egy bezárt kiülős kocsma teraszán kérdezte meg csak egy Úr, hogy mit iszunk, mondtuk neki, hogy most ne rendeljen, van vizünk, köszönjük. De csak-csak bevonzottam valamit, mert egy rendőrautó már negyedszerre kerülgetett minket. Olyan Siófok kelet magasságába lehettünk, amikor is megállt és lehúzta az ablakot. Mondom magamba: ne csak feltűnt neki, hogy a mellkas világításomon csak a hátsó piros fény, működik az első része nyugdíjba ment, pont most és fogdán töltöm a PUB maradandó részét. Hát nem, lelkesen kiszólt, hogy ő egész eddig azt nyomozta, hogy én vagyok-e a PUB-os és most dűlőre jutott, miben segíthet, mit adjon és felsorolt egy resti mennyiségű élelmiszert, hogy mivel tud szolgálni. Mondtuk, hogy nagyon aranyos nem keverünk mást már be a frissítésbe, de a bodza szörpnél megnőtt a fülem: igen az jöhet köszönöm, az egyik kedvencem, ha a vége lesz a vércukromnak, akkor is innom kell. Máté elment vele a többi kollégájához keverni egyet, én addig futottam tovább. Nemsokkal tekert is utánam a nedűvel és még egy extra ajándék zabszeletet is küldött, nehogy éhezzek. Ezért a gesztusért is megérte itt lenni. A szörp jól esett, a zabszeletet bevallom elraktam ínségesebb időkre, amikor a feleségem nem tud főzni. Már Siófok határához közel jártunk, amikor egy női hang beszélt hozzám: Ági vagyok, szia rád várunk. Jaj, mondom, bocsi a szemem soha nem volt az erősségem és tényleg ő volt az MFSE, a csapatom univerzális mindenese és ahelyett, hogy pihenne, engem videóz éjjel, hogy fennmaradjak az utókornak. Tehát még ekkor is drukkoltak. Andris elhaladt még mellettünk kocsival és figyelmeztette Mátét, hogy Világosnál, hol forduljunk fel és fel is kavarta bennem az érzéseket, hogy 180 km után az egy jó kaptatós rész, hát nem hagytuk ki. Ott már csak sétálni tudtam, pedig két éve még ott ötösbe robogtam fel, lehet öregszek.
Balatonakarattya előtt Andris váltotta Mátét. Azért ilyenkor már jócskán lassultam. Ez a rész is elég hullámvasútas. Feljött a nap is és tudatosult bennem, hogy tápanyag nélkül ezzel a sebességgel jócskán belefutok megint a forróságba. Vagy eluralkodik rajtam a türelem vagy baj lehet belőle, azért a szintidőt jócskán lehagytam, ettől a sanyargatástól nem kellett félnem. Aztán hogy eltereljem a figyelmem, tudtam, hogy a családom nemsokára leér a kislányommal, biztos sokat fogok meríteni belőle. És Kenesén meg is pillantottam őket és mellettük még két futótársunkkal: Judittal és Henivel. Mindegyiken a nevemmel fémjelzett pólóban, egy nagy molinóval buzdítottak. Köszöntöttem őket, adtam egy puszit a lányomnak és haladtam is tovább, Andris még ott maradt. Őszinte leszek ezután egy kicsit elpityeredtem. Vártam a csodát is, hogy valami átkattanjon a fejembe, de nem jött, utána meg ostoroztam magam, hogy mindenki milyen lelkes én meg itt csak mínusz egyben tudok haladni.
Kenese után Dávid váltotta Andrist. Ugye hiába ez már nem olyan nagy rész, de többször kellett váltani egymást, mert lassan ment az idő. Almádi előtt még találkoztunk orvos pár ismerőseinkkel, akik szintén nagy sportolók és pont körbetekerték a Balcsit, persze jöttek ők is buzdítani, adtak muníciót is és tudatosították bennem, hogy úgyis befejezem. Almádi strandrészénél pedig megint Csécsei Zoli jött oda, mondta, hogy vége a táborának és egy ölelésre mindenképp találkozni szeretett volna velem, elpanaszoltam neki, hogy az emésztésem nem megy, aztán edzőként mondta is, hogy valószínűleg a meleg magasra tolta a pulzusom és másra koncentrál a testem. Ő így egy igazi keretet adott PUB-nak, amit köszönök még egyszer. Alsóörs környékén még odajött egy srác, aki elmesélte, hogy direkt miattam késik el a párjával egy családi ebédről, de mindenképp megszerettet volna várni.
Egy kicsit megint váltotta Andris, Dávidot, de mondta, hogy Füred előtt még visszajön Dávid. Így a csopaki részt Andrissal toltam, aztán elhatároztam, ha már ilyen lassú vagyok, akkor domb után a füredi részt a célig megfutom, amennyire megy. Hát sajnos ez sehogy se ment, az ellátatlan izmaim annyira fájtak lefelé, hogy nem kockáztattam egy szakadást és ezzel egy sikertelenséget, úgyhogy itt már Dáviddal csak sétáltam, azaz nem csak vele, hiszen a Csécsei-s lányok is megvártak és a későbbi vonattal mentek. A sétányon végig ők szórakoztattak, Anett meg is jegyezte a sajátos stílusában, hogy mi ez a tempó, ez nem engem jellemez és nyersen el is mondtam mi az oka, de itt most nem írom le hátha kiskorúak is olvassák az irományom, de van róla videó… Nekik is nagyon köszönöm, sokat tettek ők is hozzá emberileg ismeretlen ismerősként a PUB-omhoz. Ők aztán futottak is vissza, hogy nehogy lekéssék a vonatot. És akkor megpillantottam az Annagorát. Futómozgást imitálva feljutottam a bejáratig, ahol a kenesei családi csapatom és az Annagora dolgozója várt kezében egy pezsgővel és a befutó éremmel, megcsináltam.
Igaz, hogy a leggyengébb időmet mentem most, de mentálisan az egyik legjobb edzésnek fogom fel, főleg a bakancslistás tervem miatt, amit most az időjárás jól modellezett. Emberségből, kalandból nem volt hiány, ami az ultra műfaját igenis jellemzi és most is tudatosult bennem, hogy ez az én másik világom.
Szeretnék köszönetet mondani Zelcsényi Úrnak, aki 0-24-ben elérhető volt telefonon, bármi megoldandó probléma merült fel. Családomnak, edzőmnek és barátaimnak, akik támogatnak a terveim elérésében. És végezetül a kísérő fiúknak, hiszen ne felejtsük el, ha nem is végig a két lábukon, de ugyanúgy végig csinálták velem a PUB-ot.”