„Nincsen UB eső nélkül!”
“Nem is UB, hanem PUB, de tulajdonképpen egy és ugyanaz, csak kicsit másképp. Elkezdhetne az ember siránkozni, hogy már megint esett, miért nem sütött a nap, miért nincs csak 15 fok, miért nyáron, miért abba az irányba, miért ennyi a táv, miért öl meg a táv, a tempó, a pára, a szint vagy éppen a görcs. Azért mert csak. A lényeg nem ez, hanem hogy ott van az ember. Csinálod, mert kitaláltad, hogy ezt Te akartad. Dolgoztál érte, de lehet nem eleget. Az is lehet, hogy eleget, de abban a pillanatban ennyi volt benne.
Az ultra futás egy sok ismeretlenes egyenlet és valamikor nem jön ki a „matek”. Soha nem voltam jó matekból, de ez most kijött (vagy megint szarul számoltam). Hülyén hangzik ez így tőlem, amikor azt látja a jónép, hogy még egy jelentkező, aki nem ment végig. Nem lesz hosszú a beszámoló, csak a leglényegesebb gondolatokat szeretném megosztani. Talán hasznos lesz és lehet belőle tanulni. Nyíltan, őszintén írok az érzésekről, gyengébb idegrendszerrel nem ajánlatos olvasni. Mindjárt megértitek a dolgot, de kezdjük az elején. Ugye volt (van) egy rendezetlen számlám a tóval, amit már két éve majdnem kiegyenlítettem, de csak egy egész, teljes kör az érvényes.
Idén februárban kezdtük el a közös edzéseket Csécsei Zolival. Célzottan erre az egy „versenyre”, agymenésre, ami már jó ideje piszkálja a fantáziám. Először heti 90-100km, majd ahogy közeledett a verseny, heti 120-150 km volt az adag. Viszonylag könnyen teljesíthető volt, hiszen nem a nulláról kezdtük. Már maga a felkészülés borzasztó megterhelő a napi munka mellett. Amikor hétvégén is hajnalban kelsz, mert menni kell 50-60 km-t futni (hogy ne b@szd el az egész napot, korán kell kelni) Az edzés időt mindig el kell venni valahonnét, hiszen egy nap csak 24 óra és ha nem vagy party drog függő, akkor nem tudod ezt megnyújtani. Soha nem tudhatod, hogy az erre felhasznált idő az a jövőre hogyan fog kihatni. Szerencsém van, mert a párom szintén sportoló és Ő megérti. Durva, mert sokszor már én nem értem, hogy lehet ezt így. Elveszed az időt az alvástól, a családtól, barátoktól, pihenéstől, nyaralástól, szórakozástól. Kidobod a pénzt futócipőre és egyéb szar kiegészítőre, ahelyett hogy elmennél (elmennétek) vacsorázni, beszélgetni egy jót a pároddal, nem mész meginni egy sört a haveroddal pedig neki egy kis támogatásra lenne szüksége. Nem mész, mert verseny lesz és nem iszol alkoholt (nélküle is lehetne, de arra sincs idő). Különben is, holnap hajnalban edzés. Hát… ez rohadt gáz dolog. De ez ezzel jár. Nálam ezzel. Másnál ez nem tudom, hogy van. Néha szégyenérzet fog el, amikor mocskos fáradtan, idegbetegen megyek be reggelente dolgozni. Azt hiszik, hogy buliztam a hétvégén és azért vagyok megint KO. Nem tudsz foglalkozni a szüleiddel, már semmire nem tudsz koncentrálni, csak arra a rohadt futásra. Nem tudod miért, de a rabja lettél, pedig nem is vagy jó benne… vagyis a f.s.t.. relatív még ez is. Kinek, kinél mi a jó??? Magamhoz képest, brutál sokat fejlődtem 15 év alatt. Napi egy kilométerrel kezdtem. … Így keveredtem a PUB-ra…
Szombat reggel szakadó eső, kellemes 18 fok körüli hőmérséklet. Teljesen ideális időjárás egy kis kocogásra. Komótosan indultunk el FüSTI-vel a bringás kísérőmmel körbenézni, hogy milyen pincészetek vannak nyitva az északi parton. Pár óra elteltével indult utánunk a kísérő kisbusz Krisztával (párom), Ágival és Norbival (barátaim) mert azt beszéltük meg, hogy az első 42 km-en nem kell semmit felvenni, hisz az relatív nem egy nagy táv, illetve a kis falvak csendjét ne verjük fel egy diesel kisbusszal. Ahogy fogytak a kilométerek és telt az idő, változott az időjárás. Az eső elállt és előbújt a nap is a felhők közül, fűtött rendesen. Maradhatott volna ott is, de ez nem kívánság műsor.
Elkezdte felszárítani az aszfaltról a vizet és kellemes langyos párával borította a tájat. Ezt mivel is lehetett volna jobban fűszerezni, mint egy jó kis pálya módosítással. Csodás ez a szigligeti vár, de inkább máskor néztem volna meg. Innen is „üdvözlöm” az ötletgazdát, aki ezt a módosítást javasolta. (Tudom, már tavaly is ez volt az új útvonal). Valahogy még felmentem (persze a hosszabb úton), de lefelé már inkább gatya fékkel jöttem volna. Combok beton kemények… fogyott a magnézium, sótabi, ISO ital, Hammer cucc rendesen (nem reklám, nem fizetnek érte, én ezt iszom). No, ezután kezdett érdekessé válni a dolog.
65km környékén megérkezett az első vádli görcs. Keszthelyig párszor ki kellett húzni magam a szarból (ezen Bali sem tudott segíteni). Ott lett volna a következő kisbuszos találkozó, de előbbre kellett hozni. Eme mókás dolgot leszámítva remekül haladtam. (30 km-re lehetett tőlem a virtuális záró autó). Keszthelyen kaptam egy remek masszázst Norbitól. Ági segített lecserélni a cipőmet és zoknimat, Kriszta meg hozott enni meleg kaját (jó kis Mekis sajtburi – tudom, nem verseny kaja, de imádom és nekem nincs tőle semmi bajom). Erőre kaptam, 10 perc pihenőt követően és már „hasítottam” is tovább. Irány a déli part! A csücsökbe érve ismét kezdett romlani az időjárás, előjött a görcs, de a kedvem nem változott. Ugyanaz az elvakult hülye voltam még ott is, mint indulás előtt. Nagy nehezen átvergődtünk az újonnan épített úton (enyhén eltévedős) és masszív görcsök közepette átértünk a déli partra. Hazaértem. Ismerős terep, egybefüggő nagyon unalmas település(ek), minden tök egyforma és hurrá, jön a vihar! Ekkora őrült nagy felhőszakadásban nagyon régen futottam. Bali keményen pedálozott mögöttem, mert szinte visszafújta a szél. Szerencsénkre csak mellettünk landoltak a leszakadó ágak. Az autók leálltak az út szélén. A hőmérséklet egy perc alatt körülbelül 10 *C-ra zuhant vissza a 27 fokról. Ez az ért odacsap mindennek. Az emberi szervezetnek nagyon jót tesz.
A 100. kilométer megint nagyon jól telt. Újabb erőre kaptam a vihar után. A kisbuszban kaptam enni, inni, kis vádli és comb masszázs. (nem sok, mert megy a tik-tak!) Balit hagytam még száradni és átöltözni, közben az eső is elállt. Pár perc múlva útnak indultam, gondoltam majd úgyis utolér. Itt megint frankó volt minden, kb. még 5-6 km-en keresztül. Hihetetlen, hogy az ember fizikai állapota mennyire instabil tud lenni ilyen helyzetben. Megint görcs… csessze meg. Mitől??? Van bennem minden, ami kell. Volt étel ital, elektrolit visszatöltés, szénhidrát, fehérje… minden…! Haladni kell! Sétáltam, amíg kiment a görcs. Idő közben besötétedett és előkerült a fejlámpa is. Következett a kocogás-séta kombó, amit már nagyon jól tudok csinálni. (De ja vu! lásd 2 éve UB)
Amiért megálltam 126 km-nél: Hiába vagyok lelkes amatőr, aki mindent IS nagyon akar, de vannak olyan dolgok, amik sokkal fontosabbak, mint a futás. Ha valami az egészséged rovására megy és jelez a szervezet, hogy valami nem jó, akkor meg kell állni, hogy legyen – lehessen következő lehetőség, vagy alkalom. Nálam jelzett a szervezet. Amikor az ember megáll pisilni és az nem olyan színű, mint aminek lennie kell, akkor ott piszok nagy gáz van. A sötét sárga még elmegy, de a tűz piros szín csak Ferrarinak áll jól. Próbáltuk Balival rendbe hozni sétával sótabival, még több folyadékkal, de sajnos nem lett jobb a helyzet. Kimerült a szervezetem… ennyi. Ezen nincs mit szépíteni, magyarázni. Először úgy gondoltam (mivel volt még 7-8 km előnyöm a virtuális záró autó előtt) hogy sétálok, amíg utol nem ér. De aztán csak nem akart utolérni. Nagyon lassan haladtam. Egy önző kis pöcs vagyok. Másokat szívatok a hülyeségemmel. Bali mögöttem 17 és fél órája nyeregben… már alig bírt ülni, pedig kemény gyerek. Kriszta 7. hónapos várandósan a kisbuszban, Ági és Norbi szintén a szívüket, lelküket kitették egész nap, hogy a kedvemben járjanak és persze Sunny a kis véreb, aki aznap még nem tudott aludni, mert akkora stresszben volt. Azért ez elég önző dolog részemről. A születendő lányunkat is fel kell valahogy nevelni.
Megálltam!
Tiszta fejjel könnyű volt dönteni. Ennyi volt. Mégis van miért csinálni. Menet közben rengeteg pozitív impulzus ért. Sokan azt mondták, hogy a PUB nem lesz olyan jó, mint amikor az összes ultrás együtt indul. A szart nem! Sokkal jobb! Főleg az ilyen antiszoc és önző embernek, mint amilyen én vagyok. Enyém a pálya. A figyelmet nem igazán igénylem, és nem szeretem, de ebben is volt rengeteg pozitívum. Több településen vártak rám.. meglepő, de tényleg rám vártak. El sem hittem. Egy pár méter közös futás, egy pacsi, egy kis kocc és közös fotó. Kicsit zavarban is voltam. Élő bejelentkezés a szombathelyi futóklubnak. Hihetetlen. Éjszaka az út szélén állnak vadidegen emberek várnak rám és a nevemen szólítanak. Hát ez… csoda. Tényleg zavarba ejtő volt, de mégis feltöltött és majdnem kiugrott a szívem, mert boldogsággal töltött el. Egy srác kocogott velem 300-400 métert a déli parton strandpapucsba és elmondta, hogy mennyire motiválom Őt, mert Ő beteg és nem tud ennyit futni és neki ez óriási dolog, hogy most velem kocoghat egy kicsit.
Itt majdnem elbőgtem magam.
Rájöttem, hogy mennyire hálás lehetek mindenért, amit kaptam az élettől. Nem csak az egészségre gondolok, hanem a barátokra, akik elkísértek. A barátokra, akik azért jöttek el az éjszaka közepén Győrből, hogy 1-2 km-t mögöttem kocogva dumáljunk egyet, mert nagyon régen nem tudtunk találkozni, hiszen nekem a saját edzésem fontosabb volt, mint ŐK… (Easy, Suna és Réka). Egész délelőtt velünk volt Csilla is, Bali húga, aki reggel friss kakaós csigát küldött. Kocogott velem régi triatlonos társam Józsi is, aki a párjával Timivel jött a Balaton partra egyet pihenni és edzeni. Kaptam társat Keszthelyen is pár méteren keresztül… hihetetlen. A futó társadalom és közösség, maga a csoda! Most akkor döntsem el, hogy utálom, vagy szeretem a futást… Vannak bizony árny oldalai is, de ha ráteszem ezeket egy mérlegre, akkor inkább a „szeretem” felé billen. Ha az ember okosan csinálja, baj nem lehet belőle. Az ultra táv szerintem nem egészséges, de valamiért ezt nagyon szeretem csinálni és talán meg is van a válasz. Vagy mégsem? Igazából nem érdekel, miért csinálom. CSAK! Két hónap múlva más dolgom van, ezért most kicsit hanyagolom az intenzív edzést. Versenyzés OFF. Szeptember közepén megszületik a lányunk! Eléggé be vagyok szarva már a gondolattól is… (amúgy rohadtul várom)
Köszönöm szépen a lehetőséget az NN Ultrabalaton STAFF-nak, a versenyirodának, Mukinak. A rengeteg privát üzenetet, bíztatást az NN UB oldalán. Áginak, Krisztának, Norbinak, Balinak a full service kíséretet! (mintha egy 5* hotelben nyaraltam volna, csak a Happy Finish hiányzott) Vicceltem! Volt Happy Finish! Élek! Nincs semmi bajom és egy nap elteltével már segítség nélkül is le tudok menni a lépcsőn. Kell ennél több? Boldogság van! Ex-Balboa Vad-kanok… kedves UB győztes csapatom! Megleptetek! Imádlak Titeket! Köszönöm szépen! Csilla! Köszönöm szépen, hogy jöttél, ott voltál velem és bíztattál GT-vel együtt! Ölelés! Réka! Hálás köszönet a látogatásért, a közös futásért és a palacsintáért. Csécsei Zoli! Köszönöm szépen a felkészítést, a sok hasznos tanácsot, megosztott tapasztalatot, amit Te évek alatt gyűjtöttél össze. (így ezeket majd én s tovább tudom adni) Kis szünet után szeretném Veled folytatni a felkészülést. (Sokat fejlődtem a két évvel ezelőttihez képest, főleg a tó északi oldalán) Timi és Józsi! Óriási meglepetés volt! Köszönöm szépen! Remélem nem hagytam ki senkit.
A kitűzött távot most sem tudtam teljesíteni… és hogy miért nem tartom magam emiatt LOOSER-nek? Azért, mert van egy nagyszerű társam és sok jó barátom. Ennyi… ps.: Megyek még idén a Balaton partra, de nem csak nyaralni!
Cím idézet: Hernádi László / ultrafutó”