UB történetem a kezdetektől.
Ha a Balatonra gondolok, nekem már nem a fiatalkori nyaralások jutnak az eszembe, hanem az a rengeteg élmény, amit futóként élhettem át a partján. Nincs olyan része, ahova ne kötne valami emlék. Az Ultrabalaton a kedvenc versenyem. Tulajdonképpen az Ultrabalaton miatt váltam ultrafutóvá. Nem terveztem, hogy ultratávokat futok majd, én csak maratonig tudtam gondolkodni, de amióta először indultam csapattal a versenyen, azóta tudom, hogy egyszer egyedül is körbe fogom futni.
2011-ben álltam először rajthoz az 5 fős, Esztergomi Futóművek vegyes csapatával, akkor még 212 km volt a kör és Tihanytól-Tihanyig futottunk. Magával ragadott a verseny hangulata. Ott láttam először ultrafutókat.
2012-ben már 4 fős lánycsapattal indultunk. Meglepődtünk, hogy a 3. helyen végeztünk az 5 fős csapatok közt.
2013-ban párosban a legjobb barátnőmmel, Havasi Ágival, vágtunk neki a körnek. Innen számítom magam ultrafutónak. A felkészülés miatt indultam 6 és 12 órás ultraversenyeken. Tihanyt kinőtte a verseny, ezért a Club Aliga vált a rajt és célközponttá. A kör még itt is 212 km volt, amit Ágival 18:58 alatt teljesítettünk. Ezzel a női páros csapatok közt az első helyen, a férfi párosok közt is a 2. helyen végeztünk.
2014-ben ismét párosban álltunk a rajthoz. 18:45 alatt futottuk körbe a tavat, de ez abban az erős mezőnyben csak a 3. helyhez volt elég. Akkoriban még nem voltunk ilyen sokan. A sötét éjszakában egyedül maradva, többször eltévedtünk. Nem volt kerékpáros kísérőnk se, aki a tájékozódásban segített volna. Ráadásul Ági térde nem bírta a terhelést, és amikor sírva érkezett az egyik váltópontra, akkor tudtam, hogy innentől, még ha kicsit lassabban is, de egyedül kell befejeznem a versenyt.
2015-ben úgy gondoltam, hogy nekem már egyéniben van ott helyem. Ágit felkértem, hogy kísérjen el bringán, hiszen így ismét egy csapat lehetünk, a párom pedig autóval kísért és segített minket. 21:45 alatt,(5:54-es átlag) új női pályacsúccsal sikerült győznöm úgy, hogy csak 3 külföldi férfi ért be előttem. Emlékszem, napokig nem hittem el, hogy én győztem. Egyedül, edzői segítség nélkül készültem fel a versenyre, még órám sem volt. Ösztönből, érzésre, de a kezdők óvatosságával futottam. Hétszer volt hasmenésem a verseny második felében, de mégis ez volt az összes egyéni teljesítésem között a legsimább, holtpont és elvárások nélküli, jó hangulatú futásom. Itt már a megnövelt 221 km volt a táv.
2016-ban már címvédésre készültem, amivel nagy terhet rakva magamra, kicsit elfutottam a verseny elejét, a két ismeretlen külföldi futónő miatt, valamint a hirtelen jött meleg nagyon megviselte a szervezetem. 23:17-el sikerült győznöm. Ha valaki figyelmeztet, hogy csak 12 perc különbséggel van előttem a férfi győztes, akkor megpróbáltam volna beérni. Mi csak a nőket figyeltük és mivel elég sokkal vezettem a női mezőnyt, így nem volt motivációm, hogy gyorsabban szedjem a lábam. Ám a sportban nincs olyan szó, hogy „ha”. Viszont megint tanultam és tapasztalatot gyűjtöttem.
2017-ben harmadszor is elindultam. Ez az emlékezetes, viharos UB volt. Már a táv felénél fájni kezdett a hasam, ami egészen a célig nehezítette az utam. Ez volt a legnehezebb az összes egyéni UB indulásom közül. 22:31 alatt értem célba, ezzel pedig zsinórban harmadszor is sikerült győznöm.
A legszebb élményeimet talán a páros futásaim alatt éltem át. Ágival óránként váltva futottunk és a váltásaink alkalmával nem tudtunk csak annyit mondani egymásnak, hogy „hajrá”, vagy „óvatosan fuss”. Ezért mindig írtunk egymásnak egy üzenetet egy kis noteszba. Minden szakasz után, az első dolgom volt elolvasni, hogy mit írt nekem. A kis notesz ma is meg van. Örök emlék. Ahogy az is, hogy micsoda rejtett erőket vagyunk képesek elővenni a társunk miatt.
Mégis, ha a Balaton parton állok, vagy lenézek a vízre a Tihanyi Apátságtól, akkor valami misztikus, és szinte felfoghatatlan érzés fog el, hogy ezt a hatalmas, szinte beláthatatlan vizet egyedül körbefutottam, úgy, hogy mindhárom alkalommal győzni tudtam.
Ez sokkal több, mint amit valaha álmodni mertem volna.
Ezzel az UB történetem még nem ért véget. 2018-ban a 24 órás EB miatt nem tudtam egyéniben indulni, ezért 4 fős váltóban indultam a versenyen. Ez ismét nagyon szép élmény volt, hiszen végre lazán, minden nyomás nélkül, a párommal és a legjobb barátaimmal futhattunk együtt.
2019-es UB egyéni indulását, a Japán Sakura Michi verseny miatt „kellett” lemondanom. Ám, akkor is ott voltam! A világ egyik legjobb ultrafutónője, az Amerikában élő Nagy Katalin felkért arra, hogy kísérjem őt a versenyen kerékpárral. Nagy izgalom és várakozás volt bennem. Katát kísérni nagyon megtisztelő lett volna számomra, ám a sérülése miatt sajnos nem tudott elindulni. Így úgy döntöttünk, hogy Rudolf Tomi ultrafutó barátunkkal hármasban, a verseny napján körbe tekerjük a tavat és végig szurkolunk a futóknak. Nagyon élveztük.
2020-ban a Spartathlonra készültem óriási lendülettel. Ám, a verseny előtt 3 héttel lemondták az indulási lehetőséget. Ekkor Zelcsényi Miklós nagyvonalúan meghívta az egész Spartathlon magyar csapatot, hogy kárpótolva legyünk, hogy a sok befektetett munka ne vesszen kárba és kitudjuk adni magunkból, amiért annyit dolgoztunk.
-Nem fogom hagyni magam, ez az én Balatonom! Ezzel a gondolattal indultam el tavaly októberben, amikor elrajtoltam Füredről, hogy ismét, körbe fussam a Balatont. A papírforma szerint nem én voltam az esélyes a győzelemre, hanem a lengyel csodafutónő, aki ahol eddig elindult, nem csak, hogy győzött, hanem minden versenyen pályacsúcsot döntött.
Tudtam, hogy nem én vagyok az esélyes és ezzel a szép győzelmi sorozatom akár véget is érhet, de azt gondoltam, ha másodikként is, de egy tisztes helytállással elégedett leszek. 21:58 alatt értem célba, amivel elvileg nem sikerült a saját pályacsúcsomat megdönteni, de ez most hosszabb táv volt, ha a km átlagot nézem, akkor szinte ugyanazt az időt futottam, mint 5 évvel ezelőtt.
Az Ultrabalaton nekem már nem csak az én versenyemről szól, hanem a tanítványaim miatt is végig izgulom a napot. Nagyon büszke vagyok rájuk, akár egyéniben, akár csapatban vettek részt a versenyen, mert teljesítették a kitűzött céljaikat. Fantasztikus volt velük együtt lenni a pályán és osztozni az örömükben.
Kevesebb, mint 60 nap múlva remélem, ismét ott állhatok a rajtban Balatonfüreden. Ez lesz az ötödik egyéni szereplésem. A célom, hogy a legjobbat tudjam kihozni magamból, de azért egy picit jobban fussak, mint az elmúlt években, hogy megmutathassam, hogy 50 felett is lehet nagyokat álmodni.