PUB 2026.10.17. – A privát kihívás női szemmel
Életem meghatározó része a futás. De ennél még fontosabb a családom. 3 gyermekes anyaként, hobbi futóként nem versenyzem sokat és nincs bennem hiányérzet sem. Novemberben lettek publikusak a privát kihívások dátumai. Eredetileg dupla Tisza-Tó kört terveztem, de arra nem találtam szimpatikus időpontot. Az áprilisi NN UltraBalaton nevezésem már megvolt. 10.19. a születésnapom és imádom az őszi futásokat. A 10.17-i PUB-ot nekem találták ki! Április elején a versenyigazgató jóváhagyta az indulásom, így már a verseny rajtjában tudtam, nem kell 1 évet várnom az újabb körre. Az 5. női teljesítő lehetek a 6 év alatt.
10.17. Reggel 6:30
Az Annagora parkolója üres. A lakóparkot építő munkások álmosan nézelődnek, lassan világosodik. Izgulok. Nehezen hiszem el, hogy képes vagyok rá… Persze annyi hajnali edzés, annyi kilométer van a lábaimban… 10 év futás rutinja, mégis kevésnek érzem magam. Lassú vagyok, pici, rövid lépéshosszal… de annál nagyobb lelkesedéssel.
“Ha azt csinálod, amit szoktál, akkor az fog történni, ami szokott.” Ezt viszem magammal. Nem szeretek befeszülni, időeredményt kergetni. (persze az is szép.) Csak élvezni szeretném a csodás őszi Balatont, a jó társaságot, a tömeg nélküli csöndességet. Tapasztalatszerzés, stabilitás a cél.
6:45 nyomkövetőket bekapcsolom. Egyik a karomon, másik az övtáskámban.
7:00 rajt
Férjem, Balázs – aki mindig mindenben támogat, lassan 25 éve – és 3 barátnőm vállalta a kísérést. Elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, hogy rám áldozzák a hétvégéjüket, bevállalják ezt a kalandot. 7 fokban indulunk, sűrű köd a Tó felett, nem lehet messzire látni a kerékpár úton sem, mesebeli táj. Hirtelen oszlik fel a köd, egyik percről a másikra. Csodás napsütés, hamar vetkőzni kell. Nagyjából tartjuk a frissítőpontokat, minden másodikat – legalábbis kerékpáron kísérő váltás szempontból.
Fövenyesnél vár a csapat egy szurkolás erejéig. Juhúú! Kapok egy üzenetet: “Edina, minden ott van benned, amire csak szükséged van!” Ezúton is köszönöm! Aztán Zánkától Badacsonyörsig megyünk, nekem is komfortos ez a szakaszolás. Gyorsan telik az idő, jókat beszélgetünk, nevetünk. Nagy meglepetésemre kapok pár tapsot, “Hajrá”-t a házak elé kisétáló helyiektől. Nahát! El is felejtettem, hogy a jeladóm követhetik.
Varga pincészetnél az alsó parkoló tele volt, így picit továbbmentünk az első melegétel miatt. Full extrás ellátást kaptam.
A hullámzó Római úton megcsodáljuk a villákat, a szőlők közt megbújó kis pincéket, csillog a napfény a Balatonon. Belegondolok, mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek! Egészségesen, ebben gyönyörű őszi tájban elmerülve! Szöllősy-ék a szőlősök között.
Balatongyörökön pici technikai szünet, de nem húzom az időt, suhanok le a lejtőn. Keszthely környékén mindig eszembe jut, hogy kb. itt vagyok a legmesszebb otthonról. Nem mondanám mélypontnak, de eszembe jutnak a lányaim, gyorsan váltunk üzenetet, megnyugszom.
Keszthelyen sokan sétálnak a napsütésben, rengeteg „Hajrá”-t kapok. Fura érzés de jól esik, fülig ér a szám! Egyben picit kívül is van a komfortzónámon ez a figyelem. Csoda, hogy beleálltam…
Elmélyülten nézzük, épp merre megy a kerékpár út, amikor valaki messziről kiabálja a nevem… Budai Judit várt egy nagy öleléssel, nagyobb lányaim egykori tanítónénije. Annak idején nagy hatással volt rám, ma is sportos nő… talán nem is futnék nélküle… Megható volt, meg sem tudtam szólalni, percek múlva is potyogtak a könnyeim… Milyen kevés is elég ahhoz, hogy örömöt okozzon valaki!
A Balaton ingerszegény nyugati oldala gyorsan telt el. Többször is megelőzött egy kerékpáros csapat: “Hajrá Edina!” … “Még mindig hajrá!” “Még mindig..” Közben a hőmérséklet rohamosan hült, 5-6 fokra. Egy héttel az óra átállítás előtt tudtuk, hogy nagyon hosszú lesz az éjszaka, 13 óra, szóval kemény volt. De szerencsére kemény vagyok én is, mint a vaskorlát a kocsma előtt. Jó kedvem töretlen, barátnőim szerint, úgy nézek ki, mintha csak most indultam volna… Kapok meleg teát, meleg levest, de nem ülök le. Mozgásban maradok, táncolok.
Valahol este kijött egy pár a kerítéshez: “Hajrá Edina! Nincs szükséged valamire?” mennyire kedvesek az emberek! Szeretem azt gondolni, hogy a futók mindig biztatják egymást, hogy a sportolás mindenkit jobb emberré tesz, de nyilván ez nem olyan, mint a Macskafogó mese végén… Mindenesetre szeretek a futóközeghez tartozni.
Máriafürdőnél egy ismeretlen kerékpáros ér mellénk. Épp körbe bicajozta a tavat és látta, hogy erre járok. Jót beszélgettünk Fonyódig. Az első egyéni NN UltraBalaton versenyére készül, egyébként 14 éve vesz részt az eseményen. Ha 2 futó beszélget, szó szerint szalad az idő. Ezúton is köszönöm neki, ismeretlenül is hajrá!
A déli parton (is) volt pár útvonaltévesztésünk. Azt gondoltam, az UB-s táblák egész évben kint vannak de csak matrica formátumban láttuk itt-ott. Így mi is a kerékpárút tábláira és a moving object térképre hagyatkoztunk. A térkép volt a társasjáték tábla én pedig a kis bábú: “kék csíkon rajta vagyok?” Ellenfelem a szintidő Toyota formájában. Szerencsére nem volt szoros a verseny.
Októberben a nyári nyüzsgést kihalt utcák váltják fel. Siófokon a buli utcában is csak pár falevél zörög. A végtelen hosszú egyenes utcákon egy lélek sincs. Csak a kis hangfalunk töri meg a csendet. Jól esik zenét hallgatni. Nézelődéssel is elütjük az időt: Egészen érdekes a végtelen számú apartman, lakópark építkezés… a déli part gyakorlatilag lebetonozódott.
Kísérő csapatomra sokat gondoltam, reméltem nem fáznak nagyon a kisbuszban a téli kabátok, takarók alatt. Kerékpáron is rosszabb volt, mint nekem, mozogva. Igazi szuperhősök! A mosdózás nappal is, éjjel is igényelt némi kreativitást a zárt vendéglátóhelyek és kulcsra zárt strand wc-k mellett, szóval megértem, hogy kevés nő vállalja, ilyen formátumban. Utólag nézve másfél óra ment el wc megoldás kereséssel… hát ez van, ha női problémák is szerepelnek a naptárban. Vállaltam a 209 km minden kihívását.
Nagyon várom a magaspartot. A táblák szerint hamarosan Világos, ami nem teljesen igaz, mert valahol csak Akarattya után lesz világos. Pár vízhólyagot érzek, amit már évek óta nem tapasztaltam és némi izomfájdalmat combokban. De azért visznek a lábaim, haladok. Belülről szédítő a tempó… csak ne nézzek az órámra… A hangulatos pár km hosszú erdőt nagyon szeretem, jó kedvem nem hagy el. Az északi partra ráfordulás pedig igazi megnyugvás.
Csopakon gyakran nyaraltunk. Ott van a 200 km-t jelző matrica, keresem, de már lekopott… Korábbi években mágnesként vonzott, milyen lehet, ha már itt tart valaki… Gyors gyaloglás, kocogás felváltva megy a végén. Futók előznek meg: “Ne lazsálj Edina, lát a kamera!” Mindig irigykedve nézek a magas, izmos futó pasikra, milyen könnyedén futnak óriás lépésekkel… Én valami másik sorba állhattam, amikor az extra képességeket osztották: Talán csak az akaraterő lehetett, amiből egy picit nagyobb gombócot kaphattam. Egyéb iránt nagyon energikusan tudok gyorsgyalogolni, menetelni is. …ez biztosan a drumandbass party-k rutinja.
Nagyon várom a Tagore sétányt. A bisztrók teraszai üresek délelőtt, bicajos családokkal találkozom, szurkolnak. Egy picit relaxált üzemmódban elengedtem a végét, meglesz, körbeérek, élvezem a napsütést!
Megfésülöm a hajam. Az Annagorához felérve várnak: Balázs, Leti, Rita, Eszter. Tapsolnak, egyedi szalaggal várnak, ismét sírva fakadok… egy különleges nap különleges befejezése! Megállítom a jeladókat 28:49
És tényleg igaz: „Ha azt csinálod, amit szoktál, akkor az fog történni, ami szokott.” Jó volt ez így, kerek volt! Jó társaságban, a maga egyszerűségével. Ez is jó, mint az NN UltraBalaton. Csak másképp jó.
Köszönöm a szervezőknek a bizalmat! Köszönöm a férjemnek, hogy mindent megszervezett, nekem csak futnom kellett! Barátnőimnek az önzetlen segítséget! Köszönöm az edzőmmek, Káldy Zoltánnak!! A családomnak és mindenkinek, aki gondolt rám!
Hajrá csajok! Hajrá anyukák!
#kicsiabors