Fogadjátok sok szeretettel a PUB élménybeszámolómat.
A Privát Ultrabalaton hétvégéjén Tihanyban szálltunk meg, melyet ezúton is köszönök Tihany Beach-nek. 🙂 A szállás elfoglalását követően az étkezés következett. A környék bejárása után azt tapasztaltuk, hogy gyakorlatilag nem nagyon volt kínálat vegán ételekből, amiket én fogyasztok. De gyorsan megoldódott, mert voltak olyan kedvesek az egyik Balaton parti étteremnél, hogy a kérésemre a saját magam által beadott alapanyagokból készítettek nekem ételt. Ez egy gombás paradicsomos szószos tészta volt, semmi extra, csak úgy egyszerűen. Gyakorlatilag az esti vacsoránál, ami egyben csapatmegbeszélés volt, meg is ettem az egész csomag tésztát. Megbeszéltük a másnapi frissítéssel kapcsolatos dolgokat, kinek mi lesz a feladata. Pontosan leosztottuk a teendőket, hogy nekem csak a futással kelljen foglalkoznom.
Reggel 5:30-as ébresztő után rögtön le is tudtam a reggelit, ami jelen esetben lekváros kenyér volt. Majd ezt követően lesétáltam a 20 m-re található Balaton partra, hogy vessek egy utolsó pillantást a táv nagyságára. A start helyszínére megérkezve, beüzemeltük a kísérő biciklit és megkezdtem a gondos bemelegítést. Az utolsó percekben még mindenki sok szerencsét kívánt. Aztán eljött a reggel 7 óra, kezdetét vette a megmérettetés. Elindultam erre a csodálatos körre, ugyanakkor sejtettem, hogy nem lesz egyszerű. Már az első fél órában eldőlt, hogy rengeteg jégre lesz szükség, amivel a hűtésemet és a frissítésemet oldjuk majd meg. El is kezdtem locsolni magam, kezdetekben 10-15 percenként kellett a ruházatomat átnedvesíteni. Az első 50 km-t nagyjából egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani, benne 1-2 erősebb emelkedővel. Ezért ezen a szakaszon nem is szerettem volna igazából nagyon bekezdeni. A hőséggel párosulva a verseny szempontjából végzetes lett volna számomra, félő volt, hogy a végére nem marad elegendő tartalékom. Néhány óra elteltével egyre inkább éreztem a hőséget, így a hűtések gyakorisága is lerövidült 3-5 percre. Ilyenkor 2-3 dl jeges vízzel locsoltam le magam, amit a biciklis kísérő adott át a jelzésemre. Ekkor valamiért a fejemen lévő sapka is egészen kényelmetlenné vált, így jobbnak láttam attól inkább megszabadulni. Ezt sokan nem is értették, többször kérdezték, hogy ne adják-e vissza, de bennem csak az maradt meg, hogy kényelmetlen és zavaró, ezért nem is kértem újra. Még nem is jártam messze a rajttól, amikor megjelentek az első szurkolók. Volt, hogy csak egyedül, volt, hogy többen együtt, de olyan is előfordult, hogy gyerekekből álló csoportok vártak. Persze próbáltam mindenkivel lepacsizni. Elnézést kérek ha valakivel nem sikerült!
53 km-nél eljött az első nagy pont, amikor a versenyszervezők egy kaput állítottak nekem a Varga Pincészet udvarán. Be kell, hogy valljam, kicsit libabőrös is lettem, olyan jó élmény volt, nagyon sok energiát adott. Majd a tömegből kivált egy kedves hölgy és jelezte, hogy fussak utána. Ekkor áthaladtunk a borászat pincéjén. A kiérkezést követően még néhány pacsi futás közben, majd ismét a főúton találtam magam.
Ezt követően jött egy kisebb hiba, amikor hosszabb ideig, kb.15-20 percig nem jutottam megfelelő frissítéshez a kísérő autó önhibáján kívüli lemaradása miatt. A biciklis kísérőmnél pedig akkor már nem volt víz, sem izotóniás ital. Amikor újra megfelelő frissítéshez jutottam, kezdtem jobban érezni magam. Folytattam a futást az előre eltervezett tempóban. Nagyon sokat jelent a test megfelelő hűtése. Amellett, hogy hideg vízzel locsoltam magam, jégkockákat adtak rendszeresen a kezembe a kísérőim, amiket betettem a rajtam lévő karszárakba. Így kívülről és belülről is folyamatos volt a hűtés. Ennek hátránya azonban az volt, hogy a hűtés hatására a természetes párologtatás nagymértékben csökkent és a bevitt folyadék rövid WC-zésekkel távozott, ami miatt többször félre kellett állnom.
Váratlan esemény nehezítette a dolgomat, amikor a kísérő autó és a biciklis kísérő hosszabb ideig nem találtak egymásra. Ebben a forróságban a víz és jég hiánya nagy próbatétel elé állított. Valószínűleg ez vezetett ahhoz, hogy görcsölni kezdett a lábam, amit a kísérőm, Márkus Öcsi és én futás közben próbáltunk masszírozni. Szerencsére ez néhány perc múlva helyrejött, így megúsztam szövődmények nélkül és úgy tudtam folytatni a futást, mintha mi sem történt volna. Később kiderült, hogy a kísérő autó egy útépítés miatt kialakult forgalmi dugóban vesztegelt. Ők sem tűrték tétlenül a kialakult helyzetet: futva, 3:50-es tempóban eredt a nyomomba Gebre egy zsák jéggel és vízzel a hóna alatt. Nagy nehezen rám talált több km futás után, majd a következő megoldandó feladat az lett, hogy Gebre és a kísérő autó újra megtalálják egymást úgy, hogy Gebrénél telefon sem volt, ami megkönnyítette volna a csapat dolgát.
Innentől kezdve a frissítés sokkal zökkenőmentesebb volt. Az útvonal követésével akadtak még problémáim. Volt néhány eset, amikor korrigálni kellett az útvonalat, bár ez csak néhány 10 méter visszafutást jelentett. Olyan is volt, hogy a meghatározott útvonallal párhuzamos úton haladtam egy darabig. A verseny szervezője a rajt előtt jelezte, hogy ez nem jelent problémát.
Sok erőt adott, hogy a későbbiekben sem csökkent a szurkolók jelenléte mellettem. Egész úton láttam ismerős arcokat. Több családtagom is megjelent váratlanul, amire nem számítottam. Külön öröm volt számomra Bérces Edit, mindenkori legeredményesebb, nemzetközileg is elismert ultrafutó bajnokunk jelenléte és szurkolása. A meglepetések sora nem ért véget, hiszen hazánk egy másik elismert ultrafutó hölgye, Lubics Szilvi is tiszteletét tette a Balatonnál és biztatott, amikor elhaladtam mellette.
Enyhülés csak akkor jött a nagy melegben, amikor lement a nap. Azt gondoltam, ekkor kicsit könnyebben fog menni a futás, de sajnos azt tapasztaltam, hogy az egész napos nagy teljesítmény sok energiát elfogyasztott, amit már nem voltam képes pótolni. Ez pedig szépen lassan a sebesség csökkenéséhez vezetett.
A vége előtt néhány kilométerrel eljött a verseny legrosszabb része számomra, mert nagyon legyengültem átmenetileg. Próbáltam dupla adag géllel orvosolni a problémát, ami sajnos nem sokat segített a helyzeten. Végül néhány korty kóla hozott ki ebből az állapotból annyira, hogy az utolsó kilométereket már gond nélkül tudtam teljesíteni a célig. A célkapun átfutva eufórikus állapotba kerültem, ami minden nehézséget rögtön megszépített. Nagyon örülök az eredménynek, elégedett vagyok a futott idővel. Úgy gondolom, hogy mindent megtettünk a csapatommal, amit lehetett ebben a helyzetben. Ugyanakkor ez egy nagyon tanulságos futás volt, amiből a konzekvenciákat levonva építkezni tudok és át tudom adni a jelenlegi és leendő tanítványoknak is. Ezt a fajta futást nem tudom olyan sűrűn gyakorolni, hisz nem futhatok minden hétvégén 200 km fölötti távot, ezért ebből az évi 1-3 alkalomból van lehetőség tapasztalatokat gyűjteni és felhasználni azokat a jövőbeni versenyeken.
Köszönetet szeretnék mondani a támogatóimnak: HOKA, GU, Hangonyi Önkormányzat.
Hálás vagyok a kísérő csapatomnak, mert ezt a futást nélkülük nem lehetett volna ilyen eredménnyel kivitelezni.
Sok sikert és erőt kívánok az utánam következő teljesítőknek. Szurkolok, hogy elérjétek a kitűzött célotokat!
Bódis Tamás sportolói oldalát ITT tudjátok megtekinteni!